SZÓRAKOZÁS

Érd el a csillagokat, légy sztár a FAME Stúdióval - Nyereményjátékkal!

Szerző:
Szabó Anna
A FAME Stúdió egy speciális művészeti iskola, ahol olyan tehetséges fiatalokkal foglalkozunk - 8 és 36 éves kor között -, akik szeretnének profi, elismert tanároktól tanulni, érdekli őket a média világa, a szereplés, vagy csak a kommunikációjukat, önbizalmukat akarják fejleszteni és szakemberektől szeretnének iránymutatást kapni, miben tehetségesek, merre induljanak tovább az életben.

 

A végzett tanulóinkat ügynökségként 2 évig közvetítjük munkára. Az alapkurzus elvégzése után szakosodnak a hallgatók, majd a szakosodást követően a legjobbaknak lehetőségük van elvégezni a mesterkurzust. Ekkor már nagyon komoly, intenzív stúdiómunka folyik az osztályvezető tanárokkal. Minden kurzus 4 hónapos.


A kurzusok végén a fiatalok vizsgaelőadásban mutatják meg magukat az ügynökségek vezetőinek, tanáraiknak, hozzátartozóiknak és oklevelet kapnak. Nagyon fontos, hogy ez egy gyakorlati képzés, nagyon sok múlik azon, hogy jó kapcsolatot építsen ki a tanárokkal a hallgató, mert így még könnyebben juthat munkához az adott szakterületen - ami szerencsére már nagyon sok alkalommal megtörtént. A kapcsolati tőke megszerzése a mai világban elengedhetetlen.

Hogyan jelentkezhetsz?


Jelentkezni www.famestudio.hu honlapon lehet online, vagy az info@fameproduction.hu email címen „Női Portál-castingra jelentkezés” jeligével.

 

Töltsd ki helyesen a kérdőívet,
hogy részt vehess a sorsoláson,
és megadd magadnak az esélyt, hogy nyerj egy portfólió fotózást a FAME Stúdió jóvoltából!

Tovább >> 


Mi történik a jelentkezés után?


A jelentkező egy castingon vesz részt, ahol egy szakember méri fel a tudását és figyeli, hogy melyik szakágban vagy szakágakban mutatkozik meg a tehetsége a jelöltnek, és segít ezt kibontakoztatni.


A FAME Stúdió különlegessége, hogy saját produkciókat is készítünk folyamatosan, amiben helyet kapnak növendékeink is.

{KEPGALERIA}

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL