UTAZÁS

Helyek, ahol boszorkányok tanyáznak

Szerző:
Szabó Anna
Nem egyszer érnek megmagyarázhatatlan élmények, amikor a perzselő nap alatt, a rémülettől úgy érezzük, sarkvidéki hideg telepszik ránk. Mi lehet ennek oka? A képzeletünk játszik velünk, vagy el kell fogadnunk a tényt, hogy a világ számos pontján kísértenek olyan lelkek, akik nem tértek öröknyugalomra haláluk után, és segélykiáltásukkal a gyanútlan turistákat találják meg?

 

Utunk első állomása Bolívia


A magyar utazó közönség nem túl gyakran választja a nyaralás színhelyéül, ami nem csak a távolságnak tudható be. Ebben az egzotikus országban mérhetetlenül sok látnivaló várja az ide érkezőket, hiszen ő dicsekedhet a világ legmagasabban fekvő fővárosával, La Paz-zal, ahonnan olyan turistacsalogató helyek érhetőek el, mint a világ legmagasabban fekvő hajózható tava, a Titicaca tó, vagy éppenséggel a föld legnagyobb sósivataga, a Salar de Uyuni. Mégis, ami a távolság ellenére vonzó lehet a misztériumok rajongóinak, hogy Bolívia őslakosságának több mint fele indián, így itt tartják magukat az ősi hiedelmek és szokások, melyek egy ősi civilizációba nyúlnak vissza. Mindent, amire szükségünk lehet ahhoz, hogy családunkat megvédjük az ártó szellemektől beszerezhetünk a fővárosban, a Boszorkány piacon >>  Mielőtt folytatnánk utunkat, érdemes is tenni ide egy kitérőt, és felszerelkezni amulettekkel, csodaszerekkel, ugyanis vár minket a következő csoda.


Valle de la Luna, azaz a Hold völgye


Látogatásunkat úgy időzítsük a Nemzeti Parkba, hogy még sötétedés előtt biztonságban elhagyhassuk, hiszen a Holdbéli táj lakói naplemente után újra birtokba veszik jogos tulajdonukat. Az itt dogozó parkőrök az elővigyázatosság ellenére is számos hátborzongató esetről tudnak beszámolni a látogatóknak. A legveszélyesebb időszakok a szombatok, főként, ha Telihold ragyogja be a holdbéli tájat, ilyenkor a boszorkányok nem kímélik azokat, akik útjukba kerülnek. A nyomok csupán véres rituálék során feláldozott tetemek formájában árulkodnak, de elkövetőket soha nem találnak, ami arra utal, hogy nem földi lények áldozatául estek azok, akik itt lelték halálukat.


Boszorkányok a Gellért hegyen


De "...másokat megrontó, parázna személyek..." akadnak közelebb is, hiszen Európa egyik legaktívabb boszorkánygyülekező helye épp fővárosunk egyik legszebb pontja, a Gellért hegy. Már a XVIII. század elején született periratban találtak utalást arra vonatkozóan, hogy több vidéki nagyvárosból járnak ide tiszteletbeli asszonyok, akik napnyugta után "bűvös-bájos, ódó-kötő, varázsló, másokat megrontó, parázna személyekké” válnak. Ugyan ezekből a periratokból nem derül ki, mik történnek ezeken a titkos boszorkányszombatokon, de a vádlottak beismerése alapján, hogy repülésük célpontja valóban a Gellért-hegy, a hely a köztudatban is a boszorkányok gyülekező helyévé vált! Későbbi perekből már tudhatjuk, hogy évente háromszor, Szent György napján,  Pünkösdkor és Luca napján voltak a legaktívabbak a boszorkányok. Ilyenkor volt „borhozás a Gellért-hegyi pincékből”, seprűn lovagoltak, vagy jobb híján fiatal legényeket szerszámoztak fel, és azok hátán ügettek fel a titokzatos összejövetelre.


Régi korok boszorkányai itt léptek szövetségre az ördöggel, a mai napig érezhetjük azt a különös erőt, ami ide vonzhatta és vonzhatja őket. A hegyoldalát tagoló barlangok és titokzatos sziklarepedések tökéletes búvóhelyek a kíváncsi szemek elől, a hegy lábánál feltörő forró gyógyvíz számukra különös erővel bírhat, és részese lehetett számos rituálénak, alapja a bájitaloknak, főzeteknek. Mese vagy valóság? Aki megfejti a titkot, beavatott lesz vagy áldozat? Elégedjünk meg azzal, hogy vannak helyek, ahol jó lesz vigyázni, mert időnként az ismerős tájak más képet öltenek, mint amit a szemünk napfénynél megszokott.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL