ÁLLATI CUKISÁGOK

Szabó Zsófi nem érzi, hogy sokat változott az elmúlt egy évben

Szerző:
Szabó Anna
„Sokan azt gondolják, hogy az elmúlt hónapokban átértékeltem az életemet, és olyan új szokásokat vettem fel vagy olyan új életformát alakítottam ki magamnak, amely nagyban különbözik a régitől, pedig ez nem igaz” – mondja Szabó Zsófi, akivel norvégiai útja után beszélgettünk.

 

Zsófi azt is hozzátette, hogy mint minden ember, ő is folyamatosan változik és változni is fog, de ez egy természetes folyamat, és nem kell mindent mindenbe belemagyarázni. A Jóban Rosszban sztárja egyébként most éppen egy kutyás futamra készül agár kutyusával, Gyémánttal, akit 16 napig nélkülöznie kellett norvégiai utazása miatt. Azóta minden időt kihasználnak, hogy együtt legyenek.

Nemrég ért haza norvégiai útjáról Szabó Zsófi, de máris új terveket sző a következő hónapokra, hogy minél több dologban próbára tegye magát, leginkább a különböző sporttal kapcsolatos megmérettetéseket tekintve. Köztudott Zsófiról, hogy évek óta imád futni, amelyet az elmúlt időszakban leginkább Gyémánttal, két éves agarával űzött szívesen. Amikor hosszabb távokon gyakorol, kedvencét inkább otthon hagyja pihenni. Persze ez nem jelenti azt, hogy Gyémánt nincs formában, hiszen az izgága kutyus egy pillanatra sem áll meg.

„Ősszel szeretném újra lefutni a félmaratont, de előtte még egy közös megmérettetésre is készülünk Gyémánttal, a ll. FRISKIES Családi Futamra. Tavaly sajnos a bokasérülésem miatt csak szurkolóként vettünk részt az eseményen, most viszont mindent megteszek, hogy együtt futhassak a mezőnnyel augusztus 30-án” – meséli Zsófi, aki egyébként nemcsak edzéssel tartja formában magát, hanem az egészséges étkezésre is jobban odafigyel. A Jóban Rosszban sztárja mindig is az egészséges táplálkozás híve volt, az utóbbi időben viszont még nagyobb hangsúlyt fektet erre, ráadásul 3 hónapja nem eszik húst. „Nem azért nem eszem, mert vegetáriánus lettem. Egyszerűen maga a folyamat, ahogyan elkészítek egy húst, maga a hús illata nem hiányzik. Valahogy most jobb e nélkül, aztán majd meglátjuk, hogy ez később hogyan alakul” – mesélte Zsófi.

Norvégiai utazása kapcsán rengetegen azt hitték Zsófiról, hogy azért utazott ki, hogy átértékelje életét, hogy magára találjon, pedig azt mondja nem ilyen nagy dolgokért utazott el, egyszerűen ki akart kapcsolódni. Persze Zsófi azt nem tagadja, hogy az utazás élete egyik legnagyobb élményeként marad meg. Abból a különleges szabadság érzésből most is tud meríteni, amelyet ott érzett, de egyébként éppen úgy folytatja az életét, mint mielőtt kiment, semmit sem változtatott.

Az élmények persze örökké megmaradnak, azt mondja élete egyik legnagyobb pillanata az volt, amikor kiülhetett a Prédikálószékre, és onnan nézhetett le a gyönyörű tájra. Sok norvég mesét is megismert, városokat látott, teljesen magába szívta az ottani kultúrát. Zsófi szerint Norvégia kerítések nélküli ország, nyitottak az emberek, szabadon élnek, és tisztelik azokat a vándorokat is, akik odatévednek. A Jóban Rosszban sztárja szerint a magyarok is tanulhatnának a norvégoktól, nyithatnának egymás felé, mert ez belőlünk sokszor hiányzik. Ettől függetlenül Zsófi örül, hogy itthon van, és aktívan veti bele magát a következő hetekbe, mindent ott folytat, ahol abbahagyta.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL