DIVAT

Jelelni tanult Iszak Eszti

Szerző:
Szabó Anna
Együtt áll színpadra Iszak Eszti és Weisz Fanni. A két szépség a MOM Park őszi divatbemutatóját vezeti majd, amely a Siketek Világnapja után néhány nappal az egymás iránti elfogadásra is felhívja a figyelmet. A lányok a közös feladatra stílusosan ruhaválogatással készültek, de arra is szakítottak időt, hogy Fanni megtanítson néhány egyszerű jelet Esztinek.

 

Először dolgozik majd együtt Iszak Eszti és Weisz Fanni. A lányok a MOM Park divatbemutatóján lépnek színpadra, s bár mindketten jártasak a modellszakmában, most a fashion show házigazdáiként tűnnek majd fel. Annak érdekében pedig, hogy kicsit összecsiszolódjanak, együtt töltöttek egy délutánt, amely során többek között Tus-Dzsurbán Ágnes vezető stylisttal kiválasztották a műsorvezetői ruhájukat is. A bemutató business vonalához igazodva Eszti egy fekete miniruha, Fanni pedig egy rövidnadrágos overáll mellett tette le a voksát. A két szépség pillanatok alatt egy hullámhosszra került, és egy kávé mellett arra is szakítottak időt, hogy Fanni néhány egyszerű kifejezést megtanítson a VIVA csinos műsorvezetőjének.

Mindig érdekelt a jelnyelv, tiniként egy könyvet is kivettem a könyvtárból, de hamar rá kellett jönnöm, hogy tanár nélkül nem jutok messzire. Ma viszont nagyon sokat megtudtam, például azt, hogy a jelnyelvben mindenkit egy rá jellemző mozdulattal jelölnek. Fanni szerint engem egy kezemben tartott mikrofon jellemez a legjobban. Megtanultam néhány alapvető kifejezést is, például bemutatkozni, egy kávét kérni és megköszönni. Bízom benne, hogy lesz még alkalmam elmélyíteni a tudásom” – mesélte Iszak Eszti.

Esztivel pillanatok alatt megtaláltuk a közös hangot. Alig várom, hogy együtt dolgozhassunk”– vette át a szót Weisz Fanni. „Nagyon örülök neki, hogy hozzá hasonlóan, egyre többen érdeklődnek a jelnyelv iránt, és annak is, hogy az ilyen rendezvények által még több embert tudunk megszólítani. Tőlem is gyakran kérdezgetik, hogy hol lehet megtanulni jelelni, de olyan is előfordul, hogy valaki magától sajátít el néhány kifejezést és videó üzenetet küld nekem. Sőt már többször próbáltak így randira is hívni” – tette hozzá Fanni mosolyogva.

Október 3-án 19 órakor bárki megnézheti, hogyan vezeti Eszti és Fanni a MOM Park Shopping Days keretein belül megrendezett divatbemutatót, amelyhez ezúttal is promóciók sokasága kötődik. Bővebb információ: www.mompark/shoppingdays

Fotó: Németh Dániel, MOM Park

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL