KÖZÉRZET

Így védd a szívedet

Szerző:
Szabó Anna
Tudtad, hogy az olíva a szív, és érrendszeri betegségek megelőzésében előnyösen használható? Kutatások bizonyítják, hogy napi 3-5 teáskanál olívaolaj fogyasztásával számos betegség megelőzhető.

 

Az olajfát évezredes kultúrnövénynek tekinthetjük. Termése az olajbogyó, amely nagyon fontos gyümölcs, és amelyet ősidők óta főként kisajtolt, könnyen emészthető olajáért termesztenek.


Az olajfáról: Az olajfa őshazájának a Közel-Keletet, szűkebben véve Líbiát tartják. Innen kerülhetett át az ókorban Palesztinába, Föníciába, sőt Egyiptomba is. Kis-Ázsiában és kréta szigetén is olajfákat ültettek, majd hamarosan eljutott a görögökhöz is, akik az ,,élet fájának” tartották eme növényt, melynek szülő anyja a bölcsesség istennője, Pallasz Athéné.


Az olívaolajról: Az olívaolaj már 4000 éve mint az egyik legegészségesebb táplálék szerepel a mediterrán országokban. Feltehetően már II. Ramszesz, egyiptomi fáraó is legyőzött vele minden betegséget. ,,Az olívaolaj a hosszú élet biztosítéka”.

 



Az olívabogyót az egyik legjobb afrodiziákumnak ismerték.


Tudtad?
Egyiptomban, i. e. 5000 évvel már olívaolajat égettek lámpásokban.

Élettani hatásai


Megelőzi a szív és érrendszeri betegségek kialakulását.
Az olíva egyik alkotóeleme a cycloarthanol, segíti a vér jobb koleszterinértékének kialakítását.
Nagy mértékben csökkenti a rák kialakulásának veszélyét.
15 év kutatómunka eredményeként született meg az az igen pozitív eredmény, miszerint a rendszeres olívaolajat fogyasztók között a rákos megbetegedések aránya sokkal alacsonyabb.

Jó tudni!


A mértéktelen állati zsírok fogyasztását pár kanál olívaolaj nem képes ellensúlyozni.
A legjobb, ha csakis kizárólag növényi olajakat, mint pl.(többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag) napraforgó, olíva és kukoricaolajat használnánk. Törekedjünk arra, hogy minél nagyobb mértékben fogyasszunk olajat zsír helyett. Ne feledjük hogy a növényi olajak rendkívül gazdag E-vitamintartalommal rendelkeznek.


Ajánlott mennyiség


Napi 2-4 teáskanál olívaolaj javasolható. Saláta vagy különböző húsok, tészták elkészítésénél. Rendkívül gyors pozitív hatást érhetünk el, ha napi zsírfogyasztásunk részét (amely kb. 1/3 rész)
olívaolaj teszi ki.


Erre nagyon ügyelj!


Az ajánlott olívaolaj mennyiség fogyasztásánál nagyon fontos, hogy fokozatosan jussunk el a maximális mennyiségig, mert hirtelen egy nagyobb mennyiség elfogyasztása hasmenést okozhat.



 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL