PASISZEMMEL

...és még mindig így szúrod el a randid

Szerző:
Szabó Anna
Hölgyeim! Férfit akartok, igaz? Jóképűt, megbízhatót, szenvedélyest, olyat, akinek van humora. Egyfelől: ilyen példány már alig-alig létezik. Másodsorban: segítek nektek. Segítek nektek, hogy ha mégis találkoztok vele, miként ne tegyétek tönkre a randevútokat.

 

A nyáron már szó került arról, hogy milyen először randizni valakivel. Izgalmas, várakozással teli, reménykeltő. És ha ezek az érzések megmaradnak a búcsúpuszit követően is, akkor lehet újra próbálkozni. Persze sokszor már elsőre tudjuk, hogy kár lenne erőltetni a dolgot. De abban nem hiszek, hogy feltétlenül rögtön a nyitó találkozásnál eldől egy leendő párocska sorsa. Nekem volt olyan randevúm, ahol a debütálás szinte tökéletes volt, majd egyre inkább döcögősebb lett a történet, míg végül a negyedik alkalommal közölte a csaj, hogy nem lesz belőlünk semmi. A megismerkedéskor ugyanis alig egy kis ízelítőt kapunk a másikból. Csupán előétel, ami meghatározza, hogy marad-e kedvünk a főfogáshoz, no meg a desszerthez. Csomó minden közbeszólhat később. Mert lehet, hogy csak a harmadik randin derül ki a csábított bombázóról, hogy imád a kutya táljából enni, vagy az a szokása, hogy nyitott ajtónál WC-zik. De ezeknél vannak sokkal hétköznapibb bénázások, amikkel hazavághatjátok a randitokat, Hölgyeim. Mesélek néhányról Pasiszemmel.

Végül hárman leszünk? – 1. rész

Nagyon cool, hogy vannak már okostelefonok. Tényleg. Elismerem, hihetetlenül rájuk lehet pörögni, és csak nyomkodni és nyomkodni. Ám Kedveseim, ha azt szeretnétek, hogy az a jóképű fickó az asztal másik oldalén idővel majd Titeket nyomkodjon, akkor tegyétek le azt a francos készüléket a randevúk idejére. „Hú, bocsi, ezt muszáj felvennem” vagy „ne haragudj, muszáj elküldenem ezt az üzenetet” – ez még simán belefér. De megsúgom: Pasiszemmel roppant zavaró és kellemetlen, ha előttünk álltok le hosszasan bájcsevegni a barátnőtőkkel, esetleg másodpercenként csekkoljátok, hogy mi is zajlik éppen a közösségi oldalakon. Ez meglehetősen modortalan velünk szemben. Olyan, mintha nem kötnénk le eléggé a figyelmeteket, mintha nem lennénk elég érdekesek. Szóval a teló maradjon a retikülben. Nem fogtok lemaradni semmiről.

Neked aztán meglepetést okozni…

Egy férfinek a randi különleges esemény. Amennyiben tényleg szeretnénk elbűvölni a nőt, akkor gondosan megtervezzük az egészet. Egyúttal nagyon bízunk abban, hogy az ötleteink nyerőnek bizonyulnak majd. Nyilván bele lehet futni fatális dolgokba: kellemetlen mondjuk a város legjobb steak vendéglőjébe vinni a tündérkét, ha harcos vegetáriánus. Nektek amúgy sem könnyű meglepetést okozni, mert olyan kíváncsiak vagytok, hogy mindenről tudni akartok. De bárhogy is süljön el a dolog, annyival tartoztok nekünk az erőfeszítésekért, hogy nem látványosan fanyalogtok, ha nem tetszik a program. Az „Úristen, csak nem gondolod komolyan, hogy én ide bemegyek?” kérdésetektől olyan kicsinek érezzük magunkat, mint a legnemesebb szervünk a nyitott frigó ajtó közelében. Mindent meg lehet beszélni, de nem mindegy, hogyan adjátok elő. Szóval csak kedvesen, bűbájosan, és ígérjük, hogy rugalmasak leszünk.

És hány gyereket is akarsz tulajdonképpen?

Mindennek megvan a maga ideje. Tapintatból jelesre vizsgáztok nálunk, ha nem rontotok be úgy a privát szféránkba, mint nőstény elefánt a porcelánboltba. Bizonyos hímeknek nem okoz gondot, hogy már az első találkák egyikén minden kártyáját kiterítse, de legtöbbünk szereti fokozatosan adagolni magát. Tehát nem mindegyikünk lesz vevő például a „Megnéztem a Facebook oldalad, és nem láttam rajta fotót a szüleidről. Csak nem rosszban vagytok?” kérdésre, mert lehet, hogy ezzel baromi érzékeny területre tapintotok. Ha rám hallgattok, kerülitek az ismerkedés korai fázisában az „És szerinted hogy hívják majd a gyerekeinket?”, a „Te inkább kutyát vagy macskát szeretnél?” és a „Nálad vagy nálam költözzünk majd össze?” falhoz szegező felvetéseket is. Kedveseim, ne feledjétek, hogy férfiakkal beszélgettek. Ne akarjatok felelősségteljes válaszokat kicsikarni belőlünk. Vagy legalább ne túl hamar.

Te amúgy hogy vagy? Ja, amúgy nem érdekel!

Egyetlen bekezdés erejéig visszanyúlnék a múltkori témához. Imádni fogjuk, ha önszántatokból meséltek magatokról, és nem úgy telik el a randi, hogy folyamatosan újabb és újabb kérdéseket próbálunk feltenni nektek. De ne essetek át a ló másik oldalára se. A nagy Pasi randikódexben az áll, hogy „Tudj kérdezni a lánytól és hagyd beszélni”. Ebben nincs is hiba, de nem interjút szeretnénk készíteni veletek. Azt akarjuk, hogy Ti is képet kapjatok rólunk. Viszont, ha a randevú alatt az jön le, hogy nektek csak arra kellünk, hogy végig magatokról beszéljetek, akkor egyrészt elunjuk az egészet, másrészt teljesen feleslegesnek érezzük majd a részvételünket. Tehát nem is vagy kíváncsi rám? Akkor menj haza, és tarts kiselőadást a tükörképednek. Ehhez nincs szükséged rám.

Végül hárman leszünk? – 2. rész

„István áldott jó ember. Nem az ő hibája, hogy szétmentünk. Azt hiszem, egy kicsit még mindig szeretem. Bár Zoli is csodálatos volt. Az ágyban egyszerűen felülmúlhatatlan. De ahogy Barnabás csókolt… azt tanítani kellene!” – kitaláltátok, ugye? Nem, hangsúlyozom, NEM beszélünk a korábbi kapcsolatainkról! Majd egyszer, de az elején biztosan nem. Be kell valljam, én is elkövettem ezt a hibát, és csak a Hölgy csodálatraméltó mivoltának köszönhető, hogy mégis lett folytatása a dolognak. Nem kell úgy tenni, mintha eddig csak képről láttatok volna férfit, de ne kelljen már végighallgatnunk az exeitek mennybemenetelét. Rátok vagyunk kíváncsiak, nem rájuk. Gondoljatok bele, hogy fordított esetben hogyan esne ez nektek. Ti sem akarjátok tudni, hogy kivel, hányszor és hol csináltuk. Meg aztán úgysem mondanánk igazat. Ne feledjétek: még mindig férfiakkal randiztok.

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL