PASISZEMMEL

A csajom, az anyám, meg a (nem) nevető harmadik

Szerző:
Szabó Anna
Gondolom kitaláltátok: az a nem nevető harmadik lennék én, a férfi. Ki csapzottan áll anyja és barátnője harcának zivatarában. Mert szeresse ez a két nő bármennyire is egymást, előbb-utóbb biztosan összerúgják a port.

 

Az anyóssal felépített viszony törékeny, mint a kártyavár. Elég egyetlen ballépés, és kemény melójába kerül a teremtés koronájának, hogy a kínkeservvel elnyert bizalmat visszaszerezze. De ez a mi menetünk, ezt majd megvívjuk mi. Viszont van olyan férfiszerep, ahol nekünk nem jut más, mint a megfigyelés. Meg a körömrágás, hogy ebből mi lesz. Ilyen például, ha Édesanyádat összeereszted a Szerelmeddel. Vita nem férhet ahhoz, hogy mindketten megérdemlik a nagybetűt, hiszen – ideális esetben – főhősnői az életünk filmjének. És bár kedveljék a felszínen bármennyire is egymást, tuti, hogy lesz, mikor megreped ez a mosoly-máz. Ahogy férfi és nő között, úgy az anyánk és a csajunk között sem létezhet igazi, őszinte barátság. Itt mind a ketten többet akarnak belőlünk. Mi meg, az össztűz közepén, nem épp férfias tettre kényszerülünk: egy kicsit ide kedvezünk, egy kicsit meg oda. Próbálunk lavírozni. Aminél talán már az is könnyebb szitu, ha zsigerből utálják egymást. Vagy minket.

Mikor robban és mekkorát?

Anyánk és barátnőnk viszonya olyan, mint gyufával játszani a lőporos hordó mellett. Azaz igencsak robbanásveszélyes. Azt minden férfi nevében mondom, hogy baromi nagyokat tudunk sóhajtani akkor, ha az első bemutatáskor minden rendben megy a csajom és a drága mutter között. Nyilván mindkettő kicsit gyanakodva vizsgálja a másikat, de ha nagyobb gond nincs, akkor fellélegezhetünk. De balgaság lenne túl korán megnyugodni. Mert ahogy fentebb már írtam: később úgyis találnak valamit, amin összezördülhetnek. Ha fejlett a diplomáciai érzékük, és alapvetően nem ellenségesek, akkor nem fogják az első adandó alkalommal kóstolgatni egymást. Nem, a nők ennél amúgy is sokkal ravaszabbak. Majd szépen, csendben, amikor eljön a megfelelő pillanat. Az éber férfi viszont résen van. Felfigyel azokra az elejtett megjegyzésekre, amik korábban nem fordultak elő. Hopp, most anyu szúrt egy aprót oda; nocsak, a szívecském meg milyen frappánsan visszavágott. Ám sajnos túl sokáig nem vonhatjuk ki magunkat az ütközetből, nem lehetünk szotyolázó nézők. A két Hölgy ennél jóval nagyobb szerepet szán nekünk.

 

„Én nagyon szeretem, de…”

Hajjaj, hogy a Pasifül hányszor hallja az ilyen kezdetű mondatokat! Akár a barátnője, akár az édes anyukája szájából. Lehet, hogy csak évek múltán, de eljutnak erre a szintre. És itt kezdődnek a férfi igazi megpróbáltatásai. Mert mit akar első körben mindkét nő? Hogy meghallgasd a panaszát. És mit akarnak aztán a második fordulóban? Hogy melléjük állj! Nekünk meg okosnak kell lennünk. De hát teljesen lehetetlen választani! Kinek fogjam a pártját? Annak a nőnek, aki felnevelt, vagy annak, akit szerelemmel szeretek? Pasiként nem tehetünk mást, mint megpróbáljuk tompítani a kibontakozó vitát. Egy kicsit megnyugtatjuk az egyiket, egy kicsit lecsendesítjük a másikat. Ez aztán újabb konfliktusokhoz vezethet. Anyánktól megkaphatjuk, hogy „na szép, hogy az Ő pártját fogod ellenem”, nőnk meg azzal vághat vissza, hogy „persze, védd csak az anyádat, sosem mertél szembemenni vele”. Azt hiszem, elérkeztünk a legkritikusabb ponthoz. Anyuka ugyanis szeretne magához láncolni, barátnőnk meg azon van, hogy kirángasson minket a szülői ház oltalmazó szárnyai alól. Mi meg ott állunk középen, egyenesen a harcvonalban.

„Nem való ez hozzád, fiam!”

A csata pedig szinte azonnal kitörhet. Még arra sincs idő, hogy a hadüzenetet átvegyék a felek. Vagyis nőnk és az anyánk rögtön egymásnak eshet a szavak szintjén. Sajnos a mi drága szülőanyáink szeretik különböző skatulyákba bepakolni a csajainkat, akik aztán akkor sem tipegnek ki onnan magas sarkaikon, ha a fene fenét eszik. Mami szerint az egyik kedvesünk túl férfias hozzánk, a másik túl modoros, amaz nem elég nőies, a negyedik túl kemény – és a sor még hosszan folytatható lenne. Lehet, hogy anyuci csak némi leplezett ellenszenvet táplál a veszélyes, betolakodó „kígyó” iránt, aki körül akarja fonni az Ő pici fiacskáját. De az is lehet, hogy nem. Lehet, hogy már elsőre utálja. De durván, izomból. Egyszerűen, mert nem szimpatikus neki, vagy mert benne látja meg tényleg azt a veszélyt, hogy majd ez a perszóna fogja otthonról „elrabolni” a gyermekét. Pasiként nagyon komoly feladat enyhülésre bírni egy olyan anyát, aki rühelli a barátnődet. Közel lehetetlen is, és ez nagyon nagy bajokat idézhet elő. Ha az ellentét kiengesztelhetetlen, vagy a szülőkkel – és azon belül is az anyával - romlik meg végzetesen a kapcsolatunk, vagy az aknamunka hatásos lesz, és szakításra kerül a sor.

 

A közös ellenség: én!

Az ugye legendás, hogy az egyazon személy vagy szervezet iránt tanúsított utálat micsoda egységbe képes kovácsolni embereket. Bizonyos körülmények között ez még hasznos is lehet: a játékosok például dacból megmutathatják a gyűlölt edzőnek, hogy sokkal jobbak, mint az hitte. Na de hogy a nőm és az anyám fogjanak össze ellenem?! Pedig látott már ilyet a világ, nem is egyszer. Igaz, szerencsére, nem túl gyakran. Hajlamosak lennénk azt hinni, hogy a férfi bajtársiasság az együttérzés legmagasabb foka; ám a nők is megcsillanthatnak ebből valamennyit. Ez lenne az a bizonyos szolidaritás. A pasik ellen irányzott formája mondjuk a „fiam, nem beszélhetsz így a barátnőddel”, vagy a másik oldalról a „ne haragudj, drágám, de anyukádnak most igaza van”. Mivel a férfi élete hibák és balfékségek sorozata, ezeknél nagyobb bűnökbe is belecsúszhat. Az anyák teljesen kiszámíthatatlanok, ha dobunk egy csajt. Lehet, azt mondja, hogy „ne bánd fiam, találsz jobbat”, de akár az Ő pártjára is állhat („át tudom érezni, mit él meg most az a szegény lány!”), és akkor aztán annyi nekünk. Pasiszemmel ennél még az is jobb, ha egymással harcolnak.

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL