PASISZEMMEL

Kangörcs: parázna pasiparák II.

Szerző:
Szabó Anna
A férfiígéret szép szó, és ha nagy ritkán megtartjuk, az jó. Miként a szex is. Állom a szavam, és miután múlt héten félig már beavattalak benneteket, hogy min kattog az agyunk a numerák előtt és alatt, most elérkeztünk fickós rettegéseink második fokához.

 

A rettegés talán erős szó, ám fajulhat odáig a dolog, hogy szabályosan már az előtt lever a víz, hogy ténylegesen lenne mitől izzadnunk. Egy kapcsolatban a szex fontos. Rendkívül fontos. Ezt ugye az is bizonyítja, hogy létezik szerelem nélkül is, de fordítva egyszerűen működésképtelenek ők együtt. Ám a szex önmagában nem mennyiség kérdése. Nem attól lesz meghatározó élményeink egyike, ami képes arra, hogy kisimítsa a ráncokat vagy jól indítsa a napunkat. Mert ha csak sokszor kellene csinálni, az nem lenne egy nagy feladvány. Na de az élvezet a lényeg! És ahogy már számtalanszor írtam: mindkét félnek. Tudom, ez egy pasi szájából már-már hiteltelenül hangzik, de higgyétek el, ennél sokkal több olyat mondunk, ami csak nyomokban tartalmaz igazságot. Ez pedig, mármint hogy a nő alattunk nyögdécseljen, és ne unott képpel lesse a plafon repedéseit, már önmagában elég ahhoz, hogy előidézze a pasiparát. Szex előtt és szex közben. És ahogy látni fogjátok: néha még utána is.

Ismétlés a dugás atyja?

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Lehet, hogy nem, de vannak olyasmik az életben, amiknek érdemes azért többször nekifutni. Ilyen elhanyagolható apróság példának okáért a partnerünk orgazmusa. Vagy, hogy ne használjak túl nagy szavakat: legalább az, hogy élvezze az együttlétet. A görcs akkor kerülhet belénk ettől, ha rágörcsölünk. Olyan, mintha ellentmondás lenne, de nem az. A vágyaknak és elképzeléseknek találkozniuk kell az összegyűrt lepedő felett. Ez az, ami nem mindig sikerül. És tudom, hogy milyen rossz az, ha ruha nélkül nem működnek a dolgok. És nem feltétlenül azért, mert mi lennénk bénák. Hölgyeim, lehet, hogy bennetek van valami blokk, gátlás. Ám ez pont elég nekünk a negatív kangörcshöz. Ha érezzük, hogy valami nem okés, ha nem lelitek benne kéjes gyönyörötöket, akkor legközelebb már eleve úgy közelítünk az ágy felé, hogy „basszus, mi van, ha most sem lesz jó?”. Azt pedig mondanom sem kell, hogy ez önmagában tönkrevág mindent.

 

Vannak tartalékaim – úgy 30 perc múlva…

Bár sok nő állítja, hogy neki a szexben nem feltétlenül a csúcspont elérése a cél, azért nem árt, ha földi pályafutásunk során néha megtapasztaljuk az orgazmus mámorát. Igen, szerintem nektek is jót tesz. Legyünk őszinték, Kedveseim: ezért keressük egymás vízszintes társaságát. Ám az is kangörcsös pasiparát idézhet elő, ha túl jó az aktus. Nálatok ez nem gond. Elmentek egyszer, aztán még egyszer, majd újra és újra. Na, most, nálunk nem ennyire egyszerű a helyzet. Aminek jól látható, folyékony oka van… Bár sok férfitársam ábrándozik arról, hogy csak beteszi, és a nő máris elmegy, ez leginkább velünk szokott előfordulni. Ahogy egyik haverom klasszikussá vált megállapítása tartja: „Felhúztam a gumit. Na, az már nagyon izgatott”. Nem hiszem, hogy lenne olyan nő, akinek két lökés elég. Viszont mindez nálunk könnyen bekövetkezhet ez. És ha ez több alkalommal is előfordul, ráparázunk gyorstüzelő üzemmódunkra. Mert még mindig azt szeretnénk, ha ti is (el)élveznétek.

 

Drágám, biztosan akarod? De tényleg? De tuti?

Vagyok annyira merész, és úgy hiszem, kijelenthetjük: mi, férfiak, majd minden élethelyzetben képesek vagyunk szexelni. Mit képesek vagyunk? Akarjuk! Valami fura összetevő folytán, nálatok ez döcögősebben megy, Tündérkéim. Nektek elég egy kis fejfájás, holmi munkahelyi nézeteltérés egy kollégával, egy megható film, vagy az esős időjárás, hogy vad orgia helyett a „most inkább csak idekucorodnék” hangulatába ringassátok magatokat. Pedig elárulom: a fentiek mindegyikére kiváló gyógymód egy gyors menet. Bújósságotok főleg akkor kellemetlen, ha mi arra készülünk, hogy csorgó nyállal és „merev” elhatározással támadunk. Még az is lehet, hogy beadjátok a derekatok. De bármily meglepő, hülyék azért mi sem vagyunk. Így miközben ütemesen „dolgozunk” előre-hátra, megfordulhat a fejünkben: vajon ő is élvezi? Tényleg akarja, vagy csak úgy szánalomból („kapd meg a jussod, apukám”) megy bele? Amennyiben utóbbira vannak jelek, az elég lecsillapító hatású – még pasiszemmel is. Hölgyeim, nem kell az alamizsna! Akár gondolhattok más fickóra is közben, csak élvezzétek. Vagy legalább tegyetek úgy.

Ha én ezt a csajoknak elmesélem!

Amennyire egyébként birtoklásmániásak tudunk lenni - mi, férfiak -, annak alapján képesek vagyunk még arra is féltékenynek lenni, ha a csajunk mondjuk Ryan Goslingról fantáziál az akció alatt. Néha nincs ebben semmi rossz. Csináljátok! Minél kevesebb korlát és tiltás, annál jobb, annál felszabadultabb lesz a szex. Amiről aztán mesélhettek a barátnőiteknek. Ami ismételten a pasiparák forrása. „Te jó ég, vajon mit fog mondani rólam?”. „Ugye azt nem mondja el nekik, hogy a múltkor közben egy kicsit lekókadt?”. De, elmondja nekik. Hölgyeim, ne tagadjátok: ti a legapróbb részletig, mindent megbeszéltek egymás között. Már ha a szexről van szó. És bár mindig meglepődtök: mi ennél sokkal visszafogottabbak vagyunk. A tét tehát nagy. Nem kizárólag a nőnket akarjuk elkápráztatni a képességeinkkel, hanem a barinőit is – a hírünkkel. Jó dolog tőlük visszahallani, ha a csajunk elismeri a teljesítményünket. És mikor legközelebb ránk mosolyognak, abban benne lesz, hogy „tudom ám, mire vagy képes!”. Még szép. Hiszen ha szex közben Salma Hayekről fantáziálunk, az csodákat tehet velünk.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL