SZÓRAKOZÁS

Tökéletes csapatmunka volt

Szerző:
Szabó Anna
Közel negyvenöt másodperces előnnyel nyerte meg a magyar rallybajnokság nyitó futamát Kazár Miklós és Szőke Tamás. A Maximmun Racing Team kettőse a 9. Eger Rallyt végig uralva szerezte meg a maximális pontszámot. A Citroen Xsara WRC-vel a miskolci pilóta és régi-új navigátora tízből nyolc gyorsasági szakaszt húzott be, köztük az utolsót is, ami plusz öt pontot jelentett a futamgyőzelem mellé.

 

- Az utolsó körben már óvatosan mehettünk volna, de nem volt szívem visszaengedni a gázpedált - mesélte az élményeit a futam után Kazár Miklós. - Nem akartam kizökkenni a ritmusból, hiszen a Power Stage, vagyis az utolsó szakasz is nagyon fontos volt a számunkra. Szerencsére ezt is megnyertük, így egy teljesen kerek hétvégét zártunk Egerben. Az elsőtől az utolsó percig kiválóan éreztük magunkat a versenyautóban. Élveztük a futam minden egyes pillanatát. Már most úgy érzem, hogy nagyon jó döntés volt a Citroen mellett letenni a voksunkat. Az első gyorsasági rajtját ugyan elrontottam, de innentől kezdve fokozatosan belaktuk az autót. Egyre inkább összehangolódtunk, ami a szakaszok időeredményein is meglátszott. A féktávokat azonban még szokni kell: a lassítók előtt egyre beljebb és beljebb engedtem az autót, de ettől is több van benne. Nagyszerűen rendezett szezonnyitó után vagyunk, és az élmezőny is remek csatát vívott egymással. A hazánkba ismét visszatért WRC-k és az S2000-es autók csatája pedig külön pikantériát jelenthet ebben az esztendőben. Nagyon boldog vagyok, hogy a tavalyi bajnoki cím után ilyen jól kezdtük az új idényt is. Ezért pedig nagy-nagy köszönet jár az olasz csapatunknak és a francia mérnökünknek, akik egy nagyon gyors és megbízható technikát bocsátottak a rendelkezésünkre.

Szőke Tamás szája is fülig ért az egri célban. Kazár Miklós régi-új navigátora tavaly Kolozsváron román bajnoki futamot nyert, idén pedig már rögtön az első versenyen Egerben is megérezhette a győzelem ízét.
- Ez a siker talán azért kedvesebb számomra, mert hazai környezetben értük el - tette hozzá Szőke Tamás. - Már az is óriási élmény volt, amikor a szakadó esőben felgördültünk a rajtdobogóra, hát még az, amikor a célban ennyi néző ünnepelt minket. Valóban tökéletes verseny volt, amit a számok is bizonyítanak. Tízből nyolc gyorsaságin mi voltunk a legjobbak, ezt nem hittem volna néhány nappal ezelőtt. Az autó azonban minden szempontból tökéletesen működött. Úgy gondoltuk, hogy az elején még ismerkedni kell a technikával, de nagyon hamar ráéreztünk a Xsara WRC-re. Utána pedig egy hatalmas örömautózás volt, szerintem nem csak gyorsan, hanem látványosan is közlekedtünk a hevesi utakon.

Kazár Miklós külön hozzátette: úgy véli, hogy a magyar rallysport egy hatalmasat lépett vissza a négy-öt évvel ezelőtti állapotához. Azokhoz az időkhöz, amikor több tízezer ember volt kíváncsi a mezőnyre és a királykategóriás autókra.

- Már most látszik, hogy a nézők a WRC-kre kíváncsiak - folytatta az egri futamgyőztes. - Az embereket olyan dolgok érdeklik, amit a hétköznapokon nem láthatnak az utcán. Ezek az autók pedig ilyenek. A hangjukkal, a durrogásukkal, és az óriási lángcsóvákkal igazi kuriózumnak számítanak. A Citroen pedig a mi esetünkben sem okozott csalódást. Óramű pontossággal működött, ez pedig elengedhetetlen volt ehhez a sikerhez. A kellő alaphangot tehát sikerült megadnunk, de tudjuk, hogy nagyon hosszú a bajnokság. Az biztos, hogy az egri siker után, különös érzésekkel készülünk a következő futamra. Május második hétvégéjén ugyanis szűkebb otthonunkban, Miskolcon bizonyíthatunk.

A 9. Eger Rali (nem hivatalos) végeredménye:
1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC)
2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) +44.1
3. Melicharek Jaroslav, Melicharek Erik (Citroen C4 WRC) +54.3
4. Grzyb Grzegorz, Hundla Robert (Skoda Fabia S2000) +1:29.5
5. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX.) +1:31.3
6. Bútor Róbert, Tóth Imre (Peugeot 207 S2000) +1:37.8

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL