REJTÉLY-MISZTIKA

A Rothschildok és a Grál

Szerző:
Szabó Anna
Jacob Rothschild, a Rothschild dinasztia mai feje a Sinclair családból választott feleséget, és így fontos szövetséget kötött az „Illuminati”-kat, a megvilágosodottakat vezető családdal, a – feltételezhetően - Grál leszármazottakkal.

Mostanában sok szó esett arról, főként Dan Brown könyvében, de előtte mások is előhozták már, hogy a skóciai uralkodócsalád, a Stuartok valószínűleg Artúr király és Jézus Krisztus leszármazottai. Az utóbbi eléggé vitatható feltételezés, ha viszont úgy értelmezzük, hogy a szent Grálhoz kötődnek, hogy nem keresztények, hanem kabbalisták, sokkal elfogadhatóbban hangzik.
A valóságban, mint az összes nemesi család is, akik az Illuminatik gyökerét alkotják, mind egy Guillaume de Gellone nevű, nyolcadik századi úrtól erednek. Guillaume apja Makhir rabbi volt, azok közé tartozott, akik a zsidókat irányították Bagdadban, és egy öröklési vita után kénytelen volt nyugatra menekülni. Franciaországban fölvette a Theodoric nevet, elvette feleségül, Aldát, Nagy Károly nénikéjét, és kinevezték a „zsidók királyának” Languedoc tartományban, ennek a fővárosa volt Narbonne.

Narbonne aztán a középkori kabbalisták központja lett. Úgy tűnik, a narbonne-iak ötlete volt a keresztes hadjárat is, hogy visszaszerezhessék azokat a szent szövegeket, amik keleten voltak eltemetve, és nem bírtak hozzájuk férni, először a rómaiak uralma miatt, aztán meg a muszlinok miatt. És amikor Jeruzsálemet elfoglalták, a kabbalisták lovagjai, akiket mi Templomosoknak ismerünk, ásatásokat folytattak, és meg is találták a „Sepher ha Bahir” nevű szöveget, és ez felelevenítette a régi misztikus tradíciót, és a középkori kabbala forradalmához vezetett.

Ezeknek a kabbalista elveknek a hatására utal az úgynevezett Katarok eretneksége is. A Katarok központja Tolouse tartománya volt, Guillaume leszármazottjainak bástyája, (a Guilhemida családé) és közülük sokan bátran védelmezték ezt a fajta eretnekséget. Az Illuminatik propagandistái ugyan védelmükbe vették a Katarokat, akik csak a hivatalos egyház ártatlan áldozatai voltak, de igazából a Katarok megtagadták a biblia Istenét. Helyette Lucifert imádták, és boszorkányságot is gyakoroltak. A Katarok voltak azok, akik a Templomosok eretnek vonalát befolyásolták, és ezért oszlatták föl a Templomosok rendjét 1307-ben.

Az előbb említett kabbalista „forradalom” egy motívuma a szent Grál legendája, vannak benne Katar és templomos elemek is. Tulajdonképpen Aquitánia tartományban született, és ez is a Guilhemidák földje volt. A szent Grált, „San Greal”-t „Sang Real”-nak, királyi vérnek kéne fordítani, mert arra a szent vérvonalra utal, ami Guillaume de Gellone-tól, sőt rajta keresztül Dávid királytól ered, de úgy értelmezték, mint a bukott angyalok, és vezérük, Lucifer vérvonalát.
A Sinclairek Guillaume de Gellone leszármazottai, egyik ősanyjuk, Baváriai Poppa a viking vezérhez, Rollo Ragnvaldssonhoz ment feleségül. Az ő leszármazottai kerültek a hódítások során Angliába, sőt egy közülük Skóciába, III. Malcolm udvarába.
A templomos rend feloszlatásakor sokan menekültek közülük Skóciába, ahol szívesen fogadták őket.

Egy Sinclair volt az is, aki a rosslyni kápolnát tervezte. És a Sinclairek lettek a skóciai szabadkőművesek örökös nagymesterei.
A tizennyolcadik század vége óta az Illuminatik a Rothschild család vezetése alá kerültek. A dinasztia alapítója, Mayer Amschel Rothschild megparancsolta fiainak, hogy csak közeli rokonaikat vehetik feleségül, így őrizve meg a régi hagyományt.
Persze, mindig vannak kivételek az ilyen parancsok alól is, de valahogy a választott pár ilyenkor is valamelyik brit uralkodóház leszármazottja.
Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL