Létezik ideális szakítás?

Tér és idő. Tapinthatatlan egységek. Bezzeg a feszültség köztünk. Az sokszor nagyon is kézzel fogható. És ha ez a negatív érzés hosszan elnyúlik, mint az állatkerti óriáskígyó, akkor lépni kell. Amivel tisztában is vagyunk. De megtenni? Annyira már nem bátor a fajtánk. De ez megint csak a Ti hibátok. Veletek még szakítani sem lehet rendesen. Nektek sosem megfelelő. A tér még meglenne hozzá, de az idő? „Jaj, pont most, az ünnepek előtt? Jaj, pont most, a vizsgáim közepén? Jaj, pont most, amikor tudod, hogy mennyire sok gondom van a munkahelyen?”. Látjátok, kifogásotok mindig van. Mielőtt még nagyon felháborodnátok, vegyetek egy nagy levegőt: nem varrom a bársonyos nyakatokba az egészet. Mi, férfiak, ugyanúgy benne vagyunk ebben. A tutyimutyiságunk fejébe pedig még szemetek is vagyunk. Ne szépítsük: mindnyájunknak van olyan sztorija, amire nem túl büszke. Többek között erről is beszélgettünk a kanfalkával, mialatt megkíséreltük megtalálni a válaszokat a bevezetésben feltett kérdésekre. Bennünk legalább a szándék megvolt…

Ez sehogy se lesz jó…

Elég hamar rájöttünk a nagy közös igazságra, amit itt az alcímben olvashattok. Egy szakításnál nincs tökéletes időzítés. Sokszor még akkor is rossz – igen, nekünk is! -, amikor biztosak vagyunk a dolgunkban. Mert szeretnénk törődni a lelketekkel. „Így is, úgy is sz.r, de bárhogy is, túl lesz rajta idővel” – kezdte a fejtegetést Anti. „Volt, hogy én is húztam a dolgot. Most beteg, akkor ne. Összeveszett otthon, áll a bál, most ne. Nincs munkája, most mégsem kéne. De lehet, hogy ez csak kifogáskeresés”. Domi ugyanakkor megmutatta, milyen egy igazi férfi, aki sosem habozik. „Időpontról soha nem gondolkoztam. Minden szakítás rossz. Valamelyik kicsit, valamelyik nagyon. Ha már csak szenvedtek együtt, nem érdemes húzni. Nem veszek figyelembe külső tényezőket, egyébként velem sem voltak soha ilyen szempontból együtt érzők a csajok”. A felszólalók véleményével Berci sem vitatkozott. „Nincs olyan, hogy jó időben” – jelentette ki, majd hozzátette: „Mindig sz.r időpontban lesz, és ha voltak komoly érzelmek, mindig sz.r érzés is lesz”. Hm, tényleg ennyi lenne az egész?

Mr. Rohadék és nem kevésbé genya haverjai

A nagy lélek-vigyázás, meg a sok hezitálás közepette néha olyan cselekedetekre ragadtatjuk magunkat, amiket később biztosan nem fogunk egy randin elmesélni. Történeteket csúnya szakításokról. Azzal a tettvággyal megyünk a nőnkhöz, hogy „na, majd most jól megmondjuk”, aztán meglátjuk a Hölgyet, és a bátorságunk úgy elpárolog, mint a nem kellően minőségi dezodor a hajlatokból. Sőt, még az is előfordulhat, hogy végül az ágyban kötünk ki, úgy meg végképp kellemetlen az egész. „Drágám, ez aztán szex volt a javából, de én amúgy azért jöttem, hogy elmondjam: vége”. Ez kicsit súlyos lenne, nem? De, az, és néha mégis megtesszük. A gyávaságunk ilyen helyzetekbe sodor minket. Vagy még sokkal durvábbakba. Egyik ismerősöm, aki nem tagja a kanfalkának, például képtelen volt szakítani a barátnőjével. Ezért megvárta szegény lány mandulaműtétjét. A csaj ott feküdt a kórházban, eltiltva a beszédtől, a srác meg az ágy mellett állva vallotta meg, hogy ennyi volt. Gyönyörű… Az viszont férfiúi leleményességre vall, ha a kicsike születésnapja előtt helyezzük rá a lapátra – így megspóroljuk az ajándékot. Persze azért egy búcsú szexre még kerüljön sor.

Te erre, én arra – együtt meg amarra?

Arra szintén nagyon kíváncsi voltam a cimboráktól, hogy miként látják: létezik olyan, hogy szakítás közös megegyezéssel? Az olyan ideálisnak tűnik. Mégis ritka. Mert általában ez úgy hangzik el, hogy „hát, igen, együtt döntöttünk így, de igazából én raktam ki”. Miért mondja ezt férfi és nő? Büszkeségből? Mindazonáltal a skacok szerint békésen is vége lehet egy kapcsolatnak – ha néhány feltétel teljesül. „Közös megegyezés, szép elválás akkor volt, ha igazán egyikünk se szerette a másikat” – emlékezett vissza Domi. „Figyu, szerintem ezt így ne folytassuk. Szerintem se. Oké. Csá. Csá” – festette le a párbeszédet. Anti szerint is valahol itt keresendő a békés goodbye kulcsa. „Beláttuk mindketten, hogy csak barátok vagyunk, ellaposodott a kapcsolatunk. Két könnycsepp után elváltak az útjaink”. Elválnak, igen… hogy aztán az ágyban újra találkozzanak. Ismerős jelenség, ugye, Hölgyeim? Ti ugyanúgy benne vagytok ebben, mint mi. Pedig tudjuk, hogy a „szex az ex-szel” elnevezésű játéknak semmi értelme. Csak nehéz elszakadni attól, amit ismerünk, és amiről tudjuk, hogy jó. Mert ugye szex – méghozzá frenetikus szex! - létezhet szerelem nélkül is.

A szőnyeggel együtt repülök én is…

„Én kábé az összes volt csajommal összejártam d.gni a szakítás után” – jött a kendőzetlen vallomás Bercitől. „Utána meg persze ment a szöveg, hogy próbáljuk meg újra. Nem okés ez. Az egyetlen mód, ha minden, de tényleg minden kapcsolatot megszakítunk”. Arról nem is beszélve, hogy nem minden nő hajlandó erre. Lehet, hogy Ő rúg ki, és simán továbblép rajtad. Hogy némi személyes élményt ide rángassak: ezt akár a nyár elején is megteheti. És amíg Ő a hátsóját sütteti a strandon, mi a szobánk mélyén sajnáltatjuk magunkat. Hogyan dobhatott ki pont nyáron? Ilyenkor nem ér! Ez is bizonyítja, hogy semmivel sem vagyunk jobbak. Mert nincs tökéletes időzítés. „Tök felesleges húzni-halasztani a dolgot” – adta meg a zárszót Bence. „És mégis ez történik, szinte mindig. Főleg azért, mert él a remény, hogy még megjavulhat a viszony, de a változástól való félelem is ott lehet a háttérben”. Olyan ez, mint a gyantás epilálás. Tudjuk, hogy fájhat, de muszáj. Manapság már a férfiak is alkalmazzák. Van mit tanulnunk tőletek. De az ideális szakítás művészetét Ti sem ismeritek.