SZÓRAKOZÁS

Punnany Massif: "Legalább százezer lány barátja utál minket."

Szerző:
Szabó Anna
Élvezik azt, amit csinálnak, szívből is csinálják, soha nem a siker érdekelte őket, most mégis megkapták: felfoghatatlanul rövid idő alatt töltik meg koncertjeiket, igaz ez a pénteki lemezbemutatójukra is, ahol a Parkban több mint 6000-en énekeltük együtt, hogy Élvezd.

 

Járják az országot, turnéznak, fesztiváloznak, énekelnek, néha még talán a hangjuk is elmegy, de egy biztos: két lábbal a földön állnak, alázatosak, és számukra tényleg csak az a fontos, hogy mosolyt lássanak maguk körül. Felcser Mátéval beszélgettem.

Aktív év áll mögöttetek, meg előttetek is. Mi az, amit jobban szerettek: a stúdiózást vagy turnézást? Mi az, ami közelebb áll például hozzád?

Felcser Máté: Ez mindenki számára más. Igazából a stúdió munkálatokat, magát az alkotást én csinálom. Személy szerint én sokkal jobban szeretek zenét írni, mint előadni. Az előadás bizonyos értelemben ripacskodás, és vannak helyzetek, amikor meg őszintétlen is lehet, de mégis van egyfajta aurája, hangulata, ami meg tök jó dolog. Nálunk nem az van, hogy közösen készítünk valamit, hanem az, hogy az elképzeléseimet játsszák fel a többiek.

Az élő zenekar izgalma pedig pont abban rejlik, hogy máshogy hangszerelem a dalokat egy koncertre – például kitalálom a felépítését –, hiszen tudatos dolog hogy más hangzódjon el az élő koncerteken, mint a stúdió lemezekben. Az elmúlt időszakban annyira le voltunk terhelve, hogy nem volt időm beleszólni a műsorba, nem frissült, de most, hogy a lemez lement, a nyári szezonra meg tudunk újulni, agyon fogom gyilkolni az ötletekkel a többieket, biztos jó lesz.


Fotó: Boldizsár Márk

Hallottam R-noldtól – Punnany Massif DJ –, hogy eszméletlen rövid idő alatt írod a dalokat. Melyik az, amelyik a legrövidebb idő alatt született meg?

F. M.:  Az Élvezd. A nyers szerkezet nélküli részleteit egy dalnak - bridge, kiállások- megírom előre, de a cizellált kidolgozása rettentő sok munka. Sokszor van, hogy átmegy egy hangulat valami más irányba. Az utolsó hajnalban, Japinál – ő felelős a hangzásért, szerk. - ültem elhúzott a széktől, hogy ne írjam már újra, mert kitaláltam valamit, amitől az egyik dalt átváltoztatom teljesen. Nehéz pontot rakni a végére. De valójában gyorsan készül.

 

Hatalmas Punnany Massif őrület van az országban, jelenleg kint legalább 6000 ember várja, hogy megkezdődjön a koncert. Napok alatt elfogynak az elővételes jegyek. Mióta van ez így?

F. M.: Nem tudom. Pont most mondták, hogy egy csomó elővételes jegy elment, és nagyon boldogok vagyunk, hogy milyen bizalommal vannak felénk. Láttuk, hogy nő a nézők sora, de soha nem erre koncentráltunk, az én feladatom például az, hogy figyeljem a belső aurát, hogy minden jól menjen. Lineáris növekedést tudhatunk magunknak, nálunk nem az volt, hogy egyik nap kijött a Mizu, aztán másnap már több ezren vannak a koncerten, hanem ez egy folyamat volt és egyre több ember érezte magáénak a dalainkat.

Viszont ez együtt jár azzal is, hogy vannak olyan emberek, akik cikinek gondolják, hogy minket hallgatnak, mert már mindenki minket hallgat. Legalább 100 000 lánynak a barátja utál minket, akik csak azért jönnek el a koncertre, hogy felügyeljék a barátnőjük tekintetét. Nagyon furcsa ez. Ugyanakkor meg a mai fiatal generáció abszolút neveletlen.


Fotó: Boldizsár Márk


Igen… A szövegeitekkel ti is próbáljátok nevelni őket, ráadásul példaértékűen.

F. M.: Igyekszünk jó irányvonalakat mutatni. Mindig szerettem volna, ha olyan dolgok hangzanak el, amiket te is megélsz, csak nem tudtad még szavakba önteni. A Woody Allen filmek pont ilyenek, meghallgatsz egy dialógust, és a fejedhez kapsz, hogy jézus isten, mennyire igazad van, és érzed, hogy nem vagy egyedül a világon.

 

Rövid kérdések: Mi a legjobb az egészben? Mi az, amit a legjobban élvezel?

F. M.: Én egy olyan ember vagyok, aki mindig úgy gondolkozik, hogy soha nem az kell, ami van, hanem az, ami megfoghatatlan. Általában nem vagyok megelégedve semmivel sem. Kijött a lemez és úgy jött össze, ahogy szerettük volna, de attól még van felettük egy légifolyosó ahonnan leeshet egy repülőgép.

Csúcspontok azok lehettek, amikor azt láttam, hogy a zenésztársaim boldogok, és őszintén zenélnek, már nem arról szól az egész, most pont miért kell ezt és azt csinálni. A legjobb a felém irányuló tiszteletük, az, hogy elfogadják a véleményemet. Nem vétózzák meg, ha azt mondom, hogy így történjen valami, vagy úgy. Ez szakmai oldalról nagyon jó dolog, ez hozza a jó eredményt, ezért érdemes csinálni. Egyébként pedig annyira egy szemét világban élünk, nálunk Pécs városában is nagyon rossz a pillanatnyi állapot, és úgy gondolom, hogyha vannak olyan gondolatok, amiket magunkénak tudunk érezni, addig az van, hogy rendben vannak az értékek, csak nem nyílnak meg, meg más karaktereket öltenek a hétköznapi életben, hiszen sokszor rossz energiák viszik az embereket – de ezek szerint mindenkiben ott leledzik a normális mag, amivel többek vagyunk egy állatnál.

 

 

 

 

 

Megszületett a Punnany Massif negyedik nagylemeze, amely létrejötte a srácok munkáján túl a zenekar kiemelt támogatójának, az OTP Juniornak köszönhető. A pécsi zenekar albuma több szempontból is eltér az eddigiektől: lemezük arculata fiatal képzőművészek munkája, csomagolása pedig nem megszokott módon plakáttá hajtogatható. A FEL címet viselő nagylemez három részben jelenik meg.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL