GASZTRO

Bundás kenyér a sütőből

Szerző:
Szabó Anna
Nagyon sok reggel indul bundás kenyérrel és egy kis mézes-citromos teával. Ám az egyszerű bundás kenyeret némi fűszerezéssel, és néhány apró trükkel könnyen feldobhatjuk.

 

Az egyszerű bundás kenyeret kicsit feldobhatjuk némi fűszerezéssel, tejszínnel, és reszelt sajttal. Sütőben megsütve pedig megkímélhetjük magunkat attól, hogy korán reggel az egész lakás megteljen a sütéshez használt olaj szagával. Nem utolsó sorban pedig, a kenyér sem szívja magába az olajat. Ameddig a kenyér sül, addig elkészíthetjük a teát, megteríthetünk, majd jóízűen elfogyaszthatjuk ezt a kiadós reggelit.

 

Hozzávalók:

-4 szelet kenyér

-4 db tojás

-2 dl főzőtejszín

-10 dkg sajt

-só

-őrölt fehér bors

-szerecsendió

-5 dkg vaj

Egy sütőformát, vagy egy kisebb tepsit kenjünk ki vastagon a vajjal. A tojásokat üssük fel egy tálba, majd adjuk hozzá a tejszínt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg egy kevés szerecsendióval. Kézi habverővel keverjük össze alaposan.

A kenyérszeleteket egyesével kissé áztassuk meg a tejszínes tojásba, majd helyezzük bele a kivajazott sütőformába. Ezután a maradék négy szelet kenyeret szintén áztassuk meg, majd helyezzük a formában lévő kenyérszeletek tetejére. Végül a megmaradt tejszínes tojást öntsük rá a kenyérszeletekre, majd szórjuk meg reszelt sajttal.

Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten addig süssük, míg a tojás és a sajt rásül a kenyérszeletekre, és szép piros színt kap. (Én kb. 20 percig sütöttem) A sütőből kivéve, még melegen tálaljuk. Egy bögre forró, mézes, citromos teával igazán laktató reggeli, vagy éppen vacsora.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL