GASZTRO

Répatorta, az egyszerű angol finomság

Szerző:
Szabó Anna
Az Angliában hagyományosnak számító sütemény, egyre jobban elterjed Európában, így hazánkban is. Egyszerű elkészítése miatt, gyakran kerül az asztalokra, és a cukrászdákban is kelendő édesség. Az alábbi recept pedig csak egy a sok száz variáció közül.

 

Hozzávalók:

2,5 bögre reszelt sárgarépa (apró lyukú reszelővel)
2 bögre liszt
1,5 bögre cukor
1 csomag sütőpor
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 kk. őrölt fahéj
1 citrom reszelt héja
½ bögre étolaj
4 tojás
1 csipet só
Máz:
fél citrom leve
5 púpos kanál porcukor

Elkészítése:

A tojásokat habosra keverjük a cukorral és az olajjal. Amikor szépen összedolgoztuk őket, belekeverjük a többi hozzávalót is, és a fűszereket. A sárgarépát legutoljára tegyük bele, mert az íze mellett segít fellazítani a masszát. Ezután öntsük bele a sütőpapírral bélelt formába és 180°C-on, lehetőség szerint légkeverésen süssük, kb. 45 percig. Közben tűpróbával ellenőrizzük, mert nem az a célunk, hogy kiszáradjon, mert akkor nem lesz olyan finom.

Miután elkészült a sütőpapír segítségével emeljük ki a formából és hagyjuk kihűlni. Ezt követően alaposan összekeverjük a máz hozzávalóit, majd rákenjünk a tortára. Megvárjuk, míg megszárad, és fogyasztható is.

A sárgarépának köszönhetően a tészta textúrája „szaftos” lesz, így az íze is különlegesen finom.

Jó étvágyat!

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL