ÁLLATI CUKISÁGOK

Aki korán édesanya lesz, korán kirepülnek a gyerekei, és magára marad...

Szerző:
Szabó Anna
Így történt ez Kacajjal is, a tündéri fekete kislánnyal. Úgy hozta a sors, hogy életének hajnalán volt kénytelen világra hozni kicsinyeit, akiket aztán becsülettel felnevelt. Ám amikor a két kis hóhányó felcseperedett, gazdát keresett magának, és Kacaj bizony magára maradt.

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskutya, aki egészen fiatalon utcára került. Így esett meg az a kellemetlenség, hogy rögtön az első tüzelés alkalmával vemhes lett. Próbált Ő odafigyelni az egészséges táplálkozásra, mert hogy az van előírva, de az út szélén vajmi kevés esélye volt annak, hogy friss és fitt ételekbe ütközzön. Ennek ellenére ez a kislány 2 gyönyörű kölyökkutyának adott életet – Künének és Külteginnek.

A két kis kópét gyönyörűen ellátta, leste minden óhajukat-sóhajukat, saját testéből táplálta őket, ameddig csak lehetett, sokat játszott velük, így szépen cseperedtek. Aztán egy szép napon arra lett figyelmes, hogy egyedül maradt – a két kölyköt ugyanis örökbe fogadták, ő azonban nem kellett senkinek.

Édes kis Kacaj és fia, Kültegin

 

Kacaj fiatal anyuka, de becsülettel nevelt fel két kölyköt

Ez a lányka nagyszerű anya volt – annak ellenére, hogy még szinte Ő is gyerek, csodás példával járt elől, igyekezett mindent megmutatni kicsi kópéinak. Ám most elérkezett az ideje, hogy a saját boldogságával törődjön. Ő is szeretne tartozni valakihez, Ő is szeretne magának egy jó gazdit, akihez esténként hozzábújhat. Ő is szeretne egy olyan biztos mentsvárat, mint amilyen hosszú hónapokig ő volt a gyermekeinek. Magyarul: Ő is vágyna már a biztonságra, a szeretetre.

Cserébe örök hűséget és feltétel nélküli szeretetet adna

Érdemes belenézni ennek a kislánynak az ártatlan szemecskéibe. Nem ő tehet arról, hogy utcára került - és rajta kívül még hány és hány árva kiskutya róhatja az utakat, akikről esetleg nincs is tudomásunk?! Kacajról azonban tudunk, ismerjük és szeretjük őt – ezért fontos, hogy a sorsa minél hamarabb megoldódjon.

Annyira fiatalka, mégis példás anya volt... Szinte még Ő is gyerek...

 

Ha érdekel ez a szépség, vagy Te is szeretnél belenézni ártatlan szemecskéjébe, ha Te is úgy gondolod, hogy meg tudnád adni Neki azt a keveset, amire vágyik, akkor hívj: 06/30/998-3947

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL