ANGYALISKOLA

Esküvői angyalok

Szerző:
Szabó Anna
Melyikünk ne emlékezne, ahogyan kislányként a fején egy darabka függönnyel, kezében egy hajkeféből rögtönzött csokorral végig vonul a nappalin… hamarabb kezdjük a készülődést mintsem megérezhettük volna a szerelem ízét.

 

A sírig tartó szerelem sokunk dédelgetett álma. A boldogság reményében naponta kötünk kompromisszumokat, lessük párunk szemében a tüzet, parázslik-e még? Lótunk-futunk, aztán eljön a nap mikor együtt vagy magányunkban, de kezünkbe kerül életünk egyik legboldogabb napjának lenyomata, egy esküvői fénykép.

Mégis, a készülődés gőzerővel a lánykérés után indul csak be igazán, és bármennyire hihetetlen, angyalaid, és főként a saját személyes őrangyalod is ugyanolyan izgatott várakozással tekintenek a jövőbe ilyenkor, mint te magad.
Hiszen minden mellettünk töltött percük arról szól, hogy segítsenek, támogassanak minket életfeladataink véghezvitelében. És mi lehet az elsődleges életfeladatunk? A személyes leckék megélésén túl, társa lenni valakinek, anyává majd nagyszülővé válni, szeretetet adni és elfogadni, hogy még több szeretetet áramoltassunk. Mindennek az alapja egy kiegyensúlyozott kapcsolat - legjobb esetben egy boldog házasság.

Kérd és megadatik!

Az esküvő szervezése közben természetesen kérheted, sőt, kérd is angyalkáid segítségét. Ugyanúgy, mint amikor egy nehezebb nap előtt állsz, és végig gondolod, hol is kell lenned, miben, hogyan kell megfelelned. Ugyanúgy, lépésről lépésre oszd meg gondolatban a következő megoldandó feladatot velük. Ne kérj tőlük se lehetetlent, sem pedig felesleges dolgokat. Nem az ő feladatuk hajtani téged, hogy bele férj a két számmal kisebbre tervezett esküvői ruhába, de kérheted, hogy segítsenek meglátni azt a ruhát, amiben úgy, ahogy vagy, királynő leszel. Nem az ő feladatuk, megtalálni az elveszett rokonokat, de segíthetnek abban, hogy te felkutathasd őket. Ahogyan abban is, hogy azok, akik már nincsenek köztünk, lélekben részesüljenek a nagy nap öröméből.


Ahogy közeledik a nagy nap, mindennek nagyobb jelentősséget tulajdonítunk, izgatottan várjuk, hogyan áll össze a kép. Elkészülnek, és valóban olyanok lesznek az esküvő kellékei, amilyennek megálmodtuk? A ruha? A csokor? A koszorús lányok? A vőlegény - lehetőleg a legénybúcsú után már kijózanodva, talpig frakkban, fátyolos szemekkel várjon ránk az oltárnál. Minden vendég épségben, egészségben és jókedvvel érkezzen meg a szertartásra, majd a mulattság után szintén épségben és egészségben érjen haza… Ahogyan angyalkáid sem dőlhetnek hátra a mennyasszony tánc után, hiszen várnak még rájuk feladatok! Az esküvői készülődés, majd a lagzi után a hab a tortán a nászút.

A megérdemelt pihenés, amiért mindent tökéletesen megszerveztél és végre meghitten, kettesben örülhettek egymásnak. Ekkor döbbenünk, rá, hogy ez valóban örökre szól, egy hosszú, boldog közös jövőről. Kérd hát minden nap őrangyalod segítségét, hogy ne válj menyasszonyból, mennyszörnnyé. A legfontosabb, hogy segítsenek megőrizni a lelki békédet a készülődés idején, így higgadt fejjel képes leszel jó döntéseket hozni, aminek eredményeképpen a nagy napon remélhetőleg minden a terveid szerint alakul majd.

Hallgass a megérzéseidre és figyeld az apró jeleket!

Így a nagy napon már nem lesz más dolgod, mint örülni a család és a barátok elismerő és szeretettel teli pillantásainak. Kimondani az igent a férfinak, akivel egy életen át osztozni szeretnél mindenen, amit az élet elibéd tár. Mindezek után pedig elindulni a nászútra. Ahogy közeledik majd a nagy nap, egyre erősebben érezheted majd angyalaid jelenlétét, hiszen ők is ugyanolyan izgalommal várják majd munkájuk eredményét, egy csodálatos és emlékezetes esküvőt.

 


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL