SZÓRAKOZÁS

Müller Árpád eddig még sosem látott tárlata az Ybl Galériában

Szerző:
Szabó Anna
Április 10-én nyitott az Ybl Galéria KORSTÁRS HISTÓRIÁK című kiállítássorozatának újabb tárlata, amely Müller Árpád művészetét és emlékét idézi fel a kiállításra kerülő mintegy tizenkét festménnyel, melyek eddig Magyarországon még soha, sehol nem kerültek bemutatásra.

 

Ez már a harmadik tárlat, mely Budapest új, kortárs kiállítási helyszínén, az Ybl Galériában várja a látogatókat. Az Ybl Miklós megálmodta, historizáló épület, az Ybl Palota, melyet Pest egyik legszebb palotájaként tartanak számon, már korábban is gyakran szolgált képzőművészeti kiállítások helyszíneként. Ezt a hagyományt elevenítették fel idén újra. A Palota most már tényleg benépesült, hiszen nem csak az Egykettő Zenés Bisztrókocsma miatt érdemes útba ejteni, de az Ybl Galéria miatt is. Április 10-én Müller Árpád tárlata nyílt, mely május 4-ig látogatható.

Müller Árpád igazán meghatározó és kiemelkedő alakja volt a kortárs festőművészetnek. 1980-ban már képzőművészeti főiskolásként nyerte első díját, a Domanovszky-díjat egy önarcképpel. 1985-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, majd az Akadémia Művészképzőben folytatta tanulmányait, ahol olyan híres mesterek vették óvó szárnyaik alá, mint Csohány Kálmán és Gerzson Pál. Kezdetben mesterei hatása erőteljesen érződött munkáin, a színfelületek megdolgozásán, az egyes színfelületek széleinek szivárványszerűen irizáló kontúrozásán, a világos, élénk, tiszta színek használatán, mely hatás későbbi munkáiban is visszatért. Ahogy telt az idő, kompozíciói erősen konstruktívak és egyre erősebben elvontak lettek, majd a figuralitás került képei középpontjába. Bármilyen irányzat felé indult életében, egy-egy kép erejéig mindig visszatért az elvont kompozíciókhoz, néha az absztrakt expresszionizmus vagy a színmezős festészet formai megoldásig jutva. Számtalan kiállítása volt, többek között Magyarországon, az NSZK-ban, Ausztriában, Hollandiában és az Egyesült Államokban.

 

Az Ybl Galériáról

Az Ybl Palotában működő Ybl Rendezvényközpont elkötelezett támogatója a magyar kulturális életnek, és magánvállalkozásként, támogatás nélkül szeretne teret biztosítani mindazon művészeknek, akik alkotásaikon keresztül invitálják legbensőbb világukba a látogatókat. A tárlatok hétfőtől szombatig, 12 és 18 óra között látogathatóak, a belépés ingyenes. A kiállított tárgyak mindegyike egyébként a helyszínen megvásárolható. A kiállítás megtekintése után pedig érdemes betérni az Egykettő Zenés Bisztrókocsmába egy pohár borra vagy egy finom fogásra, és kielemezni a látottakat!

 

Az Ybl Galéria olyan kortárs művészeknek szeretne kiállítási lehetőséget nyújtani, akik a képzőművészet jellemzően nem progresszív útját járják, magas szakmai színvonalat képviselnek. Az alkotók a magyar művészeti élet ismert és méltán elismert figurái, 2013 első félévében februárban Balogh István Péter, márciusban pedig Rainer Máté tárlatát csodálhattuk. Müller Árpádot májusban Sebestyén János, júniusban pedig Magyar Gábor követi majd, hisz számukra is adott a lehetőség arra, hogy a budapesti közönség egy hónapon át gyönyörködhessen műveikben.

www.yblrendezveny.hu
www.facebook.com/pages/Ybl-Palota-Rendezvényközpont/  
www.egyketto.eu
www.facebook.com/EgykettoBisztroFroccsliget

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL