LELKIPATIKA

Így szabadulj meg a szorongástól

Szerző:
Szabó Anna
Korunk népbetegsége a félelem. A túlzott rettegés gyakran kellemetlen tünetekkel – reszketéssel, izzadással, magas vérnyomással – jár. Sokan mégsem törődnek vele, nem veszik komolyan, nem veszik betegségnek, pedig gyógyítható.

 

Sajnos minden tizedik ember szorong, és ebből a háromnegyed rész nő. A félelemnek két oka van. Az egyik: létfontosságú, készenléti ösztön. A másik pedig a tapasztalásból fakadó veszélyérzet. 

Különböző lelki beállítottságuk miatt mástól félnek a nők, és mástól a teremtés koronái. Vagy ha rettegnek is ugyanattól, az egyik tábor kisebb- vagy nagyobb – jelentőséget tulajdonít neki, mint a másik. 


Női félelmek

Elhagy a párom

A házasságban, illetve tartós párkapcsolatban élők hatalmas százaléka retteg ettől. Oka, hogy még ma is úgy tartják: egy nő férfi nélkül semmi sem ér. Sokan úgy gondolják, hogy kedvesükkel együtt mindent elveszítenek, amit az élet kínál: a szeretetet, a tekintélyt, a biztonságot, a pénzt, a közös barátokat.



Oda lesz a vonzerőm

A nőt még mindig elsősorban külseje alapján ítélik meg, ezért jogos és érthető ez az aggodalom. Az érzés nem azonos az öregedéstől való félelemmel, hiszen akkor többről (egészségről, pénzről, lehetőségek hiányáról) van szó.



Baj a családban

Az anyák 70 százaléka azonnal rettegni kezd, ha nincs közelében a gyermeke. Ennek oka részben az, hogy az ilyen anyák zárt világban élnek, a hírekből pedig gyakran erőszakos dolgokról értesülnek.


Bűncselekmény áldozatává válok

Százból nyolcvan nő tart ettől. Természetüktől fogva ugyanis gyengébbek, és ha verekedést látnak, inkább elfutnak, míg a férfiak közül jó néhány inkább maga is csatlakozik. 



Beteg leszek

Csaknem minden második nő retteg attól, hogy valami komolyabb betegség megtámadja. Oka: a környezetvédők állandóan azzal bombázzák a lakosságot, hogy mennyi károsító anyagot termelünk és fogyasztunk.



Nem felelek meg a munkahelyemen

A munkahelyeken szinte napról napra változnak a helyzetek. Kollégák jönnek, mennek. Főnökök, tulajdonosok váltogatják egymást. A növekvő munkanélküliség – így az állás elvesztésétől való félelem – pedig csak ront a helyzeten.



A férfiak félelmei – általában és konkrétan

1. Rossz vagyok az ágyban.
2. Nem felelek meg a munkahelyemen.
3. Bekötik a fejem.
4. Túlságosan kimutatom az érzelmeimet.
5. Nevetségessé válok.
6. Szívinfarktust kapok.

A férfiak nagy százaléka fejvesztve menekül, ha a nő ajtóstul ront a házba, és azonnal gyereket akar. Többségükre nem is számíthat az a nő, aki mindenáron férjhez akar menni. A férfiak zöme máris távozik, ha a kapcsolat kezdetén barátnőjük barátnőjével találkoznak. Háromból kettő pedig zokon veszi, ha az imádott nő megkérdezi: „Mit csináltál délután nélkülem?”


Próbáljuk meg legyőzni a félelmet!

A félelem leküzdésére az elemzésen és leleplezésen kívül más lehetőség is van. Vannak, akik rájönnek a félelem okozójára, megpróbálják legyőzni és uralni, azt gondolván, hogy az ok megszüntetésével a félelem maga is megszűnik.

Éva (27 éves) arról panaszkodott, hogy egyszerűen képtelen volt úgy zuhanyozni, hogy behúzta volna a zuhanykabin ajtaját. Iszonyú halálfélelem fogta el – erős szívdobogással kísérve - a bezártságtól, ezért mindig nyitott ajtónál zuhanyozott. Idővel sikerült halálfélelmét leküzdenie, aztán később már a szívdobogástól sem félt. Szó sincs arról, hogy ezt a módszert ajánlanánk neked az összeomlás gyógyítására, mert többnyire ezek a kísérletek sikertelenek, ebben a stádiumban inkább a félelem megtámadását javasoljuk. 


Andrea( 29 éves) sokáig nem mert kimenni az utcára, nem mert vásárolni. Amikor arra próbált rájönni, kitől, vagy mitől félt, több félelemkiváltó akadályra bukkant. Például a telefonfülke, amely mellett egyszer rosszul lett, összeesett. Aztán ott volt a sorban állás a hentesnél, stb. – a lista elég hosszú volt. Annak kiderítése, hogy miért is félt valamennyi akadálytól, komoly kutatási program tárgya lehetett volna. Végül győzött a józanész. Szembekerülni az út során minden akadállyal, sokkal eredményesebb. Mihelyt a hölgy nem félt már a fizikai érzésektől, nyugodtan elsétálhatott a rettegett telefonfülke mellett, betérhetett a henteshez, stb. 

Ez a módszer sikeres a kisebb félelmek leküzdésében, de a súlyosabb félelmekhez nem elég, azokat gyökerükben kell megtámadni, hiszen a félelem leleplezése csupán a forró kása megkerülése.


Szállj szembe!

Amikor arra bíztatunk, hogy a görcsös félelemmel, annak elemzésével, megértésével és elfogadásával szállj szembe, szó sincs arról, hogy megkérdőjeleznénk, vagy alábecsülnénk azok súlyát, fontosságát. Nagyon is jól tudjuk, hogy ez a félelem, rettegés milyen intenzív, mennyire váratlanul lep meg, és befolyásolni sem lehet. Bármennyire szeretnénk is ezt elfogadni, hiába határozzuk ezt el, rájövünk nagy csalódottan, hogy ehhez túlságosan kimerültek vagyunk. Értelmünk azt súgja, hogy igen, de a test nem tudja ezt végrehajtani. Nos hát, ha te is hasonló cipőben jársz, akkor bizony néhány napig feltétlenül egy jó, kiadós alvásra lesz szükséged.



Ha gyógyszerre van szükség

Viszont ha nyugtatókra van szükséged, még ha kis adagokban is, ne becsüld le a dolgot, írasd fel az orvosoddal és ellenőriztesd az adagolást. Semmiképpen ne saját szakálladra vedd be, ugyanis a gyógyszereknek mellékhatásaik vannak. Attól pedig igazán nem kell félned, hogy rá fogsz szokni a szerekre. Amikor már jól érzed magad, úgyse lesz rá szükséged. 



A pihentető alvás fél siker

Ha az alvással gondjaid vannak, a nyugalomra különösen nagy szükséged van, az alvás ugyanis a legcsodálatosabb gyógyszer. A legértékesebb nyugtatószer, különösen, ha ahhoz lelki béke is párosul. Ha már el tudod fogadni ezeket a furcsa érzéseket, és nem futsz el előlük, akkor lesz igazán nyugalmad. Ezután az alvás adomány lesz, nem pedig kínlódás. De a félénk, menekülő ember számára az alvás már korántsem olyan jó dolog. Bár az alvásnak ilyenkor is van erősítő, gyógyító hatása, éppen ezért egy elcsigázott, kimerült embernek óriási szüksége van rá.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL