ANGYALISKOLA

Az angyali inga titka

Szerző:
Szabó Anna
Sokat hallottunk róla, hisszük is meg nem is, hogy működik, de tény, hogy évezredek óta használják. Manapság leginkább jövendő mondáshoz, önismerethez alkalmazzák, de a lehetőségek tárháza végtelen. Itt az idő, hogy most te is közelebbről megismerd ezt a mágikus tárgyat.

 

Inga a történelemben

Már az ókori egyiptomiaknál is találtak olyan feljegyzéseket, melyek arra utalnak, hogy ők is alkalmazták ezt a különleges tárgyat. A leletek szerint fontos döntések előtt, de még a megfelelő, földművelésre alkalmas területek kiválasztásánál is használták az ingát. Ám nem csak a múltban, manapság is használják a hozzáértők, például aknák keresésénél, vagy új vízlelőhelyek felkutatásánál, de még gyémántot és más fontos ásványokat is sikerrel kutatnak a segítségével. Ne higgyük azonban azt, hogy ez csak a profi mágusoknak sikerülhet, mi is használhatjuk ezt az eszközt jósláshoz, de akár bizonyos személyek, vagy tárgyaink felkutatásához is.

Mitől működik az inga?

A feltevések szerint olyan kozmikus erők mozgatják, melyek az Univerzumból érkeznek, és mivel a testünk, az izmaink reagálnak rá, ezáltal közvetítik a jeleket. Mások úgy gondolják, hogy angyalok, vagy netán szellemek idézik elő a kilengéseket. Bárhogy is legyen, annyi biztos, hogy egy felsőbb tudás, egy felsőbb hatalom ad választ a kérdéseinkre, de csak akkor, ha mi magunk felkészültünk a válaszra.

Hogyan használjuk?

Talán a legbiztosabb módszer - hiszen többségünk nem beavatott mester, vagy szellemi vezető -, hogy megkérjük az angyalokat, mozgassák az ingát, és adjanak helyes választ a kérdéseinkre. Egyre azonban nagyon figyeljünk oda: az inga nem tud beszélni, nem fogja nekünk elmagyarázni a válaszokat. Tehát a kérdéseink nagyon egyszerűek, pontosak, és eldöntendőek legyenek. A válasz rájuk „igen”, „nem”, vagy „nem tudom” lehet (ha az inga semerre sem mozdul, akkor a válasz: nem tudom).

Hogyan válasszunk ingát?

Sokféle inga kapható az ezoterikus boltokban. Fellelhető kristály, fém, de még fainga is. A működési elvük ugyanaz, tehát bármelyiket választod is, biztos lehetsz benne, hogy helyesen döntöttél. Ha mégis tanácstalan lennél, kérd az angyalokat, hogy vezessék a kezedet, amikor éppen választasz. A lényeg, hogy olyat vegyél, amit ha a kezedbe veszel, öröm tölt el, és meg sem fordul a fejedben, hogy „nem szép, de ez volt az olcsóbb”, vagy „mindegy milyen, éppen ez is megteszi”. Inkább áldozz rá, és azt válaszd, ami elsőre megfog, hiszen évekig fogod használni, remélhetőleg nagy sikerrel - tekintsd hát úgy, mint egy befektetést.

Ráhangolódás

Mielőtt használnád az ingát, be kell avatnod, összhangba kell vele kerülnöd, meg kell ismerned a mozgását, a tulajdonságait. Ehhez a szertartáshoz jó, ha gyertyát gyújtasz. Először ülve, megtámasztott könyökkel próbáld ki az új műszeredet, később állva is próbálkozhatsz. Első alkalommal nagyon egyszerű kérdéseket tegyél fel neki, olyat, amire tudod is a választ. Így rájöhetsz, hogy melyik mozgása mit jelent. Ennél a lépésnél megtudhatod, melyik az a cérnahossz, ami neked leginkább megfelel. Fontos az is, hogy használatkor soha ne legyen keresztbe sem a lábad, sem pedig a kezed, mert ezzel blokkolod az energiát, és helytelen válasz érkezik. A lényeg, hogy elmélyült legyél, és tisztelettel bánj az ingáddal, hiszen segítséget, tanácsot vársz tőle. Amikor nincs a kezedben, tedd egy olyan helyre, ahol pozitív energia áramlik. Amikor szükségesnek érzed, sós vízzel tisztítsd meg.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL