A pilates alapjai; az alhasi izmok erősítése
Női Portál
A.K.
2006-07-22
Ez a kifejezés egyre gyakrabban jelenik meg az erősebb terhelést jelentő kick-boksz vagy step-aerobic mellett. Olyan hírességek, mint Marisa Tomei, Patrick Swayze, Vanessa Williams és Jamie Lee Curtis gyakorolják szorgalmasan. Mi is ez?
Talán legegyszerűbben úgy lehetne leírni: jóga, mozgással. A test és a légzés egy egység, minden mozdulat szinte átfolyik a másikba, és a mozgás az elmét is leköti. Hangsúlyozza a lélegzés és a formák kapcsolatát, az izmokat egy időben nyújtja és erősíti.


Joseph H. Pilates, aki ezt a rendszert kitalálta, azt mondta:

"Tíz lecke, és megérzed a különbséget. Húsz lecke, és látod a különbséget, és harminc múltán teljesen új tested lesz.” Szép kis kijelentés, de az azóta eltelt majdnem száz év igazolja.


A Pilates úgy erősíti a törzset, mint semmi más

Az alhasat, a csípőt, és az alsó hátrészt egyszerre mozgatja, minden más mozgás is innen indul ki. A sima fölülések csak a nagy hasizmot mozgatják, a Pilates a mélyizmokat is.

Jó néhány mozgásformát a táncterápiától kölcsönzött, és ezzel megváltoztatja az emberek általános mozgását is. Kecsesebb lesz, jobb tartású, folyamatos mozgású az ember tőle.

Nem elérhetetlen, nem kell hozzá különösebb felszerelés, csak egy szőnyeg. Nem árt néhány leckét szakoktatótól venni azért, de jó könyvek segítségével egyedül is mehet a dolog.

Ami nagydolog még benne, hogy nem csak a testedet „tornáztatja”, hanem az elmédet is. Még az igazi „földhözragadt” emberekét is. Ők is megérzik, hogy a testük változása valahonnan belülről jön.
Hogy tetszett?
Értékeld cikkünket!
1 2 3 4 5    

Játssz velünk, és nyerj!

Squash bérlet a Griff Squash & Fitness Clubba!

Ha most helyesen válaszolsz kérdéseinkre fitness havi bérletet vagy 10 alkalmas aerobic bérletet nyerhetsz a Griff Squash & Fitness Club jóvoltából!
Ez a nyereményjátékunk 2010. 07. 28 - 2010. 08. 28-ig tart. Sorsolás: 2010. 08. 29.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Nyerj Turbó diéta Shake-et!

Ha most helyesen válaszolsz kérdéseinkre, Te lehetsz a 3 szerencsés egyike, aki megnyeri egy heti Turbó diéta Shake ebéd adagját!
Ez a nyereményjátékunk 2010. 07. 19 - 2010. 08. 09-ig tart. Sorsolás: 2010. 08. 10.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Sex Action I. - A legendás lemez

Ha helyesen válaszolsz kérdéseinkre, most az Alexandra Records jóvoltából megnyerheted a Sex Action I. CD-t!
Ez a nyereményjátékunk 2010. 07. 22 - 2010. 08. 05-ig tart. Sorsolás: 2010. 08. 06.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Minden héten új játékkal várunk!

JÁTSSZ! »

Milyen vagy a kínai horoszkóp szerint?

Megtudhatod, hogyan gondolkodnak a kínaiak személyiségedről, ha kiválasztod, melyik jegyben születtél.

Még több kalkulátor »

Aranyosi Ervin
Dohányzás leszoktatási szakértő

KÉRDEZZ! »

összes szakértő »
Aranyosi Ervin
Együttműködő partnerünk

Infinety Online Média és Marketing Kft.

Hihetetlen Magazin

Media Nexus

Life Magazin