KÖZÉRZET

Kiszáradás: 7 mítosz, amit biztos rosszul tudsz a vízivásról

Szerző:
Szabó Anna
Legtöbben legalább iszunk valamennyi vizet minden nap, de a hőmérő higanyszála emelkedik, ezért még inkább figyelni kell a megfelelő folyadékmennyiségre. Nem mindegy azonban mikor és mennyit. Itt van pár ismertebb vízivással kapcsolatos mítosz – és a mögöttük húzódó száraz igazság.

 

Az emberi test minden egyes sejtjének vízre van szüksége a megfelelő működéshez. Vízre van szükség a testhőmérsékletünk szabályozásához, ízületeink és szerveink kipárnázott védelméhez, valamint az akadálytalan emésztéshez.

Mítosz: A kiszáradás kellemetlen, de nem veszélyes.
Tény:
A legtöbbünknek voltak már enyhe kiszáradási tünetei (mint pl. fejfájás, renyheség, csökkent vizelet vagy izzadság), de ez akár olyan súlyossá válhat, hogy orvosi segítséget igényel. Komoly komplikációk is bekövetkezhetnek, beleértve az agyduzzanatot, eszméletvesztést, veseelégtelenséget, és még a halált is.

Szerencsére a felnőttek általában enyhén kortyolgatnak, vagy mérséklik a kiszáradást, egy kis extra folyadékbevitellel. De ha nem vigyáznak a korai szakaszban, az emberek extrém szomjúságot, szédülést, zavart és a vizeletürítés leállását fogják tapasztalni. A tüneteket a gyerekeknél, vagy az idősebbeknél még komolyabban kell venni, mivel létrejöhet hasmenés, hányás, láz, nyelési nehézségek, ingerlékenység és zavartság.

 

Mítosz: Ha szomjas vagy, már kiszáradtál.
Tény:
A szomjúság azt jelenti, hogy igyál vizet, és így nem kockáztatod meg a kiszáradást. Ha szomjas vagy, a vízhiány a szervezetedben jelentéktelen. Ez egy érzékeny mérték. Lehet, hogy csak éppen 1% vízhiány van a szervezetedben, és akkor is innod kell valamennyi folyadékot.

Tehát, ha szomjas vagy, igyál (ez eléggé alapvető, igaz?) – elhibázhatatlan módszer a hidratáltsághoz. Nem mondod meg a kutyádnak, vagy a macskádnak, hogy mikor kell inni, van szomjúsági mechanizmusuk. Miért kellene az embernek olyan egyedi lénynek lennie az állatvilágban, akinek meg kell mondani, hogy mikor kell innia?

A „rosszul csinálod” hozzáállás leginkább a palackozott víz és a sportital gyártásnak köszönhető. A reklám és az iparosítás azt üzeni nekünk, hogy az emberek gyengék. Azonban a valóságban, adott a képességünk, hogy a hőségben futni tudjunk, hiszen ez segített nekünk túljárni az ősi ragadozók – mint pl. az oroszlán és a tigris – eszén. Mindig is túlélők voltunk, és hirtelen valaki azt mondja nekünk, hogy senki nem tudja, mikor kell inni?

Mítosz: Mindenkinek 4 liter vizet kell innia egy nap.
Tény:
Ez az általános szabály elavult, manapság többnyire a palackozott vízgyártó cégek reklámozzák. Mennyit kell valójában innunk?
Az orvosok szerint az embereknek 3 liter folyadékot kell magukhoz venni minden nap és a nők 2,2 litert isznak, míg mások azt mondják, hogy nem kell erőltetni a vízfogyasztást, ha nem vagy szomjas. Ha többet szeretnél tudni az ideális napi vízmennyiségről, olvasd el korábbi cikkünket, itt >>

De! Ne feledd, hogy az előbb javasolt beviteli szintek nem csak vizet tartalmaznak. Ha többet mozogsz, még több folyadékot kell meginnod. A kávé, a tea, és a gyümölcslevek, sőt még az édesített italok is, folyadékkal látják el a szervezetedet – bár nem javasoljuk ezt az utóbbit hidratálás céljából. Még az étel is számít. Az átlagember vízbevitelének 20%-a az ételből származik, főleg az olyan ételekből, melyeknek magas a víztartalma, mint pl. a görögdinnye, vagy az uborka. Részletesen az ehhez kapcsolódó fogyókúráról itt olvashatsz >>

Mítosz: A tiszta vizelet a hidratáltság biztos jele.
Tény:
Ha odafigyelünk a vizeletünkre, talán ez nem a legkellemesebb nyári időtöltés, ez tényleg egy olyan mértéket mutat, hogy mennyire vagy hidratálva (vagy kiszáradva), alapvetően éppen akkor, amikor odafigyelsz rá valós időben. De amit látsz, nem tiszta vizelet, de eléggé halványsárga.
Létezik egy vizelet színskála, mely alapján be tudod állítani a folyadékbeviteledet pontosan. Tény, hogy bizonyos elemek és ételek meg tudják változtatni a vizeleted színét.)

 

Mítosz: Nincs olyan hogy túl sok víz.
Tény:
A túlzott vízbevitel is veszélyes lehet, de ez relatíve ritka.
A túl sok víz ivása az úgynevezett vízmérgezés (hyponatremia), amikor a szervezetben felhígul a nátrium szintje és a sejtek elkezdenek megduzzadni. A tünetek általában magukban foglalják a hányást, fejfájást, zavarodottságot, és a kimerültséget, mely aztán rohamokhoz és kómához vezet.

Ez nem jelenti azt, hogy ne igyál, ha szomjas vagy! Igazából egy hosszú szomjazást követő bőséges vedelés okozza ezt a fajta vízmérgezést, ami például a maratoni futók gyakori betegsége. Az esetek többségében nem kellett volna kórházba kerülniük a vízmérgezést szenvedetteknek. Valójában saját magunkat sodorjuk bajba, ha a szomjúságunkon túl iszunk akár a divatját múlt szabály, vagy a sportital gyártók miatt. Ha még mindig aggódsz, tartsd be ezt az aranyszabályt: Ne igyál azon a ponton, amikor már tele vagy vízzel.

Mítosz: Aki sportol, igyon sportitalt.
Tény:
Ha kevesebb, mint 1 órát edzel, a víz is megteszi. Nem meríted ki az elektrolit és glükogén tartalékaidat, míg intenzíven több mint egy órát edzel. A nagy állóképességű sportolók a nátrium és cukor megfelelő elegyéből nyerik az energiát, bár a mai sportitalok, a rengeteg összetevőkkel, teli mesterséges adalékokkal nem szükségszerűen a legokosabb választások.

Helyettük készítsd el magadnak! Vagy próbálj ki olyan ételeket, melyek úgy viselkednek, mint a sportitalok természetes alternatívái. Vagy tartózkodj mind a kettőtől. Sokan olyan diétát tartunk, melyben olyan magas a szénhidrát és a nátrium, hogy újra feltölt elektrolit itallal, és ez a mai edzés során másnap választódik ki.

 

Mítosz: A kávé kiszáradást okoz.
Tény:
Csak akkor, ha túlzásba viszed. Mivel a koffein kiszárít, a víz a kávéban (és ezért a tea) is ezt a hatást okozza, és a végén jobban szomjas leszel, mint voltál előtte.

Nagyjából napi 5 csésze kávé elfogyasztásával kockáztatod csak meg, hogy kiszáradj, de azért általában mindenki érzi, hol a határ. A szervezet egyébként is elég érzékenyen reagál a koffein túlfogyasztásra, éppen ezért kifejezetten ritka, hogy valaki éppen a kávé miatt száradjon ki… Ha kíváncsi vagy, hogy valójában árt vagy használ a koffeint, idekattintva megtudhatod >>

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL