ANGYALISKOLA

Szárnyalj, hogy szárnyalhass! - Angyalaid segítenek

Szerző:
Szabó Anna
Néha elbizonytalanodunk, hol önmagunkban, hol angyalainkban, de akár a Teremtőben is - keresve a hibát amiért, minden jó és még sem! Mind igyekszünk az arany középúton járni, kerülni a bajt és keresni a jót, a szépet. De hogy lehetséges az, hogy egyszer csak kapaszkodók és támpontok nélkül úgy érezzük, lógunk a levegőben és senki sem veszi észre, hogy segítségre lenne szükségünk?

 

Nos, angyalaink a Teremtő által úgy vannak programozva, hogy valódi problémáink megoldásában legyenek a segítségünkre. Ehhez két dolognak kell fennállni. Az egyik, hogy nagyon pontosan meg tudjuk fogalmazni a vágyainkat vagy kérdéseinket, és persze gyakoroljunk, hogy minél jobban kommunikáljunk égi segítőinkkel. Illetve akkor tudnak segítségünkre lenni, ha egy-egy számunkra ismeretlen veszélyre kell felhívniuk a figyelmünket, vagy vészhelyzetet kell elhárítaniuk. De hogyan tovább, ha nem vagy veszélyben nem is érted, miért érzed, úgy, hogy baj lenne?

Angyalaink nemcsak a szavainkat értik meg

Angyalainkkal sok-sok gyakorlás révén elég jó kommunikációra tehetünk szert. Elsőként készíthetünk angyal oltárt, gyakorolhatjuk a meditációt, akár mágiához is folyamodhatunk, az ingától, a bájitalokon és varázsigéken keresztül. Vagy angyalbőrbe is bújhatunk, ami nem csak nekünk, de angyalainknak is egy remek játék és kellemes fejlesztőgyakorlat a jobb kapcsolatfelvételre és beszélgetésre.
Érdemes észben tartanod, hogy angyalink nem csak a szavainkat értik meg! Sokkal jobban kommunikálnak érzéseinken, képekben megfogalmazott gondolatinkon keresztül. Nagy rajongói a színeknek, a fényeknek a kellemes hangoknak vagy akár illatoknak is.

Vigyázz, kész, kalandra fel!

Mindegy, hogy hol vagy éppen, mindegy, mennyi időd van, próbálj meg ellazulni. Ezt ne erővel tedd, csupán végy néhány mély lélegzetet, ha jobban esik, csukd be a szemedet, és képzeld el saját magad, ahogy kiszáll belőled minden feszültség és angyalod leereszkedik melléd. Kérd meg, adjon neked szárnyakat, olyanokat, amilyeneket most, ebben a pillanatban te magadnak elképzelsz. Gondolj a szárnyaidra, majd engedd, hogy felhelyezze a két lapockád közzé!

Milyen a szárny? Kicsi? Nagy? Kopott vagy fényes? Milyen az anyaga? Fényből van? Tollakból? Milyenek a színei? Van illata? Mindegyikünk szárnya más és más, nincs két egyforma. Sőt, legtöbbünk nem viseli majd kétszer ugyanazt a szárnyat. Miért? Mert ezek a szárnyak a pillanat szülöttei! Benne van minden hited, vágyad, reményed! Egyik sem jobb vagy rosszabb, csupán más – mert mások vagyunk, amikor csüggedünk, mások, amikor szeretünk és mások, amikor nem találjuk a hitünket.

Szeretnéd tudni mire jó, ha látod a szárnyaidat?

Egészen rövid, de gyakori próbálkozás után rá fogsz jönni, hogy ahogyan látod angyali mivoltodat, képes, leszel a szárnyaid állapotából megállapítani, hogy itt a Földön, ebben a létformában, hol állt be zavar az életedben. Aztán, ahogy a szárnyaidon dolgozol - csupán a gondolataiddal -, úgy jönnek a jobbnál jobb ötleteid, mit és hogyan kellene változtatni a dolgaidon! Ne hidd, el! Próbáld ki! Éld át, milyen egyszerű csupán a szeretet, a fény és hit erejével, egy kis játékkal elérni, hogy könnyebben megoldhasd hétköznapi problémáidat.

Most bármit megtehetsz, nem kell sem olló sem tű vagy cérna, csupán a hit és a fantázia, amivel a megszürkült, beporosodott, egészen picire zsugorodott szárnyaidat fenségesen ragyogó, pillekönnyű, közben pedig selymesen puha ölelő fénnyé változtathatod. Ha végeztél, add vissza angyalod kezébe és kérd, hogy áldja meg, óvja és szeresse helyetted, míg újra szükséged lehet rá, majd köszönd meg a segítségét. Folytasd a dolgodat ott, ahol abbahagytad és ne csodálkozz, hogy úgy érzed majd, alig várod, hogy újra viselhesd, újra lásd, és gondolatban újra érezd!

Várhatóan egy álmodozó pillanatodban meg is jön a válasz, amit kerestél, hiszen a szárnyaid valójában a bizonytalanságod szimbólumaként voltak most jelen, ahogy később használhatod varázslásra, gyógyításra vagy jóslásra is.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL