PASISZEMMEL

Ki játszik kivel?

Szerző:
Szabó Anna
„Ha vele akarsz kezdeni, komolyak legyenek a szándékaid, mert egy 30 év körüli nővel már nem szabad szórakozni” – érkezett a figyelmeztetés egy bájos Hölgytől. Elsőre még rá is bólintanék erre, de Pasiszemmel jobban megnézve nem biztos, hogy mindenben igaza van…


Támasztottuk a pultot, fiúk és lányok vegyesen, amikor a társaság egyik tagjának aktuális hódításáról esett szó. Ekkor hangzott el a bevezetőben idézett korholás. Már akkor megült a fülemben, gondolván: milyen remek Pasiszemmel téma lehetne ebből! Olyan simának tetszett, mint a Balaton szélcsendes nyári reggeleken. Mert hát még a férfiagy is joggal hinné, hogy egy harminc felé tipegő – esetleg azt már valamicskével elhagyó – nő csak a nagy „szentháromságra” vágyik: férj, gyerek, család. Vagyis csak akkor érdemes közelíteni hozzájuk, ha mi, büszke kanok is ezeket a szavakat lihegjük bele a párnánkba, midőn magányos álomra hajtjuk a fejünket. Aztán rájöttem, hogy egy nagy frászt. Egyrészt milyen alapon feltételezünk a nőkről ilyen fokú tudatosságot, másrészt honnan vesszük, hogy a hímek vannak annyira megfontoltak, hogy félszemmel a nő érdekeire is tekintettel vannak? Meg aztán: egy fiatalabb csajjal még lehet szórakozni? És mi a helyzet, ha a nő járatja a bolondját velünk? Egyáltalán, mi minősül szórakozásnak? Ugye, hogy izgalmas téma?

 

Sosem voltam ennyire fiatal!

Akár nem is kell továbbmennünk korunk legújabb divatjánál: a Hölgyek fiatalabb pasik oldalán múlatják az időt. Ez előtt továbbra is értetlenül állok, de mindegy. A régi illemkönyvek szerint egy harmincas nőnek már bőszen azon kellene töprengenie, hogy a kert melyik végében alakítsanak ki homokozót a leendő trónörökös(ök)nek, ám anyaszerep helyett korunk királynői inkább motorok nyergébe vagy vitorlások fedélzetére pattannak. Új kalandok, új örömök és régen elfeledett élmények felé. Mindezt úgy, hogy egy tejfelesszájú suhancot neveznek ki a pasijukká. Ettől a kapcsolat még lehet komoly, de ne mondja senki, hogy itt nem a – szó szerinti – szórakozás áll a középpontban. Mert mire az a fickó elhatározza magát bármire – ha egyáltalán… -, addigra jó pár év leketyeghet, és bár a nők sok mindent elértek a XX. és XXI. században, de fiatalodni még egyet sem láttam. Ha pedig jó sokára találja ki a kiscsóka, hogy inkább keresne egy fiatalabb pipit a korosodó tyúk helyett, akkor aztán tényleg beköszönthet az „éveket vesztegettem el” érzése. De úgy tűnik, ez kell, és ez tetszik a nőknek. Szóval kikkel nem szabad szórakozni?

 

Veled még mindent lehet?

Amennyiben hiszek, az eheti tételmondatunknak, akkor a fiatalabb fruskáknál még megengedett, hogy a férfiaknak ne legyenek komoly szándékaik. Ilyenek amúgy sem sűrűn vannak, megsúgom Nektek. De hát annyi tudatos nőt találunk, akik alig hagyták el a húszat, és máris rettentően tudják, hogy mit akarnak az élettől... Úgy vélem, lejött az előző mondatba bújtatott árnyalatnyi gúny, de nem hiszem, hogy kizárólag kor kérdése lenne, hogy kitől mit is akarunk. Ismeretségi körömben akad olyan Hölgy, aki már 16 évesen, a megismerkedésük pillanatában tudta, hogy választottja lesz a gyermeke apja, és csodák csodája, így is lett. Pedig aztán abban a korban még a lányok is meglehetősen bohókásak. Ám egy kisasszony alig negyedszázadosan is nyújthat olyat, amivel arra ösztönzi a pasiját, hogy az felülírja eredetileg talán komolytalannak indult terveit. Mert ilyenre is láttam már példát. Azaz a hamvasabb korosztályok sem feltétlenül viselik jól, ha csak szórakozunk velük.

 

 

Majd nélkülem jobb lesz?

Azt sem ártana tisztázni, hogy mi minősül szórakozásnak. Mármint egy nővel. Ha fellapozom a Pasiszótárt, a szórakozás szó mellett két meghatározást találok: 1. berúgni a haverokkal, aztán hajnalig nyomni a dance-t valahol, 2. úgy szédíteni egy nő fejét, hogy közben semmi komolyat nem akarunk tőle. Jelen esetben természetesen a második pontról beszélünk, bár meg kell hagyni, az első is kellően élvezetes. A megfogalmazás azért túlságosan nyers és kevésbé árnyalt. Kedveseim, sokszor akaratunkon kívül szórakozunk Veletek. Vagyis nem szándékosan. Csak határozatlanok vagyunk, és igazából fogalmunk sincs, mit akarunk. Mert tényleg szeretjük a mindennapokat mellettetek, cukik is vagytok, sokszor valami mégis hiányzik. Ilyenkor aztán végképp nem tudjuk, mit csináljunk. Szakítsunk, hogy ne húzzuk az időtöket a bizonytalanságunkkal? És mi van, ha évek múlva határozottan tudnánk, hogy Ti kellenétek nekünk? Egymás nélkül biztosan jobb lesz mindkettőnknek? Szóval a szórakozás sem feltétlenül genyaságból fakad – sokszor inkább a tétovaságunkból.

 

Te most szórakozol velem?

És mi az ábra fordított helyzetben? Lefogadom, azt mondanátok: ilyen nincs is. Mármint olyan, amikor a férfi szándékai komolyak. Márpedig van, cserkész becsszóra. Ti meg játszotok velünk. Pontosabban: szórakoztok. Abból lesz nálunk a keserű bukta. Főleg úgy, ha néhány keserű tapasztalat után úgy érezzük: na, most a helyünkön vagyunk. Ez a lány komoly, megbízható, így a szándékai is komolyak lehetnek. Lehetnek, vagyis ott a feltételes mód. Ami sokszor több lesz, mint feltételezés. Persze, csak hogy tovább szaporítsuk a dilemmákat: biztos, hogy mindig Ő a hibás? Igen, Pasiszemmel könnyű rávágni, hogy naná! Pedig lehet, hogy nem tudtam neki megadni azt, ami igazán a szíve vágya. De azért az önbizalmának jól jöttem. Szórakozott velem egy kicsit. Majd továbblép, és keres egy olyan fickót, aki meg Vele járatja a bolondját. Ilyen társasjáték ez. Mindenki játszik mindenkivel. És hogy ki nevet a végén? Nem biztos, hogy az, aki a legjobban szórakozik.

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL