ANGYALISKOLA

Gyógyítás angyal módra

Szerző:
Szabó Anna
Mindenkivel előfordult már, hogy az őszi hónapokban egy megfázás vagy egy makacs vírus ledöntötte a lábáról. Ilyenkor különböző praktikákat próbálunk bevetni, hogy a betegség testi tünetei minél hamarabb megszűnjenek. A népi gyógymódok alkalmazása mellett előkerülnek a különböző multivitaminok, illetve gyógyteák. De vajon a lelki felépülésben mi segíthet?

 

Vagy inkább fogalmazhatnék úgy, hogy kik is azok, akik a segítségünkre lehetnek? Természetesen itt is az a válasz, hogy az angyalaink. Míg mi egy betegség folyamán csak a testi tüneteinket próbáljuk enyhíteni, addig az angyalok odafigyelnek a lelkünk épségére is. Hiszen egy betegség során fellépő kellemetlenségek nem csak a testünkre vannak hatással, nem csak fizikailag gyengítenek le bennünket, hanem lelkileg is. Éppen ezért fontos nagyon, hogy a teljes gyógyulást csak akkor tudjuk elérni, ha minden szempontból épek és egészségesek vagyunk. Míg mi arra koncentrálunk, hogy testileg újra erejünk teljében legyünk, addig az angyalok a lelki felépülésünkkel foglalatoskodnak. Akinek a lelki dolgai rendben vannak, és kiegyensúlyozott életet él, az a betegségből is hamarabb kigyógyul, mert tudja, hogy ez csak egy átmeneti állapot, nem panaszkodik folyton, hogy neki mennyire rossz, hanem inkább próbál arra törekedni, hogy minél előbb helyre jöjjön.


Egy betegség során a lelki gyógyítást az angyalaink mellett, a hozzánk legközelebb álló emberek is elkezdhetik. Hamarabb felépülünk ha tudjuk, hogy vannak akik aggódnak értünk és ápolnak bennünket. Nem nagy dolgokra kell itt gondolni, a lelki gyógyulásunkhoz már az is hozzájárul ha szeretteink készítenek nekünk egy tányér forró levest, esetleg egy kellemes fürdőt. Mindenkinek jól esik ha érzi és tudja azt, hogy gondoskodnak róla. Az angyalok is gondoskodnak rólunk, igaz teljesen más értelemben. Igyekeznek pozitív gondolatokat küldeni felénk és tudatosítani bennünk azt, hogy ez csak egy átmeneti állapot, ami ugyan jelen pillanatban lehet, hogy kellemetlenségeket okoz, de hamarosan el fog múlni és minden olyan lesz mint azelőtt.

A gyógyulást nem csak a sok zöldség és gyümölcs fogyasztás segíti elő, hanem az is, ha az őszi napsütésben teszünk egy nagy sétát. A friss levegő olykor csodákra képes, főleg ha az ember gyengének és erőtlennek érzi magát. Egy ilyen kis egészségügyi séta után úgy érezhetjük, szinte újult erőre kaptunk. Az angyalok próbálnak rávezetni bennünket arra, hogy a teljes felépülés érdekében ne csak az arcunkat fordítsuk a kellemesen meleg nap felé, de a lelkünkbe is engedjük be a napsugarakat.

Sokszor mondják, hogy a betegségeknek olykor lelki okai is vannak, éppen ezért kell még jobban odafigyelnünk magunkra, és hallgatnunk az angyali intelmekre, hogy minden szempontból rendben legyünk. A testi épség mellett a lelki kiegyensúlyozottság is kiemelt figyelmet kell, hogy kapjon, hiszen csak így kerülhetjük el a betegségeket és maradhatunk igazán egészségesek.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL