ANGYALISKOLA

Angyali védelmi praktikák

Szerző:
Szabó Anna
Mind azt szeretnénk, ha reggel a felkelő nap fénye izgalmas feladataink, sikereink és boldogságunk előfutára lenne. Ám nem ritka, hogy gyomorgörccsel kelünk, ami sokszor látszólag ok nélkül végig kíséri egész napunkat. Mit tehetsz ez ellen? Tárd fel a probléma gyökerét és cselekedj!

 

Első és legfontosabb lépés: behatárolni, mi okozza a szorongást

Gyakori hiba, amit elkövetünk magunkkal szemben, hogy elodázzuk, esetleg lekicsinyítjük saját problémáinkat. Azonnal ugrunk, ha családunkban, vagy barátaink között baj ér valakit. Sérelmeik, csalódásaik arra késztetnek, hogy kibeszéltessük őket, ám ezalatt saját problémáinkat a szőnyeg alá söpörjük. Mindezek a veszteségek, frusztrációk egészségünkben okozhatnak tüneteket, ezért jobb őszintének lennünk magukkal szemben, és megkeresni a bajok forrását.

Hívd segítségül angyalaidat!

Angyalaink között elsőként Mihály az, aki védelmeződ lehet a hétköznapok rohanásában. Tudod előre, hogy nehéz napod lesz, előre látható, hogy veszélyes helyzetekkel találod szemben magad? Kérd Mihályt, hogy vegyen körül kobaltkék palástjával és védelmezzen utad során. Ne is várj addig, míg utol ér a baj, ha van Mihály arkangyalhoz kapcsolódó szerencseköved, azt programozd be jó előre és tartsd magadnál. Szeretnéd tudni, hogy kell cselekedned? Egy korábbi cikkünk ad útmutatást ehhez: Itt>>>>>>

Kövesd a meditációt lépésről lépésre és engedd Mihály arkangyalnak, hogy védelmezzen a szükség idején.

Szinte ugyanilyen veszélyes minden magadba fojtott harag, félelem vagy sértettség, ahogyan a csalódások és a neheztelések is. Ne mérgezd magad, főleg, ne várd meg, amíg ezek az érzések teljesen letaglóznak és eljutnál oda, hogy már semminek sem tudsz örülni. Érzelmi konfliktusaid gyógyszere a megbocsátás - ugyan keserűnek tűnhet ez a pirula, mégis, ha végigjárod a megbocsátás útját angyalaiddal, megkönnyebbülés lesz a jutalmad, visszatér az életkedved és újra rád mosolyog a jókedv és a szerencse! Hívd a megbocsátás arkangyalait, Urielt és Zadkielt. Szabadítsd meg gondolataidat a sértettség árnyától, koncentrálj a megoldásra: arra, amit vársz a helyzet megoldásától. Gondolj arra, milyen aprócska is a sérelmed ahhoz képest, amilyen károkat okozol magadnak azzal, ha tovább cipeled ezt a terhet. Érezd a megkönnyebbülést és az előnyeit annak, hogy nagylelkűen lemondasz arról, hogy sértett haraggal járj-kelj a világban. A harag ugyanúgy lenyom, elszívja az energiádat, mintha egy láthatatlan, de nehéz súly szögezne a földhöz - sajnos előbb-utóbb valahol kiütköznek rajtad az okozott károk. Ezért légy alapos és módszeresen szabadítsd fel a lelkedet, engedd el a múltból hozott haragot és tanuld meg elhárítani a jövőbeli érzelmi baleseteket.

Húzd ki mélyen gyökerező belső tüskéidet is. Ha van, aki már elhunyt vagy távol él, ne hidd, hogy nem fontos megbocsátani neki! Járd körül a múltban történteket és értsd meg azt, hogy a maga problémáját ontotta rád azért, hogy megkönnyebbüljön, így a sértést talán észre sem vette. A hiba a másik fél kicsinyességéből, frusztrációjából vagy neveltetéséből adódott és nem belőled. Ő már nem is emlékszik, te se emlékezz. Bocsáss meg és hagyd, hogy angyalaid messze repítsék a neheztelést! Kérd angyalaidat, hogy a jövőben álljanak készenlétben és soha ne feküdj le nehezteléssel a szívedben! Minden kicsinyes, túlzó sértést vagy gáncsot bocsáss meg azoknak, akik nem érdemlik meg, hogy a harag megmérgezze a lelkedet.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL