GYERMEK

Vajon eleget eszik a kisbaba? Így tudhatod meg

Szerző:
Szabó Anna
Szinte nincs olyan édesanya, akinek ne fordult volna már meg a fejében, hogy helyesen táplálja-e gyermekét, és az vajon elegendő mennyiségű táplálékot vesz-e magához. Cikkünkben arra keressük a választ, honnan lehet tudni, hogy a csecsemő jól lakott-e, illetve honnan tudjuk, hogy elegendő mennyiségű tejjel tudunk szolgálni a pici számára.

 

Ha a kisbaba a kórházban történő súlyvesztés után gyarapodásnak indul, akkor meg lehet nyugodni. Gyakran 5-10 perc elteltével elengedi a mellet, nem kér többet, vagy éppen elalszik rajta. A szakemberek általában azt tanácsolják, hogy egy-egy szoptatás kb. 20-25 percig tartson, ám ez nem kőbe vésett aranyszabály. Amikor ugyanis már a kiürülési reflex jól működik, már az első 4-5 percben elegendő táplálékhoz jut az újszülött, felesleges tehát tovább erőltetni a szoptatást, ha azt a baba már nem kívánja, hiszen ő érzi, hogy jelen pillanatban mennyi anyatejre van szüksége ahhoz, hogy éhségét csillapítsa. Lehet, hogy egy óra múlva felébred, és folytatni szeretné a szopást, de most jól lakott, az biztos.

Többféle egyéniség

Ahogyan minden másban, a szopást illetően is többféle „egyéniségük” van az újszülötteknek. Van olyan energikus kisbaba, aki az első pillanatban megragadja a mellbimbót és határozottan, erőteljesen szopja 5-10 percig, mások az első napokban lusták, nem érdeklődnek túlságosan az anyamell iránt, csak a megszületést követő 4-5. napon jön meg az étvágyuk, amikor a tejképződés már rendesen beindult. Aztán van olyan kisbaba is, aki úgy szopik, hogy a hirtelen kezdet után megpihen egy kis időre, majd újból nekilát. Ők nem tudnak sietni, és nem is kedvelik, ha siettetik őket, nekik sokkal hosszabb szopási időre van szükségük. Néhányan dühösen sírni kezdenek szopás közben, mintha haragban lennének az emlővel. Ilyenkor kell megkeresni az okot, vajon miért nem szeret szopni a kicsi.

Vannak olyan esetek is, amikor a kisbaba csak különleges helyzetekben szeret szopni, vagy az egyik mellet egyáltalán nem fogadja el. Ilyenkor van szükség a türelmedre, békés, megnyugtató szeretetedre, és persze ügyeskedésedre. Minden zavaró külső ingert ki kell kapcsolni, ám az egészen halk, megnyugtató zene nyugtató hatással lehet mindkettőtök számára. Előfordulhat az is, hogy a tej túl gyorsan ömlik – ebben az esetben jó, ha a baba mellre helyezése előtt kifejsz egy keveset. Ennek pont az ellenkezője is megeshet, amikor nagyon lassan indul meg a tej, így könnyen úgy érezheted, hogy nincs elegendő tejed. Bármi is legyen az oka annak, hogy a pici nem akar rákapni a melledre, fontos, hogy ne veszítsd el a türelmedet. Esetleg próbálj néhány csepp anyatejet préselni a bimbódra, és légy türelmes addig, amíg mindketten meg nem tanuljátok a számotokra legmegfelelőbb módszert.

Mérjük, vagy ne mérjük?


Vannak édesanyák, akik minden szopás előtt és után szigorúan mérik kisbabájukat. Ez azonban pszichológiai okokból nem mindenkinek jó. Vannak anyák ugyanis, akiket megnyugtat, másokat viszont idegessé tesz, és egy „szerényebb” szopott mennyiségnél már pánikba esnek, mondván: nem elég az anyatej. Vedd figyelembe, hogy nem minden kisbabának egyforma az igénye, és nem is minden alkalommal esznek ugyanannyit. Egyesek kevesebbel is megelégszenek, és szépen gyarapodnak, másokra ez nem érvényes. A legfontosabb szabály, ha a baba nyugodt, súlya megfelelően gyarapszik, arcszíne rózsaszín, élénk, érdeklődő, naponta legalább 6-8 pelust termel, széklete lágy és krémes, akkor biztos, hogy elegendő tápanyagot vesz magához. Elég tehát csak hetente egyszer ellenőrizni a súlyát. Egészséges újszülött általában hetente 150-200 grammot hízik.

Anyatejjel táplált kisbabát nem tudsz sem túletetni, sem túltáplálni. Az anyatej mindig olyan összetételben és mennyiségben áll a kicsi rendelkezésére, amilyenre és amennyire annak éppen szüksége van.

Mennyit "kell" ennie egy kisbabának?

Először is nincs olyan, hogy „kell”. Te sem mindig ugyanolyan mennyiséget eszel, vannak napok, amikor kevesebbet, máskor felfalnád az egész hűtőt. A szülést követő 7-10 nap után a napi anyatej-szükséglet általában a testsúly egyhatod része (testsúly kilogrammonként 150 ml). Ez azt jelenti, hogy egy 4000 grammos csecsemőnek kb. 600 ml a napi anyatej-szükséglete. Ha ezt a mennyiséget elosztod a szopások számával, akkor megkapod az egy szopásra eső adagot. Ne feledd azonban, hogy a tejmennyiség szopásonként változó lesz.

Szükség van-e egyéb folyadékra?

Ha a kisbaba annyiszor kerül mellre, ahányszor csak szeretne, akkor az anyatej fedezi a folyadékszükségletét. Ne felejtsd el, hogy a túlzott teáztatás rontja a baba szopási kedvét és gyakran étvágytalanságot is előidézhet.

Napirend vagy önszabályozás?


A napirend szerinti vagy a megéhezés idejétől függő, a csecsemő önszabályozó étkezési rendjének kérdése a mai napig éles vitákra ad okot. A merev etetési időpontok kialakítását egyszerűen lehetetlenné teheti kisbabád rendszertelen ébredése, változékony étvágya, szopási nehézségei. Mivel az éhség a kicsi legkritikusabb „irányadója”, elvonja még az alvás és a tanulás fontos tevékenységétől is. Éhségérzete csak fokozódik, ha nem akkor kerül mellre, amikor ő azt igényelné, összezavarja céltudatos próbálkozásait, például a kéz szájhoz emelésének folyamatát. Alvása nyugtalan, pihenést nem biztosít, gyakran megébred, torkaszakadtából sír, féktelen mozgolódásba kezd. Az etetés ilyen körülmények között kellemesnek egyáltalán nem nevezhető.

Amikor egy kisbaba teljes egészében az elvárásainak megfelelően van táplálva, saját maga kialakítja evési és alvási szokásait a nap 24 órájában. Eleinte ez persze fárasztó, hiszen úgy érezheted, hogy nem áll másból a napod, mint pelenkázásból, szoptatásból és fürdetésből, ám később rájössz, hogy ez az eljárás végül is önszabályozáson alapuló, napirendi tevékenységgé válik. A kisbabák egy meghatározó belső erőtől hajtva igyekeznek rendszeresen étkezni és aludni. Nem nehéz észrevenni, ha egy kisbaba szopni szeretne, hiszen nyugtalanná válik, idegesen mozgékony lesz, rágja az öklöcskéjét, és hatalmas tátogással, kereső mozdulatokkal adja a tudtodra, hogy enni kér. Ha ezekre a jelekre nem reagálsz időben, akkor akár hatalmas sírás is lehet a vége. Ám ne feledd, a sírás egy nagyon késői jel – azt soha nem tanácsos megvárni.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL