FÉSZEK

Nyugodtan kívül- belül: színharmónia a lakásban

Szerző:
Szabó Anna
A színek pszichológiája rendkívül összetett, mert az árnyalatok keltette benyomások sok tényezőből adódnak össze. Attól függően, hogy otthonod egyes részein, milyen vérmérséklettel szeretnél élni, befolyásolhatod a színek segítségével lelkiállapotodat.

 

Egyes színek erőteljes képzettársításokat keltenek bennünk, aminek alapjában véve kulturális, történelmi gyökerei vannak. (A vörös a harag, a fehér a tisztaság, a rózsaszín a nőiesség színe.) Más színek hatása már nem ilyen egységes. Közülük azokat szeretjük, amelyek kellemes emlékeket ébresztenek. Ennél persze összetettebb a színek pszichológiája, mert az árnyalatok keltette érzések sok mindentől függenek.

A belső felületeken például a zöld szín szinte minden esetben nyugalmat, kellemes közérzetet sugároz, ezért is festik hagyományosan zöldre a színházakban a fellépésük előtt feszült idegállapotban lévő színészek várószobáját. A zöld szín ezenkívül a természet frissességét, a tavaszi magújulást idézi, és a színhatásvizsgálatok szerint erőteljesen asszociál a tisztaságra. Ezt az érzést használják ki a szappan- és a mosószergyártók, amikor oly gyakran zöld színű csomagolóanyagot választanak. Ha irodádban a zöld szín dominanciája mellett döntesz, azért részesítsd előnyben a lágy árnyalatokat, s ne valamilyen harsogó fűzöldet.

A víz és az ég színeként a világoskék is hűvös nyugalmat áraszt. Különösen a szürkés árnyalatokat érezzük hidegnek, ezért inkább másfajta kékeket válassz. Ilyen környezetbe a meleg, aranyos árnyalatú fabútorok és a natúr színű fonott bútorok valók.

Ahogy egyes kék árnyalatok lehetnek kellemesen nyugtatóak, mások pedig kifejezetten hűvösek, ugyanúgy a sárga szín árnyalatai is merőben eltérő érzéseket váltanak ki. Kellemesen meleg sárga a nap színe és számos tavaszi virágé is, már irritáló, zavaró hatású. A vajsárga, a meleg okker viszont derűs, optimizmust sugárzó, sőt serkentő hatású árnyalat. Mindent egybevetve, a sárga a legmelegebb hatású szín, bár egyes hozzáértők szerint csak akkor, ha tartalmaz némi okkeres árnyalatot. A citromsárga ugyanis a természetes fényben kissé zöldes, azaz már hűvösebb árnyalat.

A sárgához közel áll a narancs, amely azonban önmagában és tiszta színként túlságosan harsány volna a dolgozószobában. Tört árnyalatai, a sárgabarack, a borostyán, a rozsdás szín sokkal alkalmasabb erre a célra. A vörös szín kiterjedt alkalmazása ugyanígy nem kívánatos. A vörös dolgozószoba klausztrofóbiás szorongást vált ki, de csupán díszítésként a takarón, párnán, széken már szépen mutat. A vörös legvonzóbb tört árnyalata talán a lágy rózsaszín és a terrakotta. Hozzájuk a bőség, az emelkedettség, és a sárgához hasonlóan, a melegség, az ösztönzés érzése képzete kapcsolódik.

 

Semleges árnyalatok

Tudatosan és értően használva, a semleges árnyalatok széles palettája (krém, törtfehér, bézs, halványbarna, elefántcsont szín) kifinomult, különleges kompozíciók létrehozására is alkalmas. A semleges színeket sajnos egyáltalán nem könnyű használni. Éppen semlegességük miatt egymással nem harmonizálnak igazán. Sok száz árnyalatuk közel nehéz is választani, mert a krém vagy a fehér színt, mint alapszínt, különböző mértékben árnyalhatja a kék, a rózsaszín, a sárga és a többi szín, vagy azok keveréke. A barnák egyaránt lehetnek zöldesek vagy sárgásak, a bézs is jelenthet a szürkés rózsaszíntől a halvány barnásig számtalan árnyalatot. A sokféle árnyalat véletlenszerű együttese meglehetősen lehangoló látvány, ezért előre és pontosan meg kell tervezni a kompozíciót, ha nem akarsz csalódni az eredményben.

 

A minták játéka

Ugyanabból az okból, amiért az élénk színek nem valók a dolgozószobába, a feltűnő mintákat is kerülnünk kell. Ami kedves színfolt a nappaliban vagy a hálószobában, az kifejezetten zavaró, stílustörő lehet az irodában, ráadásul komolytalanná, hiteltelenné teheti azt. Idegen a munkakörnyezettől például a nagyvirágos minta, a harsány, absztrakt foltok kuszasága. Elégedj meg a szerény geometrikus mintákkal: a halvány kockákkal, szolid sávokkal, enyhe hullámvonalakkal.


Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL