ÁLLATI CUKISÁGOK

Tündéri fotók a kínai pandaközpont újszülött bocsairól!

Szerző:
Szabó Anna
A pandák egykor nagy számban éltek Peking és a Himalája között, sok ezer négyzetkilométernyi területen. Az ember terjeszkedése és élőhelyeik pusztulása következtében azonban ma a kihalás veszélye fenyegeti őket. Elterjedésük bambuszerdő-maradványfoltokra korlátozódik Nyugat-Kína távoli vidékein, és már csak alig 1600 példány él szabadon belőlük.

 

Kínában ezért minden idők egyik legnagyobb szabású természetvédelmi programjába fogtak. A Pi Feng-hszia Nemzeti Park a pandavédelem kínai központjává nőtte ki magát, ahol elkötelezett állatgondozók sokasága dolgozik a pandák szaporodásának elősegítésén, a bocsok egészséges felnevelésén és a pandák természetbe való visszaszoktatásán.


A nőstény pandák egy évben mindössze két napig fogamzóképesek, így ezen rövid idő alatt kell a pároztatást sikerre vinni. A pandáknak gyakran születnek ikreik, az anya azonban általában kiválasztja magának az erősebbiket, mert nem tud egyszerre mindkét kölyökről gondoskodni. A gyengébb tehát ritkán marad életben, a pandaközpontban azonban minden élet számít.

A gondozók ezért megosztják a szülői feladatokat az anyaállattal, és közösen gondoskodnak a születéskor mindössze 90 grammos kicsinyekről. A munkamegosztás azonban nem zajlik egyszerűen, a gondozók ugyanis kétnaponta kicserélik az ikreket a pandák kifutójában, hogy az anya felváltva táplálhassa mindkét kölykét. Majd héthónapos korukban a kölykök a pandaóvodába kerülnek, ahol teljeskörű gondoskodás mellett felkészítik őket a felnőtt életre a vadonban.

A pandatelep és pandaóvoda mára turistalátványossággá vált. A látogatók elől lezárt területeken mindeközben azonban komoly és összehangolt munka folyik. A NatGeo Wild Óriáspandák című filmje most a „kulisszák” mögé pillant be, és lenyűgöző, korábban nem látott képsorokon mutatja be a pandák életét a központban, a bocsok fogantatásától kezdve egészen a természetbe való visszaszoktatásig.


Az Óriáspandák című film szeptember 13-án 20 órakor látható a NatGeo Wild műsorán.


VIDEÓ A PANDÁK NEVELÉSÉRŐL >> 


További információk >> 

 

Forrás: National Geographic Channel

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL