GYERMEK

Kisbabák alvási nehézségei

Szerző:
Szabó Anna
Talán nincs még egy olyan sarkalatos és vitatott kérdés a csecsemőgondozás terén, mint amilyen az alvás, altatás problémaköre. Ez nem meglepő, hiszen minden embernek – így minden kisbabának is – mások az alvási szokásai, másrészt pedig ez az állapot rendkívül fontos minden életkorban.

 

Álommanók és az alvás mumusai


Az elalvás – bár fontos élettani jelenség – olyan képesség, melyet tanulni, de legalábbis gyakorolni kell. Az újszülött életének első napjaiban szinte csak akkor van ébren, amikor megéhezik, fürdeted, vagy tisztába teszed. Az ifjú szülők ezért hajlamosak kissé korán arról áradozni, hogy az ő kisbabájuk a legjobb baba a világon: csak eszik és alszik. Nem kell sokat várni arra, hogy ez a helyzet megváltozzon, és a kis drága alvás helyett még a harmadik szomszédot is az őrületbe kergesse az üvöltésével. Mi a változás oka? Mivel ezek az apróságok csak a sírásukkal kommunikálnak, sajnos csak találgatni tudjuk az alvászavarok okait. A legkézenfekvőbb, hogy a kétségbeesett szülő ilyenkor ellenőrzi a pelenka tisztaságát, a baba ruháinak kényelmességét, a szoba hőmérsékletét, esetleg újra szoptat az anya, vagy hasfájásra gyanakodva valamilyen bélmozgató gyógyszert töm a kicsibe. Az esetek többségében sajnos, egyik megoldás sem vezet célra.

 

„Álmos vagy? Akkor miért nem alszol?”


Alighanem sok szülő teszi fel ezt a költői kérdést, amikor látja, hogy kisgyermeke félájult az álmosságtól, mégsem alszik, csak sírdogál, rosszabb esetben órákon át keservesen zokog. A magzat már az anyaméhben is különbséget tett az alvás és az ébrenlét között, amit az anyukák pontosan be is tudtak határolni a magzatmozgásokból (vagy a mozdulatlanságból). Sok kisbaba a születés után is megtartja az anyaméhben megszokott alvás-ébrenlét ritmusát, ezért előfordulhat, hogy ő éppen akkor vágyik babusgatásra és játékra, amikor a szülei már pihenni szeretnének. Következetes szoktatással, napirend kialakításával azonban a babák belső órája könnyen átállítható. Segítségedre lehet ebben, ha bizonyos rituálékat vezetsz be az altatások során. Pl. nappali altatásnál is elsötétíted a szobát, lágy zenét hallgattok, vagy mesét olvasol a picinek. Így már az előkészületekből sejteni, érezni fogja, hogy elérkezett az alvás ideje. 

Fontos!

Amikor észreveszed, hogy a kisbabád készen áll az elalvásra (laposakat pislog, le-leragad a szemecskéje), igyekezz csendet és nyugalmat teremteni a számára! Ilyenkor már ne olvass, ne énekelj és a zenét is kapcsold ki! Egyes nézetek szerint a nappali alváshoz nem szükséges a síri csend, szokja csak meg a gyerek, hogy mozgás van körülötte. Nos, talán így van, én azonban nem szívesen aludnék zajban, vagy beszélgetés mellett, ezért a gyermekemnek se kívánom ezt.

 

Elaludni, de hogyan?


Talán már önmagadon is megfigyelted, hogy az elalvás nem megy könnyen, ha épp egy buliból tértél haza, vagy túl későre hagytad az edzést. Ez teljesen természetes dolog. Azért van így, mert a testnek (és a léleknek is) szüksége van arra, hogy lecsillapodjon, megnyugodjon, a pulzus lelassuljon. Te mindezt elérheted azzal, hogy elalvás előtt teszel egy sétát a jó levegőn, esetleg olvasol egy könyvet, vagy kérsz egy lazító masszázst a párodtól. A kisbabádnak is szüksége van a megnyugvásra, de ő sajnos még nem képes arra, hogy ezt önállóan elérje. Segítened kell neki. A megnyugtatásnak sokféle módja lehet, rajtad áll, hogy megtaláld a számotokra legmegfelelőbbet. A legtöbb baba mindennél jobban szereti, ha szoptatás közben, az anyukája mellén aludhat el. Ez majdnem olyan a számára, mint amikor még a pocakban volt: összekucorodhat, érezheti az anyukája melegét, illatát, hallhatja a szívdobogását és nem mellesleg nassolhat is közben egy kicsit. Ez tehát egy biztos babanyugtató-altató módszer, ám, ha ezt választod, számolnod kell azzal, hogy hosszú hónapokon keresztül csak így fog elaludni a gyermeked. A megszokás ugyanis nagy úr, és erről leszoktatni egyik napról a másikra valószínűleg nem fog sikerülni. 


Hasonló módszer, ha játszó cumit adsz a babának elalvás előtt. Ebből ugyan nassolni nem tud, de a cumizás a szopásra emlékezteti, és megnyugtatja. Nem árt tudnod, hogy a cumiról legalább olyan nehéz lesz leszoktatni a babádat, mint a cicin elalvásról, ebben az esetben azonban nem feltétlenül igényli az édesanya közelségét. Ha netán el kell menned valahová, akkor az apa, vagy a nagymama is megbirkózik az altatással. 


Adhatsz a baba kezébe egy puha anyagból készült kendőt (ma már számtalan, egyik sarkán állatfejet formázó kedves alvókendő van forgalomban), melyet megölelhet, csócsálhat. Ez is megnyugtató lehet, ám tapasztalatom szerint ez inkább a nagyobb, 6 hónapnál idősebb babák esetében igaz, és náluk sem mindig válik be a módszer. A ringatás, az ölben tartogatás ellen sincs kifogásuk a babáknak, és így is könnyen álomba szenderednek. De amikor a 3-5 kilós újszülöttedet ilyen módon altatod, ne felejtsd el, hogy pár hónap múlva, 9-10 kilósan is így akar majd elaludni! Ezért pedig aligha lesz hálás a derekad és a gerinced…

Együtt, vagy külön? 

Sokakban ellenérzést kelt, ha a baba egy ágyban alszik a szüleivel, mások el sem tudják képzelni, hogy ne érezzék a meleg kis testet maguk mellett. Nos, mindkét változat mellett és ellen is szólnak érvek. Ha a baba külön ágyban, netán rögtön külön szobában alszik a szülőktől, akkor nem kell megbolygatni a felnőttek eddig megszokott alvási szokásait. Arra azonban készülj fel, hogy az első hetekben-hónapokban éjjelenként többször is fel kell majd kelned a picihez, és ilyenkor nem biztos, hogy jól fog esni, ha át kell tapogatóznod a másik szobába. Jó, ha a baba a saját ágyában alszik, mert ezt szokja meg, és nappal sem okoz majd problémát az egyedül alvás, valamint nem kell majd aggódnod később sem amiatt, hogy leesik az ágyról. Ha külön ágyban alszotok, nem zavarjátok egymást az éjszakai forgolódással. Sok szülő számolt be arról, hogy gyermeke azóta aludta át az éjszakát, amióta külön szobában helyezte el őt.


Az együtt alvásnak is megvannak a hasznos oldalai. Kutatások igazolták, hogy azoknál a csecsemőknél, akik az édesanyjuk mellett aludtak, kevesebbszer fordult elő a hirtelen bölcsőhalál, mint a kiságyban alvó társaiknál. A picik ugyanis ösztönösen felveszik az édesanyjuk lélegzésének a ritmusát, így nem történik meg, hogy a legmélyebb álom közepette leáll a légzésük. 


Az együtt alvás azt is jelenti, hogy az éjjeli szoptatásokhoz nem kell felkelned az ágyból, sőt még felébredned sem szükséges, ahogy a babának sem. Félálomban felkínálod neki a melledet, ő pedig újra álomba szenderedik, mielőtt valójában felébredt volna. Ilyen módon elkerülheted, hogy egy esetleges átaludt éjszaka alatt begyulladjon a melled. A reggeli együtt ébredés vidámsága pedig csodálatos élményekkel ajándékozza meg az egész családot!

Figyelem!

Csak abban az esetben válaszd az együtt alvást, ha elég nagy az ágyatok! Még így is nagyon ügyeljetek arra, nehogy véletlenül ráfeküdjetek a picire!

 

Sírni hagyni?

Vannak, akik szerint az egyetlen garantáltan bevált alvástanítási módszer az, ha a babát beteszed a kiságyába, és magára hagyod. Sír majd ugyan 1-2 (vagy akár több) órát, de aztán egészen biztos, hogy elalszik, és a sírós órák száma napról napra rövidülni fog. Magam is úgy vélem, hogy ezzel a módszerrel a kisbaba elsajátítja az egyedül elalvás képességét, hiszen természetes, hogy a kimerült test és lélek egy idő után álomba zuhan. Azt azonban senki nem tudhatja, hogy eközben mit él át az apróság, milyen félelemnek, stressznek van kitéve, mennyire rögződik benne az elhagyatottság érzése, és ez milyen maradandó károkat okoz a lelkében. 


Jól aludni csak nyugodt, lecsendesedett lelkiállapotban lehet, egy csecsemőnek pedig ehhez szüksége van egy általa szeretett felnőtt megnyugtató közelségére. A kiegyensúlyozott, boldog élethez szükséges bizalom, a másik emberbe vetett hit, de még az eltávolodás bátorsága is ebben a korban alakul ki. Most alapozzuk meg, mégpedig azzal, hogy a gyermekünk kéréseire reagálunk, segélykiáltására válaszolunk. Ezért semmiképpen sem tartom jó módszernek, a hosszú órákon át tartó sírni hagyást. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy néhány percre sem hagyhatjuk magára a kicsit. De amint a sírása átment álmos nyafogásból keserves zokogásba, menjünk be hozzá és nyugtassuk meg! Így fogja megtanulni azt, hogy bármi történjék is, mellette vagyunk, nyugodtan elaludhat, mert, ha baj van, úgyis azonnal visszajövünk hozzá.

Az altatás nagymesterei – az altatás irodalma

Rengeteg könyvet találhatsz a könyvesboltokban, melyek leírják az alvás „tuti receptjét”. Egyesek drasztikus, mások liberálisabb módon közelítik meg a problémát. Nem kétséges, hogy mindegyik módszer megfelelő – valakinek. Hogy te és a kisbabád beletartoztok-e ebbe a körbe, az csakis akkor derül ki, ha kipróbálod az írók által ajánlott alváskönnyítő gyakorlatokat. Attól viszont óva intelek, hogy kísérleti nyulat csinálj a gyermekedből, és hetente előállj valamilyen új próbálkozással! Ha úgy döntesz, hogy bevezetsz egy új szokást, akkor adj elegendő időt arra, hogy a kicsi is megismerje, megszokja, megszeresse azt. Ha azonban néhány napon át hiába kísérleteztél, inkább hagyj fel vele, ne gyötörd tovább szegényt!

Alapszabály


Írhat valaki bármennyi könyvet, nevelhet bármennyi gyereket, a te kisbabádat soha, senki nem fogja úgy ismerni, ahogyan te, ezért az elalvási szokásait is csak együtt alakíthatjátok ki.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL