GASZTRO

Édes, mint a villám

Szerző:
Szabó Anna
„Három megunhatatlan nagy kedvence van a családunknak, ezekkel együtt öt olyan édes receptet sorakoztatok ma fel, amik tényleg villámgyorsan elkészíthetőek, még ha ugyanolyan gyorsan el is fogynak.” Írta nekünk Rupáner-Gallé Margó, mi pedig tálaljuk a receptjeit!

 

Van köztük olyan, ami szinte a semmiből készül, van, ami fogyókúrás, de olyan is akad, ami azért kevésbé az. Egy a közös bennük: mind édesen gyümölcsös és könnyen függőséget okoz.

Mivel itt az eperszezon, és így május-júniusban ezek a szemet gyönyörködtető, bűnösen csábító piros csodák mindenhol ránk kacsintanak, szinte nem telik el úgy nap, hogy ne kerüljenek az asztalra valamilyen formában. Ha másképp nem, akkor nyersen, a csap alól egyenest a nagyobbik lányom, Laura szájába, és eperlé formájában pedig a könyökén végigcsordogálva a ruhájára, a székre, a padlóra és mindenhová. Imádom nézni, ahogy eszi, kicsit irigylem is, hogy neki már szabad. Liza ilyenkor persze szintén majd kinézi a szájából, de tízhónapos hugica lévén ő még egyelőre nem fogyaszthatja, így neki a banán jut, amivel legalább annyira ki tudja kenni magát.

Vagyis a receptek ötletadói a lányok voltak, a két kedvenc gyümölcsük lett párosítva, nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek kedvencével: a nutellával. És persze az ötödik receptem, ami mindig kilóg egy kicsit a sorból, az egy különleges eperdzsem, hiszen ha valamit üvegbe kell zárnunk azon nemes cél érdekében, hogy télen is élvezhessük, akkor az a szamóca.

{KEPGALERIA}

 

***

Randevú a Nílus partján
Rupáner-Gallé Margó
Aba Könyvkiadó, 2013

Betti és Iván esküvőjét a vőlegény új egyiptomi szállodájában tartják. A nap szenzációja mégis az, hogy a legidősebb Márai lány, a gyönyörű Izadóra, egy olasz macsóval tűnik fel az esküvőn, ahol - két év után először - belebotlik gyermekkori szerelmébe, Dávidba. Az olasz fiúnak emiatt rövid úton távoznia kell, bár Dávidot is Iza zárta ki az életéből, miután közös gyermekük halva született, s a lány képtelen volt feldolgozni a veszteséget.
De ami összetartozik, az előbb-utóbb össze is nő.

A szfinx mogorva tekintete alatt újra fellángol egy régi szerelem, és bár a feketehajú magyar szépség az arabokat királynőjükre, Nefertitire emlékezteti, s ebből bonyodalmak is keletkeznek, Márai Izadóra a Níluson végre révbe érni látszik.

Vagy csak látszik? Mert ekkor megint történik valami, aminek semmiképpen sem szabadott volna megtörténnie...

A Szivárvány könyvek hatodik kötetében RGM a legjobb formáját hozza, ami azt jelenti, hogy a könyv utolsó oldaláig lobogó szenvedélyek és meghökkentő fordulatok tartják izgalomban a romantikát és kalandot kedvelő olvasót.

Megrendelhető, idekattintva >> 

A könyv megvásárolható a nagyobb hírlapárusoknál is!

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL