GYERMEK

Az apa szerepe a gyermeknevelésben

Szerző:
Szabó Anna
Saját döntés eredményeként, vagy kényszerből, de sok nő vállalja, hogy egyedül neveli fel a gyermekét/gyermekeit. Pedig akár kislányról, akár kisfiúról van szó, az apa szerepe több szempontból is fontos; csak megfelelő férfi minta mellett nevezhető teljesnek a család.

 

Miért szorulnak háttérbe az apák?


Ami a gyermeknevelést illeti, társadalmunk még ma is erősen nőközpontú. Vannak ugyan kivételek, de jóval kevesebb férfi vállalja, hogy kimaradjon a munkából, és ő vegye igénybe a gyermeknevelési ellátásokat. Ennek többféle magyarázata is van. Az egyik a megszokás: néhány évtizeddel ezelőtt a nők még nem, vagy nem ennyit dolgoztak, mint manapság. Akkor még jóval több család engedhette meg magának, hogy az anya „csak” háztartásbeli legyen, s ne vállaljon napi 8 órás munkát.

A második ok egészen természetes eredetű: a gyermek életének kezdeti éveiben általában jobban kötődik az anyához, mint az apához, hiszen az ő testéből fejlődött ki. Már a magzati korban ismerték, valamelyest értették is egymást, nem meglepő tehát, ha kezdetben az apák kissé félve közelítenek az új jövevényhez.

A harmadik ok egyenesen következik a másodikból: mivel az apák némi hátránnyal indulnak el a szülőség útján az anyákhoz képest, nehezebb behozniuk a „lemaradást”, vagy kialakítani azt a fajta bensőséges kapcsolatot, ami az anyával az első perctől adott.

Végül pedig tagadhatatlan, hogy gazdasági okai is vannak az apák háttérben maradásának. Általában a férfi a fő kereső a családban, érthető hát, hogy a családok igyekeznek megtartani a magasabb bért.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a helyzeten nem is lehet, nem is kell változtatni. Ma már bizonyított, hogy az apák is ugyanolyan mértékben képesek kielégíteni egy gyermek testi-lelki igényeit, mint az anyák.


Miért kell az apaminta?


Azt, hogy egy kisfiúnak miért fontos az apaminta, talán nem kell magyarázni. Mindazt, ami egy férfit jellemez, szerencsés esetben az édesapjuktól lesik, tanulják el a kisfiúk. Így azt, hogyan kell becsavarni egy villanykörtét, hogyan kell eljárni, dolgozni a családért, de azt is, hogyan kell bánni a feleséggel, és a gyermekekkel. Ha nincs apakép, a kisfiúk akkor is megtanulják ugyanezt, de akkor valaki mástól: nagypapától, szomszéd bácsitól, vagy a családhoz legközelebb álló férfitól. Ekkor azonban már nem a klasszikus apakép fog rögzülni, hiszen az anya, és ezen férfiak viszonya eltér a házastársi, párkapcsolati viszonytól.

A kislányok számára sem kevésbé fontos a megfelelő apakép, hiszen ők a leendő párjuk főbb személyiségjegyeit kapják az apjuktól. Azt is mondhatnánk, az apáknak úgy kellene viselkedniük a családjukban, mint amilyen párt kívánnak majdan a lányuknak.


Hogyan segítsük az apává válást?


Azt már több alkalommal leszögeztük, hogy az anya sem születik együtt a gyermekkel, azaz az anyaszerepre is kell készülni egy kicsit, és időt adni magunknak, hogy kialakuljon bennünk a „nagy érzés”. Érthető, hogy az apaszerep átérzéséhez egy férfinek még több időre van szüksége, hiszen egészen a születésig az apa nem találkozik a gyermekével. Nincsenek olyan közös élményeik, mint a magzatmozgás (a tenyerével persze érezheti, de ez más, mint amikor belülről rúgnak az apró lábak), vagy a vajúdás fájdalma. Kénytelen ezért az ultrahang képekre, és az anya elbeszéléseire hagyatkozni, amikor próbál megismerkedni születendő gyermekével. Ez azonban egyáltalán nem kevés, sőt tovább fokozható! Sok férfinek talán nyűg, de nem felesleges procedúra részt venni az ultrahang vizsgálatokon, terhes tornán, szülésfelkészítőn, vagy egyéb, elsősorban az anyáknak szánt foglalkozásokon. Minden, amit az apa a gyermeke, vagy saját szülősége érdekében tesz, már a magzati korban erősíti az apa-gyermek kapcsolatot. Nem kell különösebb kutatásokat végeznünk azért, hogy észrevegyük, a magzat valóban reagál a kívülről érkező zajokra. Ezt a lehetőséget kihasználva, az apa akár minden este olvashat mesét a még pocakban lévő gyermekének, de hozzászoktathatja kedvenc zenéihez a kicsit.

Ha a család úgy dönt, hogy az anya marad otthon a gyermekkel, biztos, hogy az apa a nap részét távol tölti az otthonától. Annak érdekében, hogy mégse maradjon le a cseperedő gyermek életének nagy eseményeiről, helyes, ha hazaérve kiveszi a részét a gyermekgondozásból. Sehol nincs előírva, hogy az apa nem fürdethet, nem pelenkázhat, nem altathat, vagy nem kelhet fel az éjjel síró csecsemőhöz! Szerencsére ma már az apák többségének ezt mondani sem kell, önként és örömmel vállalják, hogy gyengéd, és odafigyelő szülők legyenek.

A játszótér a legtöbb apa rémálma, pedig ezen a „porondon” is értékes ajándékokat nyerhetnek, ami az apaságot illeti. Minél többször, és minél többféle helyzetben szerez az apa közös élményeket a gyermekével, annál erősebb lesz a szerepe a családban.

Anyukák, figyelem!

Erőltetni semmit sem szabad, vagyis, ha az apa nem akar, vagy nem mer felvállalni bizonyos szerepeket, ne akarjuk minden áron rátukmálni azt. A bizonytalanság, a rosszkedvvel végzett tevékenység mindkét fél számára csalódásokat hozhat, legyünk ezért inkább türelmesek, és biztassuk a párunkat!


Ki a jó apa?


Amint a jó anya, úgy a jó apa ismérveit sem könnyű meghatározni, talán nem is lehet. Minden ember más, és minden család eltérő szabályok, szokások szerint éli az életét. Van, aki nem lehet ott minden fürdetésnél, lévén csak hetente, vagy havonta jár haza, van, aki minden estét otthon tölt, mégsem alakul ki szoros kapcsolata a gyermekeivel.

A jó apaság konkrétumok nélkül inkább abban mérhető, mennyire tartalmas az együtt töltött idő. Vagyis lehet, hogy naponta csak félóra, vagy hetente csak egy nap jut egymásra, de az legyen az elejétől a végéig örömteli, meghitt, vagy éppen élményekben gazdag.

Azt sem állíthatjuk, hogy az a jó apa, aki minden nap elviszi a gyermeket az óvodába, aki minden fürdetésre hazaér, vagy aki nem feledkezik meg a születésnapokról. A lényeg, hogy a szülőpár közösen tudjon dönteni a feladatok megosztásáról, s ez úgy alakuljon, hogy a család minden tagjának megfeleljen.

Azokban a családokban, ahol a szülők elváltak, szintén meg kell találni a módját annak, hogy a gyermek megfelelő mennyiségű, tartalmas időt töltsön az édesapjával. (Amennyiben ez nem veszélyes rá nézve.) Egy közös vacsora, egy társasjáték, egy kirándulás, vagy egy árnyékban heverészés együtt, szebb élmény, és követendőbb apaminta lehet a gyermek számára, mint egy folyton dolgozó, ingerült, vagy fáradt apa, aki sosem mosolyog a gyermekére.


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL