REJTÉLY-MISZTIKA

Ahol az idő és a valóság rémületbe torzult

Szerző:
Szabó Anna
Sok mindentől képesek vagyunk megijedni. Félünk, ha megszokott életvitelünket fenyegeti valami, és van az a bizonyos velőtrázó félelem, ami akkor tör ránk, ha szembetaláljuk magunkat az ismeretlennel… vagy amikor szembeszáll velünk. És vannak olyan incidensek, melyek olyan furcsák, hogy megkérdőjelezik a józan eszünket, és a legmélyebb félelmeink gödrébe ássák be magukat.

 

Incidens a Sydney felé vezető úton


Michael is egy ilyen jelenetet tapasztalt Ausztráliában, míg átutazott a főváros felől New South Wales területére. Alább olvashatjátok Michael sztoriját:
Kétféle módon tudsz eljutni a főváros területéről Sydneybe (New South Wales): a gyors úton és az autópályán. Az autópálya megkerüli a mezőgazdasági területet, melyet a kormány nem tudott megvenni, így kis utakat építettek köré - ez az autópálya, mely minimum három mérföld kerülő út a farmoktól számítva. A gyors út egy sor egyenes útból áll, mely gyönyörű erdős vidékeken hajt keresztül. Az erdők egyébként annyira sűrűek, hogy nem lehet látni a kanyarokat. Én természetesen a gyors utat választottam. Ezen az úton kb. délután 7-9 óra körül hajtottam - nem nagyon ellenőriztem az időt, és mint tudjuk, a terepen folyamatosan váltogatják egymást a mezők és az erdők. A gyors sávban való utazás kb. 2-3 óra, a sebességtől függően. Nem is kell mondanom, hogy nem törődtem a sebességkorlátozással. Bár nem is néztem mennyi idő telt el, de megesküdnék rá, hogy 2 óránál sokkal többet utaztam. Megálltam egy kis pihenőre. Gyönyörű éjszaka volt, a Hold különösen fényesen ragyogott, fény táncolt a fák tetején, megvilágította a poros részeket és egy közeli tavacskát is. A gumifák itt csontfehér színűek, és mereven állnak a holdfényben. Ha egy bokor, vagy szikla lenne egy fa előtt, az egyértelműen látszana, és a fa is úgy nézne ki, mintha a levegőben lebegne.


Azok a bizonyos szokatlan fények


Úgy tűnt, hogy a Hold egyre fényesebb lesz, mely nagyon furcsa volt, mert mindeközben egyre alacsonyabbra szállt. Úgy gondoltam, megkockáztatom, és elindulok a kocsimtól be az erdőbe, hogy jobban lássam a Holdat. Átmentem a sűrű erdőn, és egy gabonamezőn kötöttem ki. Hirtelen eszembe jutott, miért vagyok itt, és felnéztem, csakhogy megijedtem, mivel amit én Holdnak hittem, az egy fényszóró volt. Félig vakon lenéztem és gyorsan eltakartam a szememet. Egy pillanattal később majdnem szívszélhűdést kaptam! A fényszórót kikapcsolták… és egy másikat kapcsoltak be, az ellenkező irányban. Felnéztem, és ahogy a szemem hozzászokott, a távolban egy madárijesztőt láttam. Amennyire emlékszem, a jobb oldalamra esett. Esküszöm, láttam amint megmozdul! Nem hevesen, hanem csak úgy imbolygott. Biztosan a szél miatt van – gondoltam magamban. És épp, hogy csak szellő volt. Éppen, hogy megfordultam, hogy visszatérjek a kocsimhoz, tüsszentettem egyet. Visszhangzott a mezőn keresztül. Visszanéztem, hogy lássam, a madárijesztő ott van-e még – hogy megnyugtassam magamat. Aztán visszamentem a kocsimhoz. Elértem a kocsimat, betettem a slusszkulcsot, és elindítottam a motort.


Ami a következő pillanatban történt, azt eléggé nehéz megmagyarázni – mivel, hogy nincsen rá logikus magyarázat. Utolsó pillantást vetettem a reflektorfényre, melyet előbb még a fákon keresztül lehetett látni. Ám ebben a pillanatban megfagytam a rémülettől. Nem volt ott a vakító fényszóró, csak egy világító mező - fénylett, mintha egy reflektorral világítanák meg a talajt. A leginkább fejtörést okozó dolog az volt, hogy a sűrű fák, ahol átsétáltam – eltűntek. Csak a mező volt ott, és semmi más. És egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a kocsimban voltam-e még. Nem tudtam semmi másra gondolni. Teljesen halálra fagytam a rémülettől, és csak ezt a jelenést láttam, ami előttem volt. A világos terület elkezdett egyre kisebb lenni, aztán megállt. A mező közepén ott állt egy ember.

Fegyver volt nála. Emlékszem, ahogy a kezemet megmozdítottam, az ember egyre közelebb emelte a fegyvert a fejéhez, mintha főbe akarná lőni magát. Újra megdermedtem, nem mertem nézni, hogy mi fog történni.
Aztán éreztem a lábaimat. Elkezdtek fájni. Nem mertem megmozdítani őket. Hamarosan elkezdtem érezni az egész testemet, de megint nem mertem megmoccanni. Ekkor nem voltam tudatában az időnek. Ültem nyugodtan, vonzott a látvány. Fáradt lettem. Remegett a kezem, és a férfi egyre többször emelte a kezét a fegyverrel egyenesen a fejéhez. Elkezdett kiabálni. Rám nézett. A másik kezét emelte fel, és bal felé mutatott. Most figyeltem fel, hogy van pár vágás a testén, bár elég messze volt. Nem régi sebek voltak, de nem is véreztek. „OTT!” – kiáltotta. Olyan volt mintha mellettem lett volna, hangja éles volt, mint egy légvédelmi sziréna. Azt hittem megáll a szívem, úgy éreztem, mintha a mellkasom belülről fel lenne vágva. A fegyver elsült, és a fülemhez emeltem a kezemet, hogy blokkoljam a zajt. A zaj elhallgatott, és én felnéztem. A kocsimban voltam. És a kocsim a mezőn volt. Kábulatban kiszálltam és láttam az autókerék nyomokat, melyek az úttól vezettek a kocsimig. Lehetséges, hogy elaludtam? Valamilyen oknál fogva, már nem féltem. Tény, hogy nem emlékszem teljesen, hogy mi történt.


Visszatérés a mezőre


Pár nappal később visszamentem arra a mezőre nappal, és kerestem azt a helyet, ahol álltam, mialatt ez az álomszerű jelenet történt. Amikor is rátaláltam arra a helyre a mezőn, amire bizonytalanul emlékszem, abba az irányba néztem, amerre az ember mutatott. Egy bizonyos távolságban láttam egy házat. Meg mernék rá esküdni, hogy amikor a házra pillantottam, láttam egy embert az ablakban. Nem ugyanaz az ember volt, akit a jelenetben láttam, de ez most nem számít. Fejjel lefelé volt. Nagyon gyorsan haza kellett jutnom - egy óra alatt. Soha többé nem választottam azt az utat. Legalábbis, azóta nem vezetek éjszaka.

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL