GYERMEK

Apás szülés - vagy mégsem?

Szerző:
Szabó Anna
Nagyapáink idejében szóba sem került az apás szülés. A nők ellátásában a férfiak orvosként is csupán a XVII. század óta vehetnek részt. A modern világ anyáinak azonban már törvényes joga, hogy párja támogathassa gyermekének születése pillanatában. De hogyan készülhet fel az apa a szülésre?

 

Lebeszélő fázis

Nem beszélhetek a férfiak nevében, csak együtt érzőn kommentálhatom, hogy mi vár arra az apukára, aki nemcsak gyermekének nemzésében, hanem az azt követő megrázó eseményben, a szülésben is aktívan részt kíván venni. Törvények és jogok ide vagy oda, először a tisztelt apukának önmagával kell tisztáznia, hogy valóban ott akar-e lenni a szülésen. Csak akkor menj el, ha a válaszod egyértelmű igen. Amennyiben rábeszélésnek, vagy valamilyen elvárásnak próbálsz megfelelni jelenléteddel, valószínűleg bizonytalanságoddal nem segíted vajúdó párodat. Pedig az apák jelenlétének talán legfontosabb szerepe az érzelmi támogatás, hogy közvetítsen párja és a szülésben közreműködő gyakorlott, de az anyát nem ismerő orvosok és szülésznők között. Egy ájuldozó férfi azonban nem tud ügyelni a szülés zavartalanságára, mert maga lesz zavaró tényező. Ha egyébként irtózol mindentől, ami fájdalommal, vérrel és ehhez hasonlókkal kapcsolatos, soká fogod kiheverni az élményt.

 



A szülés komoly dolog

Egészen a múlt század első feléig az apák szerepe többnyire a család fenntartására korlátozódott. Az idők változásával az anyák a családi tűzhely mellől kilépve aktív pénzkeresői szerepet vállaltak. Talán így merülhetett fel az igény, hogy akkor az apákat is be kellene vonni, beavatni, mind a szülés – mint a legfájdalmasabb, de egyben legcsodálatosabb – élménybe, mind a várakozás, majd a gyereknevelés procedúrájába.

Jogos igény mindkét részről, hogy az ember ossza meg társával mindazt a jót, de egyben rosszat is, amiben részesül. Sokoldalnyi beszámoló olvasható a neten férfiak tollából, pro és kontra az apás szülésről. A legaranyosabb hasonlatot dr. Polgár Zoltán, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház nőgyógyász főorvosától találtam: „szülésre komolyabb felkészülés nélkül elmenni ahhoz hasonlít, mintha hirtelen ötlettől vezérelve, mindenféle edzés nélkül állnál rajthoz a következő maratoni futóversenyen. Nem kizárt, hogy megcsinálod, de nem a futás szépségéről fog szólni a történet. A szülés némileg komolyabb dolog...”

 



Pótolhatatlan percek

Nézzük, mit tehetsz, ha eldöntötted, hogy bevállalod. A legjobb ötlet, hogy felkészülsz az előtted álló megpróbáltatásokra.

1. Kísérd el párodat a választott szülészeten tartott szülésfelkészítő tanfolyamra. Ha szerencséd van, nem leszel egyedüli férfiember a társaságban. Ha mégis, legalább a párod büszke lesz rád...
2. Ha nem végzel rendszeresen testmozgást, akkor most kezdd el karjaid erősítését. Elsősorban a bicepszedet vedd kezelésbe, az okát természetesen azonnal megtudod.
3. Légy tisztában a szülés szakaszaival. Jól jöhet majd, ha a méhszáj mérete, vagy a méhösszehúzódások gyakoriságának ismeretében nagyjából tisztában leszel azzal, hol is tart kicsinyed a világ felé araszoló útján.
4. Beszéld meg pároddal, hogy kinek a jelenlétére van szüksége rajtad kívül. Valószínűleg veled is megelégszik majd. Ezt tisztázzátok a családtagokkal, barátokkal. Jobb ezen időben túl lenni, mit a szülőszobából kiküldeni az aggódó anyukát, vagy lelkes barátnőt.
5. Nézz meg néhány, szülésekről szóló filmet.
6. Nyugodtan kérdezd ki nőgyógyászotokat arról, hogy miket kell majd szülés alatt csinálnod annak érdekében, hogy párod kínjait csökkenthesd.
7. Párod valószínűleg hetekkel a szülés várható ideje előtt összepakol magának egy csomagot, amit a kórházba fog bevinni magával. Te is készülj a következőkkel: papucs, innivaló, adott időben szendvicsek.
8. Ha megbeszéltétek, rakd be a videokamerát, tartalék akkuval és a fényképezőgépet. Telefonodat is töltsd fel, szülés után sokat fogod használni.

 


Ha mindezekkel kész vagy, valószínűleg már csak a szülés lesz hátra. Szabadjára engedheted örömkönnyeidet, gratulálhatsz gyermeked anyjának. Kezedbe foghatod a csecsemőt, elvághatod a köldökzsinórt. Olyan felvételeket készíthetsz, amiket soha többé nem ismételhetsz meg. A katartikus élményt követően a kispapa szerepe vár rád a családi mindennapokban, életed végéig. Ez jó buli, férfi munka volt, de csak a kezdet!


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL