ÁLLATI CUKISÁGOK

5 ok, amiért érdemes kutyaiskolába vinni kedvencedet

Szerző:
Szabó Anna
Sokan úgy gondolják, hogy kutyaiskolába járatni kedvencünket időpocsékolás és pénzkidobás. Pedig ma már rengeteg hely közül válogathatunk, ahol kutyáink megtanulhatják a fajtársukkal és az emberekkel való megfelelő viselkedést.

 

Engedelmesség


A legelső dolog, amit mind a gazdik, mind a kutyaiskolák fontosnak tartanak, a parancsszavak betanítása. Az engedelmetlen kedvencekkel bizony nagyon nehéz dolgunk lehet. Egy sétáltatás során rengeteg konfliktusba kerülhetünk, ha kutyánk nem ismeri a megfelelő viselkedési szabályokat; önfejűen nekirohanhat más kutyáknak vagy embereknek, vagy éppen ráugrálhat a járókelőkre. Emiatt egy gazdi egyik legfontosabb kívánsága közé tartozik, hogy négylábú barátja bármikor és bárhol hallgasson rá. A kutyaiskolák már az úgynevezett „kutyaoviban” elkezdik az alap parancsszavak (ül, fekszik) megtanítását, csak úgy, mint a hívószavak begyakorlását. Így már kölyökkorban hozzá lesznek szoktatva ahhoz, hogy a gazdinak mindig szót kell fogadni.


Agresszivitás, félelem leküzdése


A félős vagy agresszív kutyák kezelésére a legmegfelelőbb helyek a kutyaiskolák. Ezekre a speciális esetekre szakemberekből álló csapat áll a rendelkezésünkre, akik jellemzően külön feladatokat és gyakorlatokat dolgoznak ki adott szituációtól függően. Az ilyen kutyák általában nem vettek részt megfelelő szociális környezetben, vagy valamilyen negatív élmény következtében rögzült bennük az adott viselkedéses reakció. A trénerek, oktatót – a problémától, illetve magától a kutyától függően – rövidebb, hosszabb ideig foglalkoznak célzottan kedvenceinkkel, akik a felépülést segítő kutyákkal együtt vesznek részt a programban.


Ki a falkavezér?


A kölyökkutyák kedvenc időtöltései közé tartoznak a cipők, szőnyegek rágása, a kerti virágok kegyetlen elpusztítása. Nem csoda, hiszen ebben a korban nekik még ez a természetes viselkedés. Tekintve, hogy a gazdi ekkor még engedékenyebb, kevésbé jellemző az, hogy már kiskorukban elkezdi a helyes viselkedésre való tanítást. A kutyaiskolák egyik fontos célkitűzései között szerepel, hogy már kölyökkortól kezdve kialakítsák az ember-kutya közötti hierarchikus viszonyt. Azok a kutyák, akiket soha nem tanítottak meg engedelmességre, elkényeztetettek lesznek. Megszokják, hogy az történik, amit ők szeretnének; felmászhatnak a kanapéra, az ágyba, akkor kapnak enni, amikor jelzik felénk. Viszont ha a kutya érzi, hogy nem ő irányít, és hogy ő az alárendelt fél, sokkal kiegyensúlyozottabb viszonyt építhetünk ki vele.


Játék


Minden kutyaiskola szeret ügyességi feladatokat végeztetni a kutyával és a gazdival. Ez főként a kettőjük közötti kapcsolat elmélyítésében segít, hiszen ez esetben a két félnek együtt kell megoldania az adott gyakorlatot. Sokszor ezek a foglalkozások összekötik a kellemest a hasznossal; a játékos feladatok keretein belül sokkal könnyebb alapvető szabályokat betanítani. Ezen kívül a kutyaiskolák gyakran vezetik be a fajtársakkal való játszást is, amely révén a kutyák könnyebben megbarátkoznak egymással. Ezt követően a jövőben sem lesz probléma az idegen környezetbe való beilleszkedéssel. A játékos feladatok emellett sokszor más célt is szolgálnak; olyannyira leköti az állatok figyelmét, hogy nap végére teljesen kifáradnak, így ez felér akár egy-egy hosszabb sétával is.


Mit tanul a gazdi


A kutyaiskolák azonban nem csak a kutyákért vannak. Az ember is rengeteg tanulhat a helyes állattartásról, és a megfelelő gondozásról. Egy ilyen iskolában egy idő után megtanulunk a kedvencünk fejével gondolkodni, és a helyébe képzelhetjük magunkat. Megismerhetjük, hogy milyen elvárásaink lehetnek a kutyáinkkal szemben, és kedvenceinknek milyen igényei vannak felénk nézve. Tekintve, hogy képzett oktatók segítenek ezekben, kétség kívül választ kaphatunk állatainkkal kapcsolatos kérdéseinkre, aggályainkra. A kemény munka és a sok szórakozás mellett egy közelebbi kapcsolatot alakíthatunk ki négylábú barátainkkal.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL