GYERMEK

Gyermeked álmainak üzenete

Szerző:
Szabó Anna
Ahogyan a felnőttek, sajnos gyermekeink is gyakran álmodnak rosszat, de közel sem olyat, mint mi. Most induló sorozatunkban megfejtjük a 10 leggyakoribb gyerekkori rémálmot, melyeknek komoly üzenete van számunkra!

 

Szörnyek


A gyerekek rémálmaiban sokféle szörny szerepelhet, és sok mindenre képesek. Ha a szekrényben vagy az ágy alatt bujkálnak, akkor különösen félelmetesek, hiszen ez arra utalhat, hogy sosem vagy biztonságban. Ha a gyereket üldözik vagy kiabálnak rá, az inkább egy szituációra utal, ami kellemetlen, nem egy emberre.

Megoldás

Amikor a szülők, vagy más felnőttek kiabálnak, veszekednek, az gyakran fordulhat át rémálmokba a gyerekeknél. Szintén jó szörny-alap egy félelmetes szomszéd vagy ismerős. Persze ezek az álmok egyáltalán nem jelentik azt, hogy bárki zaklatta vagy fenyegette volna a gyereket, egyszerűen megijedt. Ha az álmok ismétlődnek, nem árt megfigyelni, mikor jelentkeznek, hogy összeköthesd őket valamilyen forrással. Nem árt, ha biztosítod a kicsit arról, hogy a felnőttek néha bizony mérgesek, de ez nem jelenti azt, hogy ő nincs biztonságban!


Zuhanás


A gyerekek a felnőttekhez hasonlóan akkor élnek át zuhanást álmukban, ha bizonytalanságérzésük van. Szintén gyakori ez az álom, ha kaotikusak körülöttük az események, tehát mindenképpen a stabilitás hiányát jelzi ez az álom.

Megoldás

Néha a zuhanásos álmot fülprobléma okozza. Ha erre gyanakszol, feltétlenül vidd el a kicsit egy fül-orr-gégészhez! Ha nem ez az ok, igyekezz minél több állandóságot vinni a gyerek életébe. Beszéld meg vele az érzéseit, kérdezd meg, mi az, amit nem szeret, amitől nem érzi magát biztonságban. Sokszor már az is, ha megmagyarázod a megváltoztathatatlan dolgokat, segíthet!


Bogarak


A gyerekek gyakran álmodják azt, hogy az ágyukban vagy körülötte bogarak vannak.

Megoldás

A gyerekek általában akkor álmodnak bogarakkal, amikor valami váratlan történik velük, ami egész világukat megbolygatja. Lehet ez egy költözés, a szülők válása. A bogarak támadása leginkább a rémület érzését szimbolizálja. Az álom visszatérővé is válhat, ha a gyerek azt érzi, semmilyen befolyással nem bír a körülötte történő dolgokra. Ha ilyet tapasztal, a legjobb megoldás, ha adsz neki némi beleszólást a dolgokba, vagy legalább meghallgatod a véleményét.

Folytatjuk!

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL