GASZTRO

Hétvégi receptajánló -Tejfölös gombás hús gerslivel

Szerző:
Szabó Anna
Most egy pörkölt alapú, gombás-tejfölös hús receptjét hoztuk el nektek, melyet gerslivel, vagyis árpagyönggyel tálaltunk. Ízlés szerint természetesen készíthetünk mellé más köretet is - rizst, galuskát, kifőtt tésztát, vagy éppen burgonyát.

 

Hozzávalók

- 60 dkg sertéscomb
- 30 dkg gomba
- 2 kisebb vöröshagyma
- 3 dl tejföl
- só
- őrölt bors
- szerecsendió
- majoranna
- kakukkfű
- Erős Pista paprikakrém
- pirospaprika
- 4 ek olaj

Elkészítés

A vöröshagymát vágjuk apróra, a húst és a gombát pedig kockázzuk fel. Egy edénybe hevítsünk fel két evőkanál olajat, adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagyma felét és pároljuk üvegesre. Ezután tegyük bele a felkockázott húst, és fehéredésig pirítsuk. Közben ízlés szerint fűszerezzük, és szórjuk meg pirospaprikával. Végül öntsük fel annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, és addig főzzük, amíg majdnem teljesen puha lesz a hús.

A maradék olajat öntsük egy serpenyőbe, hevítsük fel, majd adjuk hozzá a maradék apróra vágott vöröshagymát. Pároljuk üvegesre, tegyük bele az összevágott gombát, szórjuk meg egy kevés sóval, őrölt borssal, és addig pároljuk, míg teljesen zsírjára sül.

Amikor a hús már majdnem teljesen megpuhult, öntsük hozzá a megpárolódott gombát, és adjuk hozzá a tejfölt is. Alaposan keverjük össze, forraljuk fel újra, majd mérsékeljük a lángot és addig főzzük, míg a hús teljesen puhára fő, és a szaft kellően besűrűsödik

Közben enyhén sós vízben főzzük puhára a gerslit (hántolt árpagyöngy), majd szűrjük le. A főzőedénybe hevítsünk fel egy kevéske olajat, adjuk hozzá az alaposan lecsepegtetett gerslit, ízlés szerint sózzuk, és keverjük össze.

Forrás és képek:  Gizi receptjei

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL