Lovas nemzet a magyar?

Ahogyan aprócska társállataink, a kutyák, macskák némely rágcsáló vagy a vadon élő madárvilág egyes egyedei, úgy a lovak is elkerülhetetlenül áldozatául estek az emberi felelőtlenségnek, közönynek és kizsákmányolásnak. Így váltak szükségessé a ma már telt házzal üzemelő lómentő csoportok, egyesületek.

Milyen úton jutottunk el idáig?

Egyetlen állat felesleges szenvedése is több a soknál, mégis lovak tucatjai szenvednek attól, hogy hozzá nem értő kezekben kell élni az életüket. Nem egy eldugott, olcsóbb lovas iskolában találkozhatunk megfáradt, napi több órában dolgoztatott lovakkal. Sokan öregednek ki a galopp- és ügetőlovak közül anélkül, hogy gazdájuk öreg napjaikra is gondoskodna róluk. Köszönhetően annak, hogy divat lett a lovaglás, megunt, hobbi célból vásárolt vagy átgondolatlan szaporításból született csikók is jutnak bizony lóhoz méltatlan sorsra. 

A gépesítés a kocsik elé fogott lovak sorsát is megpecsételte. Az ilyen kiszolgált lovak némelyike - mielőtt bevégzi földi pályafutását - még lehúz egy nyarat olyan időszakosan működő lovardákban, amik forgalmukat a nyaraló turistáktól remélik. Sokan ezt sem érik meg, hiszen a gyógyszeripar számára vizeletgyűjtési céllal tartott kancák méncsikói vágóhidakra, kanca csikói pedig a vizeletgyűjtő programba kerülnek vissza. De a gyógyászatban nem csak a lovak vizeletét, a vérét is felhasználják például a tetanusz elleni szérum gyártásakor, hiszen egy ló évente akár 100-200 liter vért is termelhet.

Miért ilyen kegyetlen velük a sors?

A költséges divathóbortok elszenvedői sajnos sok esetben végzik így. Felkapottá vált a lovaglás, de ebben is megoszlik a lótulajdonos társadalom. Egyesek szívüket lelküket teszik a szenvedélyükbe - a pénzük mellett. Sokan pedig csak a hasznot látják a lovakban, minden érzelmi kötődés nélkül vesznek, szaporítanak és sajnos „használnak” lovakat céljaik elérése érdekében. Egy csekély százalék pedig meggondolatlanságból, előzetes költség felmérések nélkül vág bele a lótartásba, majd bukik bele, aminek szintén a lovak látják kárát. A közösségi megosztó oldalak, a média szinte naponta számol be újabb esetekről, ahol lovakat tartanak borzalmas állapotban, vagy ért baleset.

A lótartás fokozott elővigyázatosságot kíván

Nem csak mérete és ereje miatt, de ugyanúgy szükséges számára - a törődés és megfelelő táplálás mellett - az állatorvosi ellátás: oltás, féreghajtás, betegség vagy baleset esetén a költséges kezelés, mint kisebb kedvenceink esetében. Persze mindezt sokkal magasabb kiadásokkal számolva! Bárki, aki lovakkal szeretne foglalkozni, döntéseit meghozva oda áll egyik vagy másik oldalra. Ronthatunk és javíthatunk is a helyzeten, de ahhoz, hogy javítsunk, nem kell mást tennünk, mint tájékozódni és gondos mérlegelés után dönteni. 
Mit tehetünk a lovak érdekében?

Ismerjük meg a lovardát, amit a pénzünkkel támogatunk. Ha tudjuk, hogy egy fogamzásgátlót vagy klimax idején szedett táplálék kiegészítőt lovak vizeletéből állítanak elő, válasszunk más terméket. Ha rossz körülmények között tartott állatot látunk, merjük szóvá tenni.

Ha lovat tartunk, ne sajnáljuk a pénzt egy jó kiképzőre. Ez nemcsak a csikók kiképzésére vonatkozik, hiszen felnőtt lovaknak is vannak viselkedési problémáik. Soha ne törődjünk bele abba, ha lovunk a normálisnál is félősebb, félti a fejét, a fülét, vagy bármely testrészét. Mint ahogyan abba sem, ha az állat tiszteletlen velünk. Ha szakembert fogadunk mellé, biztosak lehetünk benne, hogy a helyzet javulni fog. Azt azonban ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy nem egy gépről beszélünk! Ne várjuk, hogy 1-2 alkalom után a ló olyan lesz, mint a kisangyal. Inkább törekedjünk arra, hogy vele együtt mi is változzunk - sok múlik ugyanis a mi hozzáállásunkon, és főleg türelmünkön!

Ha lovagolni tanulunk, alaposan mérjük fel az oktató tudását, tapasztalatát. Nézzük meg, hogyan oktat másokat, hogy lovagol, és figyeljünk a ló szájában lévő zablára! Ha úgy látjuk, hogy a ló tátog, túlságosan fent van a feje, vagy éppen túlságosan a nyaka felé húzza, esetleg nagy erővel rángatja a zablát a ló szájában, akkor tudnunk kell, hogy az oktató NEM a megfelelő módszerekkel lovagol, ebből kiindulva nem is taníthat helyesen lovagolni. Igyekezzünk tehát olyan edzőt, oktatót keresni, aki a lehető legtermészetesebb módon tanít. Valószínűleg mi sem járnánk örömtáncot, ha egy darab vasat raknának a szánkba, és azt tépnék, rángatnák… Tudnunk kell, hogy ez a lónak is épp olyan fájdalmas! Hogy miért írjuk le mindezt? Azért, mert sajnos egyre több az olyan magát lovas edzőnek nevező személy, aki valaha „megtanult” lovagolni, ezáltal jogot érez arra, hogy ő is ebből keresse a kenyérre valót. Ne tömjük az ilyen emberek pénztárcáját!

Magyarországon több lómenhely is működik, Őrbottyánban a Bottyán Equus Hungária Közhasznú Alapítvány és Lómenhely, a mátracserpusztai Zakuszka-tanya Alapítvány A Rászoruló Lovakért, a Második Esély Lóotthon - de túl sok a bajban lévő, segítségre szoruló ló, tehát az összes - szívvel és lélekkel működtetett - menhely folyamatos teltházzal küzd. Aki nem kifejezetten sport vagy munka céljából tartana lovat, vagy foglalkozna lovakkal, hanem egyszerűen csak szeretne közelükben lenni, munkájával támogassa azokat akik igyekeznek javítani a kiszolgált lovak sorsán.