MasszááÁÁáázs!!!

„Nyomkodj meg egy kicsit!” – néz ránk bociszemekkel a nő, és erre a felkérésre nem lehet nemet mondani. Na, nem azért, mert annyira vágyunk arra, hogy megropogtassuk a mi kis törékeny tüneményünk csontjait, hanem mert biztosan megorrol ránk, ha elutasítjuk a kérését. Miközben sajgó tenyérrel gyömöszöljük a vállait, arra gondolunk, hogy mennyivel jobb dolga lenne picikénknek egy szakavatott masszőr lapáttenyere alatt. Aztán a férfifantázia túlfűtött bugyraiból elővillan egy kép, amit valamelyik szexfilmben láttunk (akarom mondani: meséltek nekünk). A felettébb izmos masszírozó szakember csokibarnán, mindössze egy szál törülközőben lép oda az ágyon fekvő nőhöz, és alig kezd bele a markolászásba, a keze hamarosan lentebbi testtájakra téved. Erről szó sem lehet, akkor vállalom én inkább a házi masszőr szerepét! Persze ezen a fronton sem árt, ha a szerepek időnként felcserélődnek. Vagy talán mégis árt? „Ez csak akkor hatásos, ha fáj” – mondta egy Hölgy, mialatt felettem térdelt, és miközben a hátamat lapogatta, még azt is bevallottam volna, amit el sem követtem. Ilyen kínok közepette hogy lesz ebből szex? Vagy a masszázs nem is mindig a hancúrozás előszobája? Pasiszemmel megpróbáljuk kinyomozni a válaszokat. Természetesen egy szál törülközőben.

Ajándék masszőrnek ne nézd a mosolyát

Az ajándékok esetében azt tartja a mondás, hogy jobb adni, mint kapni. Az én olvasatomban akkor a masszírozás nem tartozik az ajándékok kategóriájába. Kapni sem igazán szeretem, adni meg még kevésbé. Igaz, én csak egyetlen aprócska egyede vagyok a méltán hatalmas pasitársadalomnak. „Én szeretem, ha masszíroznak, és a csajomat is szívesen leápolom, ha kéri” – fogalmazott meg az enyémtől homlokegyenest eltérő véleményt Berci cimborám, bizonyítékul arra nézve, hogy a kanbrancs sem fúj mindig egy követ. „Előjátékként is abszolút megállja a helyét…” – tette még hozzá sejtelmesen. Éppen erről beszéltem az előbb. Ha már belekezd az ember a másik nyomkodásába, akkor elvárja, hogy afféle kompenzációként elkalandozhassanak a mancsai. Csak hát a nők ezt nem mindig így gondolják. Bár kiderült, hogy mi se.

Feszkó-űző masszőrnő

„Kértem már én is a csajomat, hogy masszírozzon meg, ráadásul mindenféle hátsó szándék nélkül” – kaparintotta meg a beszélgetés értékes fonalát Domi. „Ugyanis, ha ezzel az igényemmel fordulok hozzá, akkor általában baromi fáradt vagyok, és inkább lazulni szeretnék. Meg különben is, ha szexet akarok, akkor nem a hátamat kell masszírozni…” – vigyorodott el barátom. Tehát akadnak olyan egyedeink, akik szeretik, ha megdolgozzák az izmaikat (vagy annak a helyét). Ez azonban – ahogy utaltam már rá – nem mindig kellemes. Adjuk meg a módját, égjen a füstölő meg tucatnyi gyertya, szóljon halk szitárzene… meg a mi üvöltésünk. Merthogy, ha eredményt akarunk elérni, vagyis szeretnénk megszabadulni a vállainkra rakódott feszültségtől és stressztől, akkor nem lehet óvatosan maszatolni és simogatni. És ezt a nő is tudja. Elhiszem, hogy tényleg enyhülést nyújtó szándékkal gyúr ilyen keményen, de volt olyan, hogy egy ilyen „kínzás” után alig bírtam lekászálódni az ágyról. Szóval, ha nem muszáj – márpedig nem az -, akkor én inkább nem kérek belőle.

„Ez az! Csináld még, te állat!”

Tehát az egész arról szól, hogy levezessük a feszültséget. De ki? A masszírozó vagy az „áldozata”? Mert néha a férfiember azzal az elhatározással áll oda a feladat elé, hogy „majd én megmutatom, hogy milyen kemény a kezem”. És láss csodát, miközben izomból masszírozol, a nőd olyan gyönyörrel nyög és sóhajtozik, ahogy még szex közben sem hallottad soha. Hát igen, van az a fájdalom, ami (még) tetszik. Viszont ezek után engedjem át egy profi kezébe? Hogy aztán neki is olyanokat nyöszörögjön, hogy „hú, de jó vagy”!? Ki tudja, hová fajulna a dolog. Végtére is nőkről beszélünk – meg férfiakról. Ugyanakkor így mi sem csodálkozhatunk azon, ha Tündérkénk nincs elájulva attól az ötlettől, ha mi is szeretnénk igénybe venni egy hivatásos masszőrnő képességeit. Ezért pedig nem is kell messzire menni – még akkor sem, ha thai masszázs a játék neve.

„Kisz boldogszág vagy nagy boldogszág?”

Alfejezetünk címét egy régebben futó tévésorozatból kölcsönöztem, ahol az egyik főszereplő ellátogatott egy keleti szépségszalonba. Az urat annak rendje és módja szerint kezelésbe is vette egy ázsiai szépség, majd miután alaposan kigyúrta belőle az ideget, meglepő kérdéssel fordult hozzá. „Kisz boldogszág vagy nagy boldogszág?” – vagyis, hogy kézzel vagy szájjal tegye még kellemesebbé a páciens ott tartózkodását. És ez bizony nem kitaláció. „Nem olcsó az ilyesmi, de a lányok kedvesek, profik a körülmények, jót lehet lazulni; a hát után pedig valami egészen mást is kezelésbe vesznek a lányok” – magyarázta a téma avatott szakértője, Berci. „Engem nagyon meglepett, hogy milyen technikákat ismernek. Amit ott átéltem… hát, maradjunk annyiban, hogy egészen más, mintha magadnak csinálnád. Tényleg értik a dolgukat. Ha akarjátok, szívesen elmondom, melyik helyről van szó…” – mosolygott a srác azzal a magabiztossággal, ami a nagy titkok ismerőjének sajátja. Domi az élménybeszámoló hallatán elgondolkodva nézett maga elé, majd megvonta a konklúziót: „Mondom, hogy egyszer nem sörözni kell mennünk…”. Mi tagadás, egy igazi férfi elvárja, hogy minőségi szolgáltatást kapjon a pénzéért. Még akkor is, ha fáááÁÁááj…