GYERMEK

Melyik szülőtípusba tartozol?

Szerző:
Szabó Anna
Ahány ház, annyi szokás – tartja a köznyelv. Igaz ez a gyermeknevelésre is. Nem vagyunk egyformák, ezért érthető, hogy a nevelési elveink is különbözőek. Te vajon melyik szülőtípusba tartozol? Cikkünkből megtudhatod. (Természetesen a legtöbbünk két, vagy több típus keveréke, és egyik típus sem jobb, vagy rosszabb a másiknál.)

 

Szigorú

Rend, fegyelem és tisztelet uralkodik a családjában. Életét saját maga által felállított szabályok szerint éli, melyeknek betartását a família többi tagjától is elvárja. Ez nem mindig könnyű, azonban segít, hogy a szigorú szülő megkímélje önmagát és gyermekeit is a félreértések okozta stressz helyzetektől. Nem éri meglepetés, jól tervezett és szervezett napirendjét tűzön-vízen keresztülviszi. 

Jó a gyermekének lenni, mert:

- Következetes, ezáltal biztonságot nyújt. 
- Határozott fellépésével korán hozzászoktatja gyermekeit a rendszerességhez, ezért a közösségbe kerülve ezzel már nem lesz gondjuk. 
- Nincs szükség játszmákra, hiszen a szabályok minden nap ugyanazok, semmi értelme ügyeskedni. 
- Gyermeke előre tudja már csecsemőkorban, hogy mi után mi fog következni, nincsenek váratlan fordulatok, kellemetlen meglepetések. 

Amiben fejlődnie kell: 

Egy kis rugalmasság, spontaneitás csodákra képes. Nem szabad szem elől tévesztenie, hogy egy újszülött még nem képes gyorsan reagálni, megfelelni az elvárásoknak. 

Szakértő

Csakis hosszas mérlegelés, és mindkét félre kiterjedő, átfogó orvosi vizsgálat után veti bele magát a babaprojektbe. A polcain életkorok szerint osztályozva sorakoznak a különféle gyermeknevelési szakkönyvek, melyeket rendszeresen tanulmányoz is. A várandósság idején előbb észreveszi a rendellenességeket, mint az orvosa, és később, az óvodában tippeket ad az óvónéninek a hatékony fejlesztést illetően. Gyermekének étrendjéből hiányoznak a mesterséges cukrok, helyettük gyümölcsöket nassol, csakis hasznos, fejlesztő játékokkal van körülvéve és a kicsi személyiségét is céltudatosan, megfelelő eszközök segítségével fejleszti. 

Jó a gyermekének lenni, mert: 

- A legapróbb probléma sem kerüli el a figyelmét, és mindig van a tarsolyában többféle megoldás a bajokra. 
- Garantáltan úgy segít majd a házi feladat elkészítésében, hogy az a gyermek épülésére váljon, később pedig hasznos ötleteket ad a pályaválasztást illetően. 
- Felnőttként is naprakész, modern szülővel büszkélkedhet majd.

Amiben fejlődnie kell: 

Néha nem árt kicsit lazítania, sőt az sem tragédia, ha olykor elfárad. Előfordulhat, hogy éppen az válik a gyermek épülésére, ha látja, hogy a szülője sem mindent elbíró gépezet, hanem érzékeny, esetenként sebezhető emberi lény. 

Természetes

A terhességre való felkészülést egy kiadós méregtelenítéssel és léböjtkúrával kezdi. Sosem lesz kívánós, mert a várandósság alatt is szigorú kalóriatáblázat szerint táplálkozik. Csak annyi és olyan vizsgálatra megy el, amennyi és amely feltétlenül szükséges. Alternatív módon szül, de az is lehet, hogy otthon, hiszen így tudja a legnyugodtabb körülményeket biztosítani önmaga és kisbabája számára. Gyermekét a lehető legtovább kizárólag szoptatással táplálja, harcol a védőoltások ellen, és homeopátiával gyűri le a betegségeket. 
A hozzátáplálás időszakában sem vásárol bébiételeket, helyette maga készíti a püréket a biopiacon vásárolt biozöldségekből és gyümölcsökből. 

Jó a gyermekének lenni, mert:

A családja egészséges testben és lélekben, ezáltal pedig boldog is. 
- Nem tilt semmit, sőt örül, ha látja csemetéjét fára mászni, vagy fejest ugrani a folyóba. 
- Garantáltan izgalmas, élményekben gazdag gyermekkort biztosít utódai számára. 

Amiben fejlődnie kell: 

Az egészség nagyon fontos, de nem dől össze a világ, ha néha engedményeket is teszel. Fontos, hogy józanul, a földön két lábbal állva értékeld át, mi az, ami valóban ártalmas, és mi nem. 

Ösztönös

Semmire nem készül előre, mert úgy véli, a legjobb döntéseket a pillanat szüli majd. Nincsenek jól körülírható nevelési elvei, ezek helyett a megérzéseire hagyatkozik. Gyermekét nem hagyja sírni, amíg magatehetetlen, ám nem engedi becsapni magát, ha a pici már hajlamos a manipulációra. Minden körülmények között a kisbabája igényeit tartja szem előtt, ezért nem rest háton hordozni őt, vagy akár a homokozóba hasalni vele, ha éppen ez a pici óhaja. Nem állít korlátokat. Akkor etet, ha a gyermeket éhesnek látja, akkor altat, ha a baba elálmosodott. 

Jó a gyermekének lenni, mert:

- A szabadság semmihez sem fogható élményével ajándékozza meg gyermekeit.
- Mellette mindig ügyesnek és tehetségesnek érezheti magát egy gyermek, ezáltal pedig nő az önbizalma. 
- Nemcsak a szülője, de a barátja is gyermekeinek. 

Amiben fejlődnie kell: 

Jó, hogy a gyermeke bármikor, bármiben számíthat rá, ám nagyon résen kell lennie, nehogy az élelmes kicsi visszaéljen az odaadásával. 

Rugalmas

Semmi nem tud meglepetést okozni számára, mert a mottója: „Mindenre van megoldás!” Magabiztos, pozitív életszemléletű. Különösebb elmélkedés nélkül választ a különféle programok közül, és nem ragaszkodik görcsösen semmihez. Azt sem bánja, ha borul a napirend, vagy ha kimarad egy-egy alvás. 

Jó a gyermekének lenni, mert:

- Már korán hozzászokik a változásokhoz.
- Sohasem unatkozik, de a sokféleségben is biztonságban érzi magát. 
- Érdeklődő, befogadó, aktív gyermek, majd felnőtt válhat belőle.

Amiben fejlődnie kell: 

Sok támadás érheti, mivel a leginkább ő tér el a nevelés általános nézeteitől. Fontos, hogy a rugalmassága sose legyen teher a gyermeke számára. Észre kell vennie, ha a pici már fáradt, és vágyik az állandóságra.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL