ANGYALISKOLA

Az elfogadás angyali perspektívából

Szerző:
Szabó Anna
„Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek” – szól a régi zen-buddhista bölcsesség, ami életünk egyik legnehezebb feladatára, az elfogadásra tanít. Mert nincs nehezebb dolgunk földi életünk folyamán, mint az elfogadás – legyen szó akár önmagunkról, akár embertársainkról, vagy akár egy látszólag elfogadhatatlan helyzetről.

 

Elfogadni, hogy a másik máshogyan éli az életét, elfogadni, hogy a gyermeked, kinek Te a legjobbat szeretnéd, azzal ellentétes irányba akar haladni, mert őt vállalt sorsa másfelé hívja. Elfogadni önmagad életét, és belesimulni a lét áramlásába, még ha a legnagyobb veszteséget is kell épp átélned. Fogadd el az életed, hisz a Tiéd. Magasabb rendű célja van mindannak, amin keresztülmész, legyen az akár jó, vagy rossz. Bízz Angyalaidban, akik terelgetnek az úton, bármerre is vigyen az. Csak fogadd el! De vigyázz! Az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel. Beletörődni annyi, mint morogva, vagy csüggedten feladni és belenyugodni a helyzetbe, hogy „na jó, legyen”. Az elfogadás pedig azt jelenti, hogy tiszta szívvel, nyitottan várni, mi történik, mert tudod, minden érted van.

 

Nehéz, tudom. Mikor nyomasztanak a gondok, sok a teher, a helyzet kilátástalannak tűnik, vagy épp életed legnagyobb veszteségét éled át. Furcsán és talán frusztrálóan hatnak e szavak, hogy „fogadd el”. Az ego tombol, és állandó ellenállásra, harcra késztet a kialakult helyzettel szemben abban a reményben, hogy azzal megszűnik a baj. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, nem fog.

Az elfogadás bárminek a feltétel nélküli befogadását jelenti. Az elfogadás nem gyengeség. Hatalmas erő lakozik benne. Nem jelenti azt sem, hogy nem cselekszel, és nem tűzöl ki magad elé célokat, és nem akarsz már semmi változást kieszközölni az életedben. Ebben az állapotban látod csak igazán, mit kell tenned. Míg az ellenszegülés merevvé tesz és elkülönít társaidtól, az elfogadással mindent és mindenkit úgy fogadsz el, amilyen.

Az elfogadás egy alternatíva, minden bizonnyal a legnehezebb, de ez egy olyan választási lehetőségünk, amit csak mi tudunk megadni önmagunk számára.

Két út áll előttünk, ha egy problémával találjuk szembe magunkat: vagy elfogadjuk, ami történik, meglátjuk benne a pozitívat és a békés lelkiállapotot választjuk, vagy harcolunk a baj ellen, szerencsétlennek érezzük magunkat és küzdünk az univerzum ellen. Minden baj és minden változás mögött megtalálni a leckét és a célt – ezek segítenek majd, hogy az adott helyzetet magadhoz öleld, ahelyett, hogy harcolnál ellene.

Tudom, nehéz sokszor az elfogadást alkalmazni, főleg, mikor mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy a dolgok nincsenek a helyes útjukon. De az igazság az, hogy előfordul, hogy nem tudjuk megváltoztatni a valóságunkat, bármennyire is szeretnénk.

Ahelyett, hogy az előtted álló zárt ajtót figyeled, vagy már kezdesz belefáradni, hogy erőnek erejével próbálod áttörni azokat, nézz szét magad körül, hogy hány nyitott ablakot találsz? Mert ahol Isten becsuk egy ajtót, kinyit egy ablakot… Ha egyedül nem megy, kérd Angyalaid segítségét, hogy vezessenek át e nehéz időszakon. Kérd, hogy mutassanak utat, segítsenek meglátni a dolgokat egy magasabb perspektívából.

S ekkor jön az égi áldás: mihelyst elfogadod az életed, a nehézségek megszűnnek annak lenni. Lehet, külsőleg nem változik semmi, csak Te, belülről. De nem is a külvilág, ami számít. A lényeg, hogy Te belülről kibékülsz önmagaddal, a problémáiddal, elfogadod veszteségeidet. Már nem akarsz más lenni, máshol lenni, hisz’ tudod, hogy oka és célja van mindennek, és tudod, hogy Angyalaid vigyáznak Rád és vezetnek utadon. Belesimulsz az élet áramába, nem vágyakozol, és akkor…

„Akkor megnyílik magától az ég,

S egy pici csillag sétál szembe véled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

 

Akkor – magától – szűnik a vihar,

Akkor – magától – minden elcsitul,

Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

 

Ez a magától: ez a Kegyelem.”

(Reményi Sándor: Kegyelem)

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL