MÁGIA

Idézd meg a misztikus Japán szerencsét hozó 7 istenét a jólétért és a bőségért!

Szerző:
Szabó Anna
Bízd az istenekre a szerencsédet! Hívd meg otthonodba a sintoizmusból ismert hét szerencse szellemét, akik meghozzák neked és szeretteidnek a várva várt jólétet és bőséget!

 

Japánban két fő vallás uralkodik, a buddhizmus és a sintoizmus. A ’sinto’ szó jelentése annyit tesz „ istenek útja” vagy még pontosabban „a szellemek útja”. Ugyanis a sintoista hitben nem a hagyományosan értelmezett istenek uralkodnak, hanem szellemek, akiket kamiknak neveznek. Ők az ősök szellemei és nagyjából 8 milliót ismernek Japánban. Mindez annak köszönhető, hogy a természetben és a környezetünkben mindennek meg van a maga kamija. A négy elemnek, az erdőnek, a szerelemnek, a szerencsének, egyszóval bárminek. A legnevezetesebb és legfőbb személy a Nap kamija Amateraszu Ómikami istennő.

A kamik, akárcsak a többi istenség, meghallgatják az emberek imáit, válaszolnak rájuk és akár ki is mutatják akaratukat, hogy utat mutathassanak a kérelmezőnek. Amennyiben az együttműködik velük és akaratukkal összhangban él, megszerezhetik a kami védelmét és segítségét. A legjobb pedig az, hogy rossz kamik nem léteznek, mert a sintoból hiányzik a rossz fogalma, így ha megfogadjuk tanácsaikat, biztos lesz a siker!


Kellékek


Válaszd ki az alábbiak közül és készítsd ki a hét ajándékot, illetve felajánlandó tárgyat a kamiknak. Ha éppen nincs lehetőséged szobrot szerezni róluk, akkor tudd, hogy ezek az eszközök egyben őket szimbolizálják, tehát nem csökken a szertartás hatása.


- Hoteinnek: bármi, aminek köze van a nevetéshez, akár egy mosolygó Buddha szobrocska
- Benzaitennek: kígyó, sárkány, hangszer
- Ebisunak: hal, halász, horgászbot
- Daikokutennek: müzli, rizs, gabona, búza
- Fukurokujunnak: cukornád, őz, szarvas, teknősbéka
- Jurojinnek: teknősbéka, őz, szarvas, daru, szaké, hajó
- Bishamontennek: katona, harcos
- 7 darab aranyszínű gyertya

A varázslat menete


A hét megidézendő kami neve: Hotei, Benzaiten, Ebisu, Daikokuten, Fukurokuju, Jurojin, Bishamonten

Az adományokhoz írd oda az adott kami nevét és rakj mellé egy gyertyát. Hunyd le a szemedet, lélegezz mélyeket. Ha úgy érzed, felkészültél a műveletre, akkor gyújtsd meg az első gyertyát és mond ki hangosan a kami nevét és azt, hogy „Érints meg szerencsével engem és az otthonomat.” Majd következik a második, a harmadik és így tovább, míg meg nem gyújtottad mind a hét gyertyát. Ezután csukd be ismét a szemedet és vizualizáld, ahogy a szerencse aranyporfelhőbe takar téged, majd lassan szétárad az egész otthonodban. Tartózkodj ebben az állapotban, ameddig jól esik, adj hálát nekik magadban, amiért meghallgatták kérésedet, és ha elkészültél, nyisd ki a szemedet és fújd el a gyertyákat.


A szertartási eszközöket hét napig így kell hagyni, azt követően elől hagyhatod, vagy el is rakhatod őket. A kamik megidézésének sorrendje bárhogy történhet.


Kouun wo inorimasu! (Sok szerencsét kívánok!)

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb írásainkról, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL