ANGYALISKOLA

Az angyali szeretet nyelve

Szerző:
Szabó Anna
Minden ember egy másik világ. Biztosan te is észrevetted már, hogy ugyanazon a nyelven beszélünk, de valahogy mégsem értjük meg egymást igazán. Ez azért fordulhat elő, mert bizony megeshet, hogy másként kommunikálunk. Másként mutatjuk ki a szeretetünket.

 

A szeretet 5 nyelve

Ezt a fogalmat az amerikai származású, keresztény író, Gary Chapman alkotta meg 1992-ben. Az írás mellett egyaránt foglalkozik párkapcsolati terápiával és tanácsadással is. Felfedezte, hogy az emberek esetenként másként mutatják ki az érzéseiket a párjuk iránt, akikhez így nem biztos, hogy eljut az információ. Egy szemléletes hasonlat szerint a személyiségünk olyan, mint egy motor, melyet folyamatosan üzemanyaggal (szeretettel) kell ellátni, de ha nem megfelelő üzemanyaggal próbálkozunk, a motor tönkremehet, és egy idő után már nem is működik. Tehát így vezet a rossz nyelvhasználat konfliktusokhoz, veszekedésekhez. Mindezt azért, mert egyszerűen nem értjük a párunkat, és lehet, hogy fogalmunk sincs róla, hogy mennyire szeret minket, nem “beszélünk” az ő nyelvén. Mi lehet a megoldás? A tanulás.

Miben segíthetnek az angyalok?

Ha te is a fent leírt problémától szenvedsz, egyszerűen kérd az angyalok támogatását a tanulásban. Koncentrálj arra a problémára, vagy konfliktusra, ami gondot okoz, és kérd a feloldást. Angyali meditációval eljuthatsz olyan szintre, ahonnan fentről, külső személyként tekinthetsz a problémára, így megtalálhatod a megoldást. Az angyalok segítségével megismerheted kedvesed érzéseit, és kiderítheted, hogy mi a szeretet nyelve, így hozzáláthatsz a munkához, hogy új, szeretetteljes alapokra helyezhessétek a párkapcsolatotokat.

Mindenkinek van elsődleges és másodlagos nyelve, de általában az elsődleges nyelven lehet nála a legjobban célt érni. Ha a meditáció alatti gondolkodás során esetleg nem jöttél rá a szerelmed szeretetnyelvére, az interneten böngészve, különböző tesztek segítségével is kiderítheted a megoldást. De talán az alábbi leírás is segít.

Elismerő szavak

Ennél a nyelvnél az egyén úgy érzi, hogy számára mindennél többet jelentenek a dicsérő szavak, és a kimondott érzések. Nála hiába próbálkozunk tettekkel tudtára hozni az érzéseinket, neki csak a mondanivalónk számít.

Minőségi idő

Aki ezt a nyelvet beszéli, annak a szeretetet az együtt eltöltött idő jelenti. De nem abban a formában, hogy tévézünk, vagy te olvasol, én netezek, hanem ténylegesen közösen kell csinálni valamit. Ez lehet például egyszerű beszélgetés, közös játék, kirándulás, vagy egy meghitt séta. A lényeg, hogy a figyelmünket ilyenkor egymásnak szenteljük.

Ajándékozás

Aki az ajándékozás nyelvét beszéli, annak szüksége van kézzel fogható bizonyítékra ahhoz, hogy tudja, szeretjük. Mert amikor készítünk, vagy vásárolunk egy tárgyat, az azt jelenti, hogy gondolunk a másikra akkor is, ha nem velünk van. Meg akarjuk őt lepni, örömet okozni, tehát szeretjük őt.

Szívességek

Annak az embernek, aki így tudja kimutatni a szeretetét, úgy tudjuk legkönnyebben meghódítani a szívét, hogy mi is tettekben fejezzük ki a szeretetünket. Ilyen lehet például egy olyan tevékenység, amely megkönnyíti a másik életét, vagy terhet vesz le a válláról, mint a mosogatás, a bevásárlás, vagy az, hogy kivasaljuk a másik ruháját, vagy éppen elmegyünk helyette a lakógyűlésre. Ennek az embernek a tettek számítanak. Bármi mást fölösleges, tettethető dolognak tart.

Testi érintés

Ennél a szeretetnyelvnél nem a szavak, vagy az ajándékok számítanak, hanem az ölelés, a csók, és a kedves puszik. Így képes magát igazán biztonságban érezni. Számára egy kedves arcsimogatás mindennél többet jelent. Kutatások egyébként kimutatták, hogy például azok a gyerekek, akiket rendszeresen megölelnek, megpuszilnak, sokkal egészségesebbek azoknál a gyerekeknél, akiknek nem így fejezik ki a szülők a szeretetüket. De ez a felnőttekre is igaz, hiszen egy jó hosszú, elmélyült ölelés igazi stresszoldóként szolgál egy nehéz nap, vagy egy bosszantó pillanat után.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL