PASISZEMMEL

Vagy te hagyod el a hobbid, vagy én téged!

Szerző:
Szabó Anna
„Persze, drágám, csináld csak. A te szórakozásod az enyém is”. Na, ja. Egy darabig. Talán nem is hihetnénk, hogy egy ártatlannak látszó hobbi is előhozhatja a sárkányt a házi tündérből. Vagyis nem csak a karrier állhat közénk.

 

Kezdem azt hinni, hogy a szabadidő eltöltésének kérdése simán kicsinálhat egy kapcsolatot. Mert amíg a nő minden idejét az imádott férfival töltené, addig nekünk szükségünk van térre és levegőre. Meg önálló programokra, esetleg olyan alkalmakra, amikor a haverokkal jövünk össze valamilyen meghatározott apropóból. És itt most nem a bulikra vagy a sörözésekre gondolok, hanem valódi hobbikra. Ez lehet zenei tevékenység, sport, vagy éppen olyan őrült elfoglaltság, mint a kompjúter guruk éves táborozása, ahol mindazt megbeszéljük egy gulyás társaságában, amire az évközi chateken nem volt lehetőségünk. Mivel a nők az összes lehetséges pillanatot velünk akarják megosztani, ezért nekik nincsenek ilyen fincsi programjaik a tarsolyukban. Helyette ülnek otthon, serényen várnak minket, és felteszik azt a kérdést, amitől egy férfi maradék haja is sikítva veti le magát a fejtetőről: „és én addig mit csináljak?”. Tudom, ezt párszor elsütöttem, de ez tényleg keményen odavág. Kedveseim, megpróbálom Nektek elmagyarázni ezen a héten, hogy miként néz ki ez az egész Pasiszemmel. És nyugi, kitérek arra is, hogy milyen az, ha egy Hölgynek van hobbija.

 

 

„Annyira ügyi vagy, Szívecském!”

Az elején még minden rendben. Igaz, a sokat tapasztalt férfi már óvatosan közli be, hogy neki milyen rendszeres elhivatottságai vannak. A lány pedig csillogó szemekkel kérdez, és minden részletet tudni akar. Sőt, egyenesen kéri, hogy hadd nézhesse meg, ahogy a srác lealázza az ellenfeleket a pályán, esetleg ahogy egyetlen darab agyagból a puszta két kezével kiváj egy egész székesegyházat. Mi pedig örülünk annak, hogy Titeket ennyire érdekel a hobbink. Van, amivel imponálhatunk nektek. És az is jó, hogy megoszthatjuk veletek az élményt. Így, egyszer. De ha állandóan ott akarnátok lenni, attól az már megszűnne pasis programnak lenni. Nekünk sem lenne ugyanaz, és nem is kívánhatjuk, hogy a kedvünkért rendszeresen feláldozzátok a szabad estéteket. Jó, Ti megtennétek. Amiben egyébként nem tudom, hogy mennyi a kényszer. Részetekről. Hogy igazából a hátatok közepére kívánjátok, de vállaljátok, mert addig sem vagytok egyedül. Legnagyobb bánatunkra van egy másik út is. Ami sokkal rosszabb.

 

„Most azonnal abbahagyod ezt a hülyeséget!”

Mert vannak olyan nők, akik az első pár alkalom támogatása után nagyon gyorsan átmennek tiltóba. Azaz kézzel-lábbal kapálództok az ellen, hogy a pasitoknak házon kívül is legyenek programjai. Pláne nélkületek. Lázas rémálmaitokban minden egyes ilyen alkalmat a megcsalás lehetőségeként láttok. De legalábbis olyan időként, amit a fickótok nem a szoknyátok peremén ülve tölt. Hogy kéznél legyen, hogy bármikor lehessen ugrasztani. Hogy ne legyen világa rajtatok kívül. Hölgyeim, mély sajnálattal közlöm, hogy ez nem szeretet – ez birtoklás. Nagy tisztelet a kivételnek, de bizony sokan vagytok ilyenek. „Persze, mert az a rohadt vitorlázás fontosabb, mint én!” – vágjátok szegény pasitok fejéhez. Miért lenne fontosabb? Nem lehet hobbink? Hol van megírva, hogy választanunk kell kettőtök között? Mintha a mi szórakozásunk az ellenségetek lenne. És higgyétek el, nagyon kemény leállításokat láttam. Amikor fajtársunk azért volt kénytelen felhagyni azzal, amit szeret, mert az asszonyka otthon szúrósan nézett rá. Az ilyen férfiak menekülnek az evésbe – vagy más nők karjaiba.

 

Megkapom a kimenőmet?

Az nagy talány – még Pasiszemmel is –, hogy miként lehet ezt jól csinálni. Azt, hogy nekünk se kelljen lemondanunk semmiről, de közben a nőnk se érezze azt, hogy nem kap kellő figyelmet. Sok pasitársam arra esküszik, hogy az elején kell lefektetni a szabályokat. „Figyelj, baby, nekem minden szerdán 7-től 9-ig teke van. Az szent és sérthetetlen.” Ami így leírva működhet is, de pont a fentebb vázoltak miatt mégis simán előfordulhat, hogy idővel a csaj a tekegolyóddal együtt kihajít az utcára. Mert elege lesz belőle(d). És ne gondoljátok, hogy bizonyos helyzetekben nem értem meg, hogy elégedetlenek vagytok. Mert ha egy férfi csinál valamit, azt többnyire komolyan csinálja. Véresen komolyan. Nektek meg tényleg nem lehet könnyű mindig elviselni, hogy mondjuk a fickótok életében a hegyikerékpározás majdnem minden mást megelőz. Ünnepnapokon, családi összejövetelkor, télen és nyáron, hóban és napsütésben. Mindig. Egy okos férfi néha csorgat egy kis örömet a nőjének, és nagylelkű lesz. Vérző szívvel, de lemond egyszer-egyszer az imádott hobbiról, csak hogy éreztesse szíve választottjával: fontos neki, és törődik a boldogságával. Ilyenkor gyakran tényleg úgy érezzük, hogy nem is olyan nagy áldozat néha háttérbe szorítani a saját szórakozásunkat.

 

 

Ezt akartad? Megkaptad!

Nyilván, a fentiekben úgy festettem le a nőket, mint akik képtelenek létezni a pasijuk nélkül. Tudom, hogy nem így van, ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy a gyengédebbik nemnek is lehetnek hobbijai. Egy fitneszkirálynő mellett, akinek az esti edzéseken túl hétvégén workshopok és bemutatók tarkíthatják az amúgy is színes kis életét; vagy egy hastánc-őrült csaj, aki fellépésről fellépésre ringatja a csípőjét tevejárással - hát bizony, ott Pasiszemmel is nagy kanálnyi tolerancia és elfogadás kell. A legjobb az lehet, ha mindenféle sumákolás nélkül tiszta lapokat halászunk elő a pakliból: „nézd, Szivi, ez vagyok én, ezzel és ezzel a hobbival, ami sok időmet elveszi. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretlek, és ne számíthatnál rám, de ha velem akarsz lenni, akkor a hóbortjaimmal együtt kelljek neked”. Egyébként hiszek abban, hogy az igazi szeretet abban is megnyilvánul, hogy teljes életet hagyunk a másiknak. Persze úgy, hogy az a bizonyos másik is tisztában van a prioritásokkal és a fontossági sorrenddel. Engedni kell. Itt is, ott is. Abban az esetben nemhogy a karrier, de egy hobbi sem állhat közénk. Sőt, ideális esetben semmi más sem.

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL