LELKIPATIKA

Minden válsághelyzetből van kiút

Szerző:
Szabó Anna
Megcsalás, válás, az első ráncok – minden nő életében vannak nehéz időszakok. Bármily fájdalmas is, bátran éljük át a válsághelyzeteket. Legyőzésükkel ugyanis sokkal erősebbek, tapasztaltabbak, felkészültebbek leszünk.

 

Célok keresése

Először 20-25 éves korban vetődik fel komolyan a kérdés: vajon jó úton haladok-e, jó pályát, társat, életcélt választottam-e?

Tanács: 

Az önmagunkban való kétkedés szükséges ahhoz, hogy igazán felnőtté váljunk. Vizsgáld meg, mi az, amit valójában szeretnél, és mi az, amit mások szuggerálnak beléd? Van még időd ahhoz, hogy igazíts elhamarkodott korábbi választásodon.


Házasság, tartós párkapcsolat

Minden nő férjhez akar menni, akár bevallja, akár nem. Mégis, amikor eljön a nagy pillanat, sokan megfutamodnak, vagy legalábbis depresszióba esnek.


Tanács: 

Ne futamodj meg! Beszélj gondjaidról a partnerednek. Ne próbáld „átnevelni" a vőlegényt. Ez az „igen” kimondása után sem fog megváltozni. Ám ne is telepedj rá, ne próbáld meg kisajátítani, mert ezzel megfutamodásra késztetheted.



Munka

Szinte mindenkit csalódás ér első álláshelyén. Az elképzelések és a valóság gyakran igen messze vannak egymástól. 


Tanács:

Próbáld meg áttekinteni a cég felépítését. Tudomásul kell venni, hogy mindenütt létezik hierarchia, tehát nem fognak egy év múlva kinevezni főnővérnek, osztályvezetőnek vagy igazgatónak, még akkor sem, ha megvan hozzá a képesítésed. A lehetőségeiden belül keress feladatot és elérendő célt.



Az első gyerek

A nő életének csúcspontja a gyermek születése. A kismamák nagy része az első hetekben mégis úgy érzi, teljesen kikészült, testi és lelki erejének végéhez ért. A szülés után sok házaspár szexuális élete helyrehozhatatlanul megromlik. 


Tanács: 

Ne viselkedj mártírként, oszd meg a gondok, a felelősség és a tennivalók egy részét partnereddel. Bízd időnként a kicsit a nagymamára, barátnőkre, és menjetek el kettesben szórakozni.



Megcsalás

Kölcsönös bizalom a házasság és a tartós kapcsolatok fő alapja. Kevés dolog üthet mélyebb sebet a lelken, mintha kiderül: az egyik fél csúnyán visszaélt a másik bizalmával. 


Tanács: 

Mutasd ki nyugodtan partnerednek, mennyi fájdalmat okozott, de óvakodj a drámai jelenetektől és a hirtelen, meggondolatlan lépésektől, fenyegetőzésektől. A harag rossz tanácsadó, próbálj meg aludni rá egyet, és azután másnap, tiszta fejjel döntést hozni. Üljetek le, és nyugodt hangon beszéljétek meg az okokat.


Válás, szakítás

Fáj, ha otthagyják az embert. A biztonság helyébe bizonytalanság, a szeretetébe gyűlölet lép, a jövő kilátástalannak tűnik. 


Tanács:

Engedj szabad utat dühödnek. Sírj, tombolj (persze csak otthon), törd össze a tányérokat – ezzel megindul a lélek gyógyulásának folyamata. Minél hamarabb törj ki az apátiából, változtass frizurát, menj el szórakozni a barátnőiddel, ismerkedj. Mi tehet jobbat a megsebzett nőnek egy új hódításnál?



Öregedés

Harmincas évei felé sok nő tapasztalja az első ráncokat, és talán a férfiak sem forognak már utána annyira. Féltékenység, irigység, depresszió lehet a következmény.


Tanács:

Az évek mindenkin nyomot hagynak. A ráncok csak azoknak a nőknek okoznak központi problémát, akik addig a külsejükből éltek. Az ember értékét nem a külső adja. A jólápoltság viszont magabiztosságot kölcsönöz, és kivívja mások elismerését. Helyezzünk súlyt szellemi értékeinkre, tanuljunk, keressünk új hobbit, szélesítsük érdeklődési és baráti körünket.
 

Sok szerencsét!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL