GASZTRO

Máktorta meggyes-habos krémmel

Szerző:
Szabó Anna
Isteni a máktorta receptet hoztunk most, melyet meggyes-habos krémmel töltöttünk meg, majd olvasztott csokoládéval alaposan lecsorgattuk. Aki nem kedveli túlságosan a mákot, akár le is cserélheti darált dióra vagy éppen mogyoróra.

 

Tészta hozzávalói 24 cm-es tortaformához


- 20 dkg porcukor
- 1 cs vaníliás cukor
- 8 dkg Rama margarin (vagy vaj)
- 2 db tojás
- 1 dl tej
- 10 dkg darált mák
- 20 dkg liszt
- 1 cs sütőpor

Elkészítés


A porcukrot keverjük habosra a margarinnal és a két egész tojással, majd adjuk hozzá a tejet is. Állandó keverés mellett kanalazzuk hozzá a sütőporral és a darált mákkal összekevert lisztet, és addig keverjük, míg a tészta szép sima lesz.

A tortaformát vékonyan zsírozzuk és lisztezzük ki, öntsük bele a masszát, és egyenletesen simítsuk el. Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 40-45 perc alatt (tűpróbáig) süssük készre. A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra és hűtsük ki egészen.


Meggyes krém hozzávalói


- 25 dkg mascarpone
- porcukor ízlés szerint
- 2 cs vaníliás cukor
- 2 dl habtejszín (vagy Hulala)
- 30 dkg meggy (cukrozott)
- csokoládé a díszítéshez


A meggyet pár órával a felhasználás előtt magozzuk ki, cukrozzuk be, alaposan csepegtessük le, majd kb. a felét pépesítsük botmixerrel.

A mascarponét keverjük simára az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral, és a vaníliás cukorral, majd apránként keverjük hozzá a pépesített meggyet. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd szintén apránként, óvatosan keverjük hozzá a meggyes krémhez.

A teljesen kihűlt tortát éles késsel vágjuk félbe, majd az alsó tésztalapot kenjük meg a meggyes-habos krémmel. Ezután a maradék meggyet ízlés szerint osszuk el a krém tetején, helyezzük rá a másik tortalapot, majd tenyérrel kicsit nyomkodjuk le. Végül a maradék krémmel vonjuk be a torta külső felét is.

A csokoládét gőzfürdő fölött olvasszuk fel, hagyjuk kicsit hűlni, majd ízlés szerint csorgassuk a tortára. Az elkészült tortát helyezzük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Forrás és képek:  Gizi receptjei

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL