GYERMEK

Hagyj egy kéznyomot a családok széthullása ellen!

Szerző:
Szabó Anna
Egy váratlan, hosszas betegség, egy fájdalmas válás vagy a munkahely hirtelen elvesztése akár a család széthullását is jelentheti. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa úgy határozott, elindítja családmegerősítő programját annak érdekében, hogy a nehéz időszakokban is egyben tartsa a családokat.

 

A családsegítő program azért indul, hogy az alapítvány segíteni tudjon a váratlanul adódott vészhelyzet megoldásáig, illetve megelőzze, hogy a gyermekek állami gondozásba kerüljenek szüleik átmeneti problémái miatt. A program keretében virtuális kézlenyomata otthagyásával most mindenki kifejezheti: egyetért a szervezet céljával.


Szerintem szülőként az a legfontosabb, hogy mindig, minden helyzetben a gyermek szempontjait vegyük figyelembe. Kisebb-nagyobb hibák minden ember életében előfordulnak, de figyelni kell arra, hogy a család minél kevésbé sérüljön. Nagyon jóban maradtunk a volt feleségemmel, és igyekeztük úgy intézni a válást, hogy Bori úgy érezze, mintha mi sem történt volna. Remélem, az SOS kampányának meglesz az a várt pozitív hatása, hogy kevesebb család sérül majd!” – mondta el Szabó Győző, a kampány egyik arca.


Az SOS Gyermekfalvak legújabb kampányán keresztül mindenki ingyen segítséget nyújthat a veszélyeztetett családoknak a www.sos.hu/keznyom weboldalon virtuális kéznyomának, azaz nevének, e-mail címének és telefonszámának otthagyásával, melyek révén a későbbiekben a segítők tájékoztatást kaphatnak a program alakulásáról és a támogatási lehetőségekről. 2014. október 31-ig az SOS Gyermekfalvak 5000 db kéznyomot szeretne összegyűjteni családmegerősítő programjának elindítására. A virtuális kéznyomok kézzel fogható értékké, adománnyá válnak, mivel a Dr. Oetker Kft. főtámogatóként minden kéznyom után 500 Ft támogatást nyújt. A Metropol és az Origo által is támogatott kampány kezdete óta 1581 kéznyomot gyűjtött össze az alapítvány, de még mindig 3419 darabra van szükség.


A kéznyom kampányhoz készült videók, amelyekben Hámori Gabriella, Kamarás Iván, Száraz Dénes és Csizmadia Ildikó szerepel, a linken megtekinthetőek >>

 


Az új családmegerősítő program célja a megelőzés, azaz hogy minél kevesebb gyermek kerüljön állami gondozásba. Az alapítvány a különböző okokból válsághelyzetbe került családoknak segít talpra állni, hogy a gyerekeket ne kelljen kiemelni a családjából és állami gondozásba venni.


A betegség, haláleset, munkahely illetve lakás elvesztése mind olyan problémák, amik könnyen megingathatnak egy addig mégoly jól működő családot is – a cél az, hogy az SOS Gyermekfalvak az ilyen és ehhez hasonló válsághelyzetbe került családoknak védőhálót nyújtson, segítsen nekik túllépni ezeken a nehézségeken és megóvja őket a széthullástól.


Az alapítvány feladata összetett. Erős, bizalomra épülő kapcsolatot alakítanak ki a szülőkkel, családtagokkal. Amennyiben szükséges, a gyereket átmeneti időre biztonságba helyezik. Együttműködnek a szülőkkel a problémáik megoldásában, a szülők közötti konfliktus rendezésében, szenvedélybetegség kezelésében, munkahelykeresésben, a szülő-gyerek kapcsolat megerősítésében, a gyerekneveléshez szükséges mindennapi rutin kialakításában, lakáskörülmények javításában. Mindeközben együttműködnek a helyi önkormányzati és civil szolgáltatókkal, mozgósítják az elérhető formális és informális közösségeket. A cél az, hogy a lehető legrövidebb időn belül a család képes legyen önállóan biztonságos, a gyereket értő légkört és otthont biztosítani.


Az SOS Gyermekfalvakról


Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa olyan civil szervezet, melynek célja az otthonukat vesztett gyermekek nevelése, a veszélyeztetett helyzetű gyerekek és családjaik támogatása, érdekeik képviselete. Segítségükkel a gyerekek családi házakban nőnek fel, ahol a vérszerinti testvérek együtt maradhatnak. A klasszikus modell szerint az SOS Gyermekfalvak 12-15 családi házból állnak, ahol SOS anyák – hivatásos nevelőszülők – nevelik a gyerekeket, és a gyermekfalvak közösségét egy faluvezető irányítja. Az utóbbi évtizedben ugyanakkor az SOS Gyermekfalvak szakmai programja jelentősen megváltozott, előtérbe került a gyermekek átmeneti családba fogadása és a családok támogatása a kiemelés megelőzése érdekében.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL