GYERMEK

Elképesztő - Kómában szülte meg gyermekét a súlyosan sérült kismama

Szerző:
Szabó Anna
Életveszélyes állapotban hozta világra koraszülött gyermekét a Manchesterben élő kínai nő.

 

Wei Liu és barátja éppen hazafelé tartottak egy taxiban, amikor hirtelen beléjük rohant egy másik autó. A 28 éves nő terhessége 8. hónapjában járt, és az ütközés következtében súlyosan megsebesült. A szíve fölött megsérült az artériája, törött bordái átszúrták a máját, és medencéje is összetört. És ha ez nem lenne elég, akkor még az arccsontja és a lábfeje is eltört - arcát 48 öltéssel varrták össze az orvosok.

Wei Liu barátjának minden esélye meg volt arra, hogy választania kell: vagy a gyermek marad életben, vagy a barátnője. A történet vége azonban az lett, hogy a koraszülött babát császármetszéssel segítették a világra, az asszonyt pedig mesterséges kómában tartották, hogy a szülés után életmentő műtétek sorozatára készíthessék fel.

Csodával határos módon Wei 3 nappal később felébredt, és megláthatta kisbabáját. Elmondása szerint utolsó emléke az volt, hogy a taxi befordult a sarkon, miközben ő telefonált. A következő pillanatban már nem tudott beszélni, valami volt a szájában, és amikor ki akarta tapogatni a hasát, azonnal érezte, hogy kisebb lett. Ekkor azonban az orvosok már tájékoztatták a nőt, hogy a kicsi rendben megszületett, ezért érzi kisebbnek a hasát.

Az ébredés után további 40 napig tartott Wei kórházi kezelése, majd haza engedték a kicsivel együtt. Jelenleg otthon lábadoznak.

A balesetet okozó gépkocsi vezetője egy 19 éves férfi volt, akit a rendőrség veszélyeztetés és egyéb kihágások vádjával letartóztatott, és jelenleg is őrizetben van.

 

Forrás: The Daily Mail

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL