Mi lesz előbb: gyerek vagy házasság?

Álltunk a templom előtt, néztük a szépen felcicomázott sokaságot, mindenki boldogan mosolygott, mindenki szép volt. Én elegánsan, Ő gyönyörűen. Megfogtam a kezét. Elindultunk. Lassan lépkedtünk a nagy ajtók felé. Nagy ajtók a nagy napon. Hiszen nem mindennap megy férjhez a csajom unokahúga. Naná, hogy vigyorogtam, mint a tejbetök. Nem az én csuklómon kattant a „bilincs”. De a hangulat még engem is magával ragadott. Azért klassz lehet így a figyelem középpontjába kerülni, amikor tényleg rátok kíváncsi a család és a baráti kör apraja s nagyja. Amikor tényleg rászánod magad, hogy összekösd az életed a másikkal. Úgy igazán. Amíg a kaszás vagy a válóperes ügyvéd el nem választ. Nem is bírtam magamban tartani. „Te nem akarsz házasodni?” – fordultam a partnerem felé, miközben tekintetem szerelmet lehelt. „Dehogy akarok! Az kellene még!” – hangzott a felháborodott válasz. Kész voltam. Létezik olyan nő, aki nem akar házasodni? Úgy látszik, igen. „Inkább szülök gyereket” – fokozta tovább döbbenetemet a Szépség. Tessék, a téma máris az elegáns cipőim előtt hevert…

Az alapvetés megborulása

Mert hát mit gondol a naiv pasi, mire van szüksége a nőknek? Házasságra és gyerekre. Ebben a sorrendben. Meg biztonságra, mindenek felett. Erre, tessék, kiderül, hogy amit korábban tanítottak nekem az életről, a benne játszott szerepünkről és társadalmi elvárásokról, annak mind lejárt a szavatossága. Egy évtizeddel ezelőtt még botrányos volt, ha valaki hajadonként vállalt gyermeket, mostanra ez teljesen elfogadott lett. Sőt, még fel is nézünk az ilyen nőre. Lám, egyedül is megbirkózik az anyaság terhével! Mégsem igazán értem. Hiszen az esküvő napja a fehér ruháról, a felhajtásról, az eldobott virágcsokorról, az irigykedő, szingli barátnőkről, a tortáról és a menyecske ruháról szól. Nekem azt mondták, ez minden nő álma. Úgy látszik, mégse. Pedig az csak egy papír. Hát nem. Pasiszemmel Ti, Hölgyeim, ugyanannyira féltek az igazi elköteleződéstől, mint mi. Mert amíg az egyház és az anyakönyvvezető nem mondja, hogy „mostantól férj és feleség vagytok”, addig mindenféle hivatalos macera nélkül le lehet lépni. Bár akad, aki alig várja, hogy belelépjen.

Mikor? Mikor?? Mikor???

„Legközelebb egy jóval fiatalabb csajt akarok” – mesélte egyik cimborám a minap, miután ismét csatlakozott a független férfiak boldog közösségéhez. „Olyat, akinél nem érzem azt, hogy muszáj minél előbb összeköltözni, házasodni és nekiállni a gyerek-projektnek”. Bizony, Kedveseim. Sajnos van egy pont, ahol mind megkattantok. Amint eléritek a ketyegő idő végzetes vonalát, csak az lebeg a szemetek előtt, hogy révbe érjetek. Bármi áron. Mielőtt túl késő lenne. Mielőtt magányos vénkisasszonyok lennétek. Vannak köztetek olyanok, akik óvatosabban vezetik elő házasodás iránti olthatatlan vágyukat. Egy másik haver szerint egy okos nő tudja úgy csűrni-csavarni a dolgokat, hogy a végén a férfi már azt érzi: ő akarja elvenni a csajt. De vannak köztetek orrszarvúk is. Csinosak, kecsesek, de orrszarvúk. Mennek előre megállíthatatlanul. A cél felé, és itt a célt a jegygyűrű és az oltár jelenti. Mintha valami verseny lenne. Az idővel. És mindent megtesznek annak érdekében, hogy elérjék, amit akarnak. A fenyegetéstől és a zsarolástól sem riadnak vissza. Igen, Drágáim, sajna ilyenek is tudtok lenni.

Vállalható verzió

Ez pedig kétféle válaszlépést idézhet elő bennünk. Vagy felismerjük, hogy ennél csak rosszabb lehet, és megpattanunk, mielőtt a házisárkány teljesen kitárhatná a szárnyait; vagy sóhajtunk egy nagyot, és lehajtott fejjel, önként besétálunk a vágóhídra. Már különben is ideje megállapodni. Egyébként meg a házasság intézménye nem is olyan ijesztő a számunkra. Jó, azt nem mondom, hogy hozzátok hasonlóan éjjel-nappal erről fantáziálunk, de ha kellően megértünk rá, azért minket is foglalkoztat a gondolata. De Pasiszemmel a saját helyzetünknél sokkal nagyobb fejfájást okoz, hogy találunk-e olyan nőt, aki megelégszik pusztán a gyűrűvel és lagzival, és utána nem akar tejet lefejni és éjszaka pelust cserélni. Jelentem: akad. Persze sok múlik azon, hogy milyen életszakaszban akadunk össze az ilyen nővel. Adnék Nektek egy jó tanácsot: próbáljátok meg a vágyatokat úgy közvetíteni felénk, hogy mi azt ne éljük meg tehernek. Tehát ha szeretnétek egy kis kölköt, mondjátok azt, hogy „ó, ráér még!”. Akkor is, ha szívetek szerint annyira nem érne rá. Néha a türelem nagy dolgokat hozhat meg, csak győzzétek kivárni. Tudom, bagoly mondja verébnek…

Háztartásbeli apuka

Talán azért is vagyunk úgy vele, hogy könnyebben bólintunk rá a házasságra, mint a gyerekre, mert az még mindig kisebb felelősség. Ott csak ketten vagyunk, ha viszont egy kis manó csörömpöl a rácsos ágyban, már egy harmadik élettel is törődnünk kell. Az pedig végképp nem játék. És bár nem hinnétek, de van olyan haverom, aki egyáltalán nem házasság párti, de annál szívesebben kipróbálná magát az apuka szerepben. Ritka, mint az örök szerelem vagy a rántott borjúlábat szerető nő, de létezik! Amennyiben meg tényleg egy egyetemes nagy igazságot kell idebiggyesztenem a végére, akkor valahogy úgy summáznék, hogy a franc se tudja. Bármennyire is földöntúli számunkra, de minden nő egyéniség, változó igényekkel. Máshogy kell mindegyiküket megközelíteni. Van, aki csak gyereket akar, akár férj nélkül is, fondorlattal hálózva be a papát. Van, aki inkább házasodna, az utánpótlás-kérdést meg a jövőre bízza. Hagyja lebegni a levegőben. Majd. Egyszer. És hát kétségtelenül van olyan - ki erőszakosabban, ki visszafogottabban -, aki mindkettőre vágyik. Lehetőleg egymás után, a klasszikus sorrendben. És hogy mi a helyzet velünk, pasikkal? Ja, mi alig várjuk a Bajnokok Ligája döntőjét…