Eddigi tapasztalatom szerint, ha egy vidéki ember, aki gyerekkorában faluban vagy kisvárosban, kutya, macska közelében nőtt fel, felköltözik a nagyvárosba, egy idő után elkezdi hiányolni a gyerekkorában megszokott dolgokat. Hiányzik neki a „zöld”, a tiszta illatú levegő, hiányzik, hogy mindenki mindenkit ismer, és a (például) kisvárosi kertes házikó után beköltözni új életünk színterébe, egy panellakásba… Olyan, mintha szabályosan satuba fognák az embert.

Aki meg akar őrizni egy szeletet a vidéki gyerekkorból (és ebben a cikkben semmiképp sem a tősgyökeres budapestiek ellen vagyok), az keresi a lehetőségeket, amivel a maga számára otthonosabbá teheti a nagyvárost, a nagyvárosi életteret. A „vidéki gyereknek” szinte biztosra vehetjük, hogy vannak növényei, mert nem tűri a beton hegemóniáját a környezetében, és az is elég valószínű, hogy egy idő után vágyni fog egy állatra. Kutya- és macskaszeretők, figyelem! Minden hiedelemmel és félelemmel szembeszegülve teljes bizonyossággal állítom, hogy az állatka, például egy macska kiválóan megél egy panellakásban. Pláne, ha generációk óta „pesti cicák” családjából való.

Miért tartsunk kisállatot?

Mert szeretnivaló, mert megnevettet, mert bújik, és, mert orvosok bizonyították, hogy például egy macska dorombolása nemcsak lelkileg, de fizikailag is jót tesz az embernek. Mert jó barát, és, nem utolsósorban, remek hallgatóság. A panelcica és a panelkutya - amit a szeretetért cserébe ad -, pénzben ki nem fejezhető.

Mondhatja bárki, hogy „inkább emberekkel alakítsunk ki szeretetteljes kapcsolatot”, és „inkább emberekhez kötődjünk”, de, aki ezt mondja, nem tudja, hogy az egyik nem zárja ki a másikat. Egy kisállat közelsége megnyugtat. Senki nem mondta, hogy jegesmedvét kell tartani a panelban, az tényleg nem lenne sem helytakarékos, sem megnyugtató, de egy kutya, egy macska nem veszélyes. A számukra kötelező oltások is kifizethetők, így aztán végképp nem kell betegségektől sem tartani. Ezen kívül kiváló stressz levezető, ha az ember lánya egy-egy este rendesen, körültekintően megfésüli a macskát – még a rövid szőrűt is. Egyrészt, az állat menekülni fog, energia lesz ott tartani. Másrészt, mire a bunda csinos, fényes, és plusz szőröktől mentes lesz, már eltelt vagy húsz perc az életünkből (a menekülésekkel együtt), és az alatt bőven lenyugodtunk, bármin is idegesítettük fel magunkat.

Azt nagyon jól tudjuk, hogy a gyerekek közelében jó, ha van egy állat. Igaz, ezt általában kertes házakban felnövő gyerekekre mondják, akik az udvarban találkoznak a kutyával és a cicával, de mindez kivitelezhető egy lakásban is. Több takarítás szükségeltetik, igen, és az is nyilvánvaló, hogy a gyerekek alvóhelyét el kell szeparálni a kisállatoktól. De ha ezek teljesülnek, a panelban felnövő gyerek is részesül abból, milyen felnőni egy kiskutya, kismacska közelében. Hamar elkezdi értékelni őket, a tőlük kapott, nekik adott szeretet jelentőségét, és még az előtt megtanul gondolkodni valakiről, hogy párja, családja lenne.

Ha sok pozitívuma van, akkor miért ellenzik annyian a panelállatot?

Minden csak hozzáállás kérdése. Mondják, hogy a macska, kutya után állandóan takarítani kell a lakásban. Én a macskák és kisállatok oldalán vagyok, és ugyanerre azt mondom: az állat jelenléte rendre, fegyelemre, figyelemre tanít. Tény, hogy ahol eddig elég volt másfél hetente porszívózni, ott most hetente egyszer, vagy kétszer biztosan kell. De ettől csak tisztább a lakás, ami a mi közérzetünknek is jót tesz. A konyhában sem lehet elöl hagyni semmit, mert a kis szőrös mindent megeszik, amit megtalál. Tehát? Több takarítás, gondosabb rakodás lesz az eredménye annak, ha az ember kisállatot fogad be az otthonába. Ott aztán amennyire csak lehet, mindig rend lesz, mert néhány alkalom után, amikor egy romos lakásra jövünk haza, rájövünk, hogy nincs szükségünk annyi csetreszre, amit kinn hagyhatunk az asztalokon. Ezen kívül arra is rájövünk, hogy a rend alapkövetelmény.

Sok energiát kell egy állatra szánni. De amit rászánunk, azt vissza is kapjuk. Akinek már feküdt doromboló macska az ölében, miközben este egy jó könyvet olvasott, tudja, miről beszélek. Nem kell, hogy „macskás nők” legyünk, azaz legalább tizenegy macskával éljünk együtt, de, ha kizárólag néhány akadékoskodó megjegyzés, és alaptalan félelem tart minket vissza egy kisállat befogadásától, akkor ne habozzunk: menjünk el egy menhelyre, válasszunk ki egy szimpatikus kis szobaszőröst, és vigyük haza. Abban, ha állat van a lakásban, sokkal több a pozitívum, mint a negatívum. Vigyél te is haza egy kisállatot!