LELKIPATIKA

Gondjaid vannak a beilleszkedéssel?

Szerző:
Szabó Anna
Elmúlt már az időszak, melyben a szüleink éltek fiatalon: elkezdtek dolgozni valahol, egy cégnél, egy intézménynél stb., és komoly esélyük volt rá, hogy egyszer majd nyugdíjba is onnan mehetnek sok-sok végigdolgozott év után.

 

Manapság az állandó változás korát éljük. A rugalmasság, a gyors reakciókészség, a villámgyors tanulás, a több lábon állás alapkövetelmény. Szinte nem is gondolkodunk azon, miért van ez így, hiszen abban nőttünk fel az utóbbi néhány tíz évben, hogy ez nem lehet másképp. Természetesnek vesszük, hogy ismerőseink harminc-harmincöt éves korukra már a harmadik, negyedik, ötödik munkahelyüket tapossák, és azt is, ha ugyanennyi idősen még belefognak egy új tanfolyam, vagy új egyetem elvégzésébe. Sőt, támogatjuk is őket. Hogy is ne tennénk, hiszen csak jót tesznek magukkal vele, hiszen többször is előfordulhat még, hogy „új lánynak” kell lenniük egy munkahelyen, és minél többféle dologhoz értenek, annál nagyobb esélyük van.

Igen ám, de mi van a beilleszkedéssel?

Hiszen ahhoz, hogy igazán komfortosan érezzük magunkat egy munkahelyen, nemcsak a szakképzettségünkre, rátermettségünkre, a szakmánkban való magabiztosságunkra van szükség. Szeretnünk is kell a munkánkat, és, ami talán még ennél is fontosabb, az sem árt, ha a munkatársainkkal megtaláljuk a közös hangot. „Új lánynak” lenni időnként cudar nehéz. Nem elég, hogy esetenként olyasmi lett a foglalkozásunk, amiben előtte még nem dolgoztunk, de meg kell ismernünk az ottani embereket, a főnököket, a közvetlen munkatársakat, megismerni a munkatempójukat, temperamentumukat.

A rossz új munkatárs

Garantáltan magad alatt fűrészelsz, ha azt gondolod, hogy te itt és most, azonnal, már az első napon mindenkinek megmutatod, hogyan is kell ezt az egészet csinálni, sőt, a hibákra is rámutatsz, hogy ők azokat majd jól kijavíthassák.

Hátrább az agarakkal. Ha úgy lépsz be, mint egy kisisten, aki mindent jobban tud, azonnal ellenállást váltasz ki, és ez nagyon veszélyes, mert ők vannak többen. Ha a közvetlen új munkatársaid mondjuk, öten vannak, és már évek óta együtt dolgoznak, és közülünk háromnak a legelső kanyarban kivívod az ellenszenvét, a maradék két fő automatikusan hozzájuk fog kapcsolódni, és ők sem lesznek barátságosak veled. Külön érdemes erre figyelni már csak azért is, mert közösséget összetartó erő, ha valakit lehet közösen utálni. Figyeld meg, ez így van az általános iskolától kezdve, és nem változik a munkahelyen sem. Kell egy közös ellenség. De az ne te legyél, mert az orrodra koppintanak érte.

Szintén rossz taktika azonnal minden beszélgetésbe beleszólni. Még akkor is, ha pusztán az érdeklődés a szándékod, tolakodásnak veheti az állapotos kolleganő, ha kapásból te is sorban állsz hasat simogatni. Vagy, ha a főnököd kifejezi, hogy valamelyik munkatárs legközelebb legyen szíves körültekintőbben végezni ezt vagy azt a munkafolyamatot, és te ennek fültanúja vagy, rosszul teszed, ha nyíltan véleményt nyilvánítasz. Egyrészt nem biztos, még ha azt is gondolod, hogy pontosan érted a problémát, másrészt nem akarod magadra haragítani sem a főnököt, sem a munkatársat. Mondhatod, hogy „de a főnököm jó véleménye mégis fontosabb”, ami tulajdonképpen igaz, de érdemes számításba venned, hogy a te asztalod a közvetlen munkatársadé mellett van, vele szívsz nyolc (vagy több) órában egy levegőt. Szóval cselekedj meggondoltan.

A jó új munkatárs

Az előbbiek helyett egy egészen új stratégiát ajánlok: természetesen készségesen fogadd a feladatot, amit a főnököd rád szab ki az elején, de mindennemű okoskodás helyett egyszerűen csak légy nyitott és barátságos az új kollégákkal. Akkor is tégy így, ha alapvetően zárkózott, szűkszavú ember vagy, ha új emberekkel kerülsz össze. Ezt tudod szabályozni, és különben sem kell hosszabb időre változtatnod magadon, csak addig, amíg a munkatársaid meglátják, milyen jó, kedves és értékes ember vagy. Ezt meg kell mutatnod nekik, hogy a kellemes munkakörnyezet elkezdhessen kialakulni a te számodra is, de úgy nem fog menni, ha te akarod „megmondani a tutit”, viszont úgy sem, ha mint egy sebzett kismadár, gubbasztasz a sarokban.

Beszéld meg magaddal, mielőtt belépsz az épületbe, hogy te nemcsak, hogy mindent bele fogsz adni a munkádba, de nyitottan fogadod az új ismerősöket is, mert azt szeretnéd, hogy kedveljenek meg, legalábbis annyira, hogy jó legyen együtt, egy helyen dolgozni. Hiszen te valóban nagyon szerethető vagy, hát nem kell mást tenned, mint ezt megmutatni.

Ha a szakmáról folyik a beszélgetés, légy érdeklődő. Általában jó néven veszik, ha az „új lány” kérdez, mert az azt jelenti, hogy érdekli a munka, és szeretné jól csinálni. Ha viszont személyes dolgokról cserélnek eszmét a munkatársaid, légy nagyon óvatos, és az elején nagyon meggondoltan kérdezz. Ha vidáman beszélgetnek, megkérdezheted, hogy jó dolog történt-e, vagy, ha azt látod, hogy valamelyikük fáradtabb, biztosan hálás lesz, ha egy szó nélkül leteszel elé egy teát. Napjainkban a kedvesség nem „divat”, de jó ismerősöket, jó hangulatú kollégákat szerezni mégiscsak így a legegyszerűbb.

Nem kell kotnyelesnek lenni, és mindenki barátjaként viselkedni már a legelső pillanattól. De igenis lehet lelkesnek lenni az új munka iránt. Esetleg mondhatod, hogy kicsit izgulsz. Erre az ő válaszuk természetesen az lesz, hogy ne aggódj, segítenek, ha kell. Ez egy elég jó alap a kezdetekhez. Aki nyűgös, azt viszont hagyd békén. Előfordulhat ugyanis, hogy, ha valamelyik új kollégádnak rossz a hangulata, úgy fog hozzád viszonyulni, hogy „na bizonyíts, te kis új lány!”. Előfordulhat, hogy az ilyen munkatárs negatívan, akár elutasítóan viselkedik majd veled. De ezzel nem kell foglalkozni. Te légy továbbra is derűs és érdeklődő, és, ami a legfontosabb, az ilyen ember által se hagyd magad megsérteni. Vagy, ha mégis sikerül, akkor semmiképpen se mutasd ki. Ha te vagy az „új lány”, még mindent meg kell tapasztalnod az új munkatársakkal kapcsolatban, de ez időbe telik. Hozd a legjobb formád, és hagyd, hogy megkedveljenek, mert meg fognak. Ez a legjobb, amit tehetsz.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL